Támogatások, pályázatok

Származási igazolványhoz kötött az erdőtelepítési támogatás

Agrofórum Online

Az erdőtelepítési támogatások következtében, aktívvá váltak azok a gazdálkodók is, akik korábban nem végeztek ilyen jellegű munkálatokat. Ennek következtében előfordul, hogy nincsenek tisztában azzal, hogy a szaporítóanyag származását igazolniuk kell, ennek elmulasztása esetén pedig, szankciókra számíthatnak, illetve elesnek a támogatási összegtől. A témához kapcsolódó kérdéseinket Molnár Györgynek, a Nébih MGEI Erdészeti Szaporítóanyag Felügyeleti Osztály vezetőjének tettük fel.

Jelenleg milyen hatályos jogszabályok tartalmazzák a szaporítóanyag beszerzésének-felhasználásnak az előírásait?

Az erdőtelepítésekhez, erdőfelújításokhoz, erdőpótlásokhoz beszerezhető és felhasználható erdészeti szaporítóanyagok előállítását és forgalmazását hazánkban a 110/2003 (X. 21.) FVM rendelet szabályozza. Az erdészeti szaporítóanyagokkal kapcsolatos elsőfokú hatósági feladatokat a Nébih megosztva látja el a területileg illetékes megyei kormányhivatalok vetőmag és szaporítóanyag felügyeleti osztályaival. Erdőtelepítési és általános erdőgazdálkodási kérdésekben viszont a Nemzeti Földügyi Központ (NFK) és a területi megyei kormányhivatali erdőfelügyelőségek, erdészeti igazgatóságok, erdészeti hatóságok az illetékesek.

Hogyan kell a szaporítóanyag beszerzése során eljárni egy gazdálkodónak ahhoz, hogy az jogkövető legyen?

Az erdészeti szaporítóanyag megvásárlójának a facsemeték beszerzése során arra kell figyelmet fordítania, hogy a megvásárolni kívánt erdészeti csemetét engedélyes csemetekertben állították-e elő, és hogy a vásárláskor szállítói származási igazolványt kapjon a termelőtől. A további jogkövető magatartási formákat elsősorban az engedélyes csemete-termelőnek kell követnie a facsemeték előállítása során. Új erdőt telepíteni, meglévő erdőt felújítani ugyanis a hatályos jogszabályok alapján csak és kizárólag az elsőfokú növénytermesztési hatóságok által ellenőrzött és igazolt erdészeti szaporítóanyaggal szabad és engedélyezett!

Saját erdőből is csak engedéllyel

Saját erdőből mindenfajta dokumentáció nélkül gyűjthető szaporítóanyag, vagy szükséges ehhez valamelyik hatósággal egyeztetni?

A kérdésnek erdészeti hatósági vonatkozása is van. Szaporítóanyag tekintetében kijelenthetjük, hogy erdészeti felhasználás céljából még a saját tulajdonú erdőben is csak akkor gyűjthet valaki például magot, ha az erdőállományát a Nébih adatbázisába regisztráltatta, mint magforrást, illetve a területileg illetékes kormányhivatal felé bejelentette a maggyűjtést. Ezek után a begyűjtött magtételt az illetékes kormányhivatali felügyelő alap származási igazolvánnyal látja el. Természetesen a saját erdejében gyűjthet magot a tulajdonos és saját maga azt oda el is vetheti mintegy „kedvtelésből”, de ez a tevékenysége nem lesz elszámolható az erdészeti hatóság felé. Arra ily módon nem kérhet költségtérítést, vagy pályázati támogatást. Az erdő tulajdonosa az erdejében minden egyes erdőgazdálkodói tevékenységet csak az erdőtervi előírásoknak megfelelően végezhet el, az erdőt is akkor újíthatja meg magvetéssel, ha azt a hatóság előírja neki. Mindezt egyben csakis a hatályos Erdőtörvény szellemében teheti.

Abban az esetben, ha  a gazdálkodó engedély nélkül gyűjtött szaporítóanyagot, majd azt fel is használta, lehetséges-e még utólag igazolást szereznie?

Ha a gazdálkodó engedély nélkül gyűjtött magot és azt egy saját, pályázatos erdőtelepítésben felhasználta, akkor nem tudja teljesíteni a pályázati kiírás feltételét, miszerint a felhasznált szaporítóanyagnak rendelkeznie kell származási igazolvánnyal. Ha erre fény derül, akkor az erdészeti hatóság feltehetően elutasítja a pályázatát. Nagyobb a probléma, ha a gyűjtött magot másnak értékesítette és az használta fel az erdőtelepítésében. Ekkor az erdőtulajdonos szabálysértést követett el a mag bejelentés nélküli begyűjtésével és jogosultság nélküli továbbforgalmazásával, ezért számon kérhető. A nem ellenőrzött mag felhasználójának pedig az erdészeti hatóság nem fogja kifizetni az erdőtelepítési pályázati támogatást, illetve felelnie kell a nem igazolt magtétel megvásárlásáért. A magtétel utólagos igazolására egyik esetben sincsen lehetőség.

Kapcsolódó információ:
2009. évi XXXVII. törvény az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról
Erdőtelepítési pályázati támogatás – kódszáma: VP5-8.1.1-16
Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Május 31-ig még bejelenthető a tavaszi fagykár

2026. május 29. 08:10

Akkor is érdemes bejelenteni a fagykárt, ha az agro.met.hu adatai nem egyértelműek – figyelmeztet a minisztérium.

Indul az egységes kérelmek beadása: idén is mintegy 700 falugazdász tanácsadó segíti ingyenesen a támogatások lehívását

2026. április 15. 07:10

Április 15-től indul az egységes kérelmek beadása, idén is falugazdászok segítik a gazdákat a támogatások lehívásában.

Igényelhető a fagykárkrízis-támogatás – újabb forrás a bajba jutott termelőknek

2026. január 26. 13:10

Rendkívüli támogatás nyílik a tavaly tavasszal fagykárt szenvedett szőlő- és gyümölcstermelők számára.

Komoly támogatás jön a borászoknak – mutatjuk, kiknek

2026. január 9. 11:10

Kivágások, újratelepítés, támogatás: nagy átalakulás előtt a magyar borvidékek.

Ellenőrizték a balatoni vendéglátókat is, ez lett az eredménye

2023. szeptember 8. 16:40

Szünet nélkül zajlottak az elmúlt két hónapban a Dr. Nobilis Márton, élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár által június közepén elrendelt nyári élelmiszerbiztonsági szezonális ellenőrzések.

Gümőkór sújtott egy Csongrád-Csanád megyei szarvasmarha-állományt

2022. május 16. 20:01

Gümőkór-fertőzöttséget igazoltak a hatósági vizsgálatok májusban egy Csongrád-Csanád megyei szarvasmarha-állományban.

Március 1-jétől változnak az afrikai sertéspestis kártalanítási tételei

2024. február 29. 08:10

2024. március 1-jétől módosulnak az afrikai sertéspestis (ASP) mentesítési tervhez kapcsolódó, állami kártalanítási tételek.

Bőséges a kínálat, de közel sem mindegy, hogy melyiket választjuk!

2025. május 31. 14:10

Csírázóképesség, tisztaság, csomagolás – 22 hónapos retekvetőmagot vizsgált a Nébih, meglepő eredményekkel és tanulságokkal.