27℃ 17℃
szeptember 10. Nikolett, Hunor, Miklós
Agrárközélet

FM: 300 millió forint jut az idén a zártkertek megújítására

Agrofórum Online

Háromszáz millió forint jut az idén a Zártkerti revitalizációs program finanszírozására, amely duplája a tavalyi összegnek.

Háromszáz millió forint jut az idén a Zártkerti revitalizációs program finanszírozására, amely duplája a tavalyi összegnek  – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

V. Németh Zsolt elmondta: az idén második alkalommal hirdette meg a szaktárca a zártkertek, zártkerti fekvésű földrészletek, elhagyott és/vagy elvadult gyümölcsösök, szőlőskertek megújítását támogató programját. Közölte: az önkormányzatok egyedi támogatási kérelmet nyújthattak be az országos zártkerti szociális mezőgazdaság elterjesztését szolgáló mintaprogramok megvalósítására. Hozzátette: jövőre tovább szeretnék növelni az erre szánt összeget.

V. Németh Zsolt kiemelte: a mintaprogramokkal a tárca az önkormányzatokon keresztül a családokat is segíti, támogatja önfenntartásukat, a munka világába történő visszatérést, valamint a hagyományos tájfajták, a tájjellegű gyümölcs- és szőlőültetvények, és az ezekhez kapcsolódó helyi hagyományok megőrzését, közösségi programok szervezését.

A kiválasztott mintaprogramokban a résztvevők nemcsak anyagi erőforrásokhoz jutnak, szakmailag is felkészítik őket, például gyakorlati oktatásban részesülnek. Ez teszi lehetővé azt, hogy a gyümölcsösök, valamint a hozzájuk kapcsolódó épített környezet, például régi pincék hosszú távon is fennmaradjanak.

A zártkerti programra benyújtott egyedi kérelmek támogatása nemzeti forrásból történik, 100 százalékos támogatással. A pályázat iránt a tavalyi évhez képest mintegy másfélszer nagyobb volt az érdeklődés, 48 támogatási kérelem érkezett be a tárcához, mintegy 460 millió forint igénnyel.

A második alkalommal meghirdetett zártkerti programban az idén 36 település önkormányzatának mintaprogramja valósulhat meg – közölte az államtitkár.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

OMÉK 2025: agrárinnováció és hagyomány a Hungexpón

2025. szeptember 9. 09:10

Modern gépek, őshonos állatok, kézműves ételek és exportpiacokat nyitó üzleti találkozók – szeptemberben ismét megnyílik az OMÉK.

Sztereotípiák helyett teljesítmény: női vezetők az állattenyésztésből

2025. szeptember 7. 08:10

A FarmerExpón először ültek egy asztalhoz női vezetők, hogy őszintén beszéljenek pályájukról, kihívásaikról és sikereikről.

Fiatalok nélkül elapad a vidéki élet – mit léphet az EU?

2025. augusztus 21. 16:10

Az EU agráriuma munkaerőhiánnyal küzd: sürgősen vonzóbbá kell tenni a gazdálkodást a fiatalok számára a jövő élelmiszerbiztonságáért.

Mit hozhat az új KAP ciklus? + podcast

2025. július 15. 16:10

A KAP átalakítása számos kérdést vet fel, ugyanakkor nehéz konkrétumokról beszélni. A BASF és NAK olyan platformot hoztak létre, ahol a témával kapcsolatos kérdéseket vitatták meg a meghívottak.

Figyelő: Nagy István lesz az új földművelésügyi miniszter

2018. április 26. 07:16

A Figyelő információi szerint szinte végleges a negyedik Orbán-kormány minisztereinek névsora, eszerint földművelésügyi miniszternek Nagy Istvánt kérte fel Orbán Viktor.

Bízzanak a jövőben! - üzeni Tóth Katalin helyettes államtitkár a határon túli gazdáknak

2018. január 20. 12:51

Orientálni szeretnék a határon túli gazdákat a tudatosabb gazdálkodás irányába, valamint a lehetőségeik, az adottságaik, a specialitásaik jobb kihasználására.

Egységesítik a termények mintavételi eljárását

2016. november 2. 10:57

Miniszteri rendeletben szabályozná a termények átvételéhez kapcsolódó mintavételi eljárás szabályait a Földművelésügyi Minisztérium.

Decemberben rendezik meg a 2016. évi Szója Fórumot

2016. október 19. 14:50

2016. december 8-án, csütörtökön rendezik meg a Szója Fórumot Budapesten,a Vajdahunyadvárban.