Agrárközélet

Fokozottan ellenőrzik a haszonállatok szállítását

Agrofórum Online

Az állatok szállítási szabályainak betartatását a Nébih mellett uniós csoport is vizsgálja.

Ahogy az embereket, az állatokat is megviseli az extrém magas hőmérséklet, de ameddig mi be tudunk húzódni árnyékos, hűvös helyre, az állatok ki vannak szolgáltatva, ezért nagyon oda kell figyelni rájuk – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állatvédelmi Igazgatóságának helyettes vezetője. Pallós László hozzátette, fontos, hogy a szabadban lévő állatoknak biztosítsunk árnyékos helyet és folyamatosan kapjanak ivóvizet.

A zárt telepeken, ahol nagy létszámban tartják az állatokat, mesterséges szellőztetőberendezés biztosítja a klímát, kiemelten fontos, hogy ez megfelelően működjön. A hivatal azt javasolja, hogy lehetőség szerint a haszonállatok szállítását a hajnali és az esti, hűvösebb órákra időzítsék. Pallós László hozzátette, nyolc órán túli hosszútávú szállítás esetén a hatósági állatorvosok szigorúan betartatják az állatvédelmi előírásokat.

– A héten éppen egy uniós ellenőrző csapat vizsgálja ezeknek a teljesülését. Az előírások meglehetősen szigorúak, például pontos tervezést követelnek meg. A járműveknek nyomkövető-, hőmérsékletregisztráló-rendszerrel kell rendelkezniük, automata önitatóval folyamatos ivóvíz-ellátást kell biztosítani, és bizonyos időközönként meg is kell állni megitatni az állatokat. A hatóság különösen ebben a nagy melegben szigorúan veszi az előírások betartását – jegyezte meg.

(Inforádió/NAK

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az Európai Unió zöld utat adott a Mercosur-megállapodásnak – új korszak jöhet a mezőgazdasági kereskedelemben

2026. január 13. 08:10

Az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást, amely új exportlehetőségeket és komoly agrárvitákat hozhat.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

Három vármegye, három vírus: soha nem volt ennyire fontos a járványvédelem

2025. november 13. 14:10

Egy hét alatt három súlyos állatbetegség jelent meg Magyarországon. Mi áll a terjedés mögött, és mit tehetnek az állattartók?

A biomassza-termelők igazolásait ellenőrzi a Nébih

2020. november 22. 09:28

Az uniós és hazai szabályozás alapján a bioüzemanyag-alapanyagok hatósági nyomon követhetősége rendkívül hangsúlyos, ennek megfelelően a Nébih is kiemelten vizsgálja a termesztett biomassza-tételekre kiadott termelői nyilatkozatok megfelelőségét.

Határidő-változásra kell figyelni a permetező drónok típusminősítése kapcsán

2022. május 16. 10:37

Az Agrárminisztérium új rendelete lehetővé teszi a permetező drónok típusminősítését, ezúttal a pótlási idő változására hívja fel a figyelmet a Nébih.

Tűzgyújtási tilalmat rendeltek el Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében

2023. március 17. 18:26

A szeles és napsütéses napokat követően a hétvégére várható száraz, jelentősebb csapadék nélküli időjárás megnöveli az erdőre átterjedő szabadtéri tüzek kialakulásának veszélyét.