Növénytermesztés

Az európai GMO-mentes fehérjetakarmány-alapanyagok mennyiségét kell növelni

AM Sajtóiroda

Növelni kell az Európában előállított, GMO-mentes fehérjetakarmány-alapanyagok mennyiségét, ehhez pedig az unió 2020 utáni támogatáspolitikájában (KAP) legalább szinten kell tartani a termeléshez kötött támogatásokat – jelentette ki Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár Németországban, az 5. Nemzetközi Duna-Szója Kongresszuson.

Feldman Zsolt Schwäbisch Hall-ban emlékeztetett rá, hogy Magyarország hosszú évek óta – az Alaptörvényben is kinyilvánítottan – GMO-mentes politikát folytat. Magyarország ezzel összhangban csatlakozott a Duna Szója Szövetséghez, amely az elmúlt években jelentős erőfeszítéseket tett az európai GMO-mentes regionális együttműködésért.

Európában a szójabab termelése folyamatosan emelkedik, ám az örvendetes folyamatot beárnyékolja, hogy az unió még mindig messze van az önellátás szintjének elérésétől, hiszen a 45 millió tonnás nyersfehérje-szükséglet, mindössze 5 százalékát termeli meg, szükségleteinek nagyobb hányadát dél-amerikai importból fedezi. „ A helyzet javítására közös erőfeszítésekkel kell megoldást találnunk, amelynek elengedhetetlen feltétele az európai elvárásokhoz igazított magas minőségű GMO-mentes fehérje-takarmány előállítás eddigieknél hatékonyabb ösztönzése.”- fogalmazott Feldman Zsolt. Az államtitkár hozzátette, ehhez fontos eszköz lehet a termeléshez kötött támogatások 2020 utáni megtartása, esetleges újragondolása, és mértékük növelése. Ezért elfogadhatatlan az Európai Bizottság költségvetési javaslata, amely jelentősen csökkentené ezeket a forrásokat.

Idehaza 2015-ben az európai uniós agrártámogatási rendszer nyújtotta lehetőségeknek köszönhetően a szója termőterülete 77 ezer hektárra nőtt, előállítva ezzel a fehérjetakarmány-szükséglet harmadát. A 2018. évi területnagyság tekintetében –a zöldítés szigorodó szabályai miatt- ismét kismértékű visszaesés várható. A középtávú célkitűzés a 100 ezer hektáros termőterület stabil, 2,5-3 tonna/hektáros hozammal. Fontos az alternatív takarmányok és takarmánynövények előállításának ösztönzése is. Például a kukorica és a napraforgó feldolgozásakor keletkező melléktermékek eddiginél nagyobb mennyiségű hasznosítása, valamint az alternatív pillangós növényeknek növekvő arányú termelése.

Az agrártárcának hosszabb távon célja, hogy ki lehessen váltani a GMO szója import függőségünket, ehhez a minisztérium támogatja a tudományos kutatásokat, a hagyományos szójafajták nemesítését, és az öntözött területek nagyságának növelését. A kereskedelemben és a vásárlói tudatformálásban fontos szerepe lehet a jövőben GMO-mentes címke használata is.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Rémisztő eset kukoricasilózás közben, a kezelő alig hitt a szemének

2026. október 16. 13:10

Kukoricasilózás közben történt rémisztő eset, ám szerencsére az ijedelem végül nagyobb volt, és sikerült megelőzni a Claas Jaguar 1200-as kombájn sérülését.

Miért maradhat egész télen a földben a csicsóka?

2026. október 15. 14:10

A csicsókát ősszel nem muszáj egyszerre felszedni: gumói a földben áttelelhetnek, így akár télen is frissen kerülhetnek az asztalra.

5 tonnás kukorica öntözés nélkül, 74 százalékos megtakarítás a napraforgótermesztésben – egy dél-alföldi gazda idei lenyűgöző eredményei

2026. október 13. 13:10

Minél kevesebb a talajbolygatás, annál kisebb a költség – ennek az állításnak az igazát is bizonyította a regeneratív mezőgazdasági gyakorlatokról szóló szeminárium egyik előadása.

Kukoricavetés 40 km/h sebességgel, egészen elképesztő bravúrt hajtottak végre

2026. október 12. 13:10

Nem is az irdatlan vetési tempó volt a Väderstad és a Valtra közös kísérletének legnagyobb eredménye, hanem az, hogy a magok 95 százalék fölötti pontossággal kerültek a földbe.

Fókuszban a szója! – Tápanyag-utánpótlás a TIMAC AGRO ajánlásával

2024. június 5. 12:10

A szóját felhasználás, termeszthetőség és jövedelmezőség szempontjából egyre ígéretesebb növénynek mondhatjuk.

Minden út a szójához vezet

2023. december 29. 08:10

Bizonyítjuk, hogy megéri szóját termeszteni, és bemutatjuk a SAATEN-UNION portfólióját az igen korai fajtáktól a középérésűekig.

Robbanás előtt a magyarországi szója-vetésterület

2024. április 10. 12:40

Érdemes lesz idén szóját vetni? Minden bizonnyal igen, és ha így gondolkodik a magyar gazdák többsége, akkor akár harmadával is megugorhat 2024-ben az értékes fehérjenövény termőterülete Magyarországon.

A kínai kereslet miatt drágult a szójabab

2020. augusztus 27. 09:07

A szójabab ára az Egyesült Államokban több mint hét hónapos csúcsra ugrott azt követően, hogy élénkült a kínai kereslet az amerikai szójabab iránt.