31℃ 20℃
június 19. Gyárfás, Romuald
Agrárközélet

Földművesre nagyobb szükség van, mint katonára?

Agrofórum Online

Így gondolja Jeremy Clarkson, a neves brit újságíró-műsorvezető, aki bár korábban a Top Gear című autós műsor révén lett világhírű. Most Cotswoldsban él, ahol a nagy sikernek örvendő és az Amazonon elképesztő bevételeket hozó Clarkson's Farmot vezeti.

S hogy milyen megközelítésben hangzott el ez a vélemény? Rishi Sunak miniszterelnök nem sokkal korábban kijelentette, hogy szerinte az Egyesült Királyságban újra be kellene vezetni a 18 évesek számára a kötelező katonai szolgálatot, amit Clarkson nyilvánosan kommentált.

„Teljesen idióta ötlet” a kötelező szolgálat

Elmondása szerint a fenti elképzelés helyett olyan megközelítésben kellene gondolkodni, amely az ország élelmiszer-önellátásának fokozására koncentrál. A kötelező katonai szolgálat ötletét „teljesen idióta ötletnek” nevezte, és azt javasolta, hogy a fiatalok inkább a mezőgazdaságban szerezzenek tapasztalatot. Szerinte ez segítene csökkenteni a mezőgazdasági ágazatban egyre nagyobb problémát okozó munkaerőhiányt, és a fiatalokat az élelmiszer-termelés módszereire tanítaná.

Annak ellenére, hogy Clarksonnak a nyers kijelentése és a miniszterelnök javaslatának nyílt támadása miatt komoly bírálatokkal kell szembenéznie, javaslata rávilágít az Egyesült Királyság élelmezésbiztonságával kapcsolatos aggodalmakra. Clarkson mindezek ellenére meg van győződve arról, hogy ha a fiatalabb generációkat bevonják a mezőgazdaságba, az csökkenteni fogja a nemzet importáruktól való függőségét, és növelni fogja a globális élelmiszer-ellátási lánc hiányosságaival szembeni ellenálló képességet.

Munkaerőt lehetne invesztálni az ágazatba

A Clarkson’s Farm című, az Amazon Prime-on bemutatott show, amely a fenntartható mezőgazdaságot és a helyi élelmiszer-termelés fontosságát helyezi előtérbe, alátámasztja a tévés elképzeléseit az ágazat jövőjéről.

Azok, akik Clarksonhoz hasonlóan támadják a miniszterelnök javaslatát, azzal érvelnek, hogy a tervezet nem foglalkozik a mezőgazdasági ágazat közvetlen szükségleteivel, míg Clarkson javaslata kézzelfogható előnyöket kínál. Ha megvalósulna, az a vidéki területek újjáélesztéséhez, a bővülő élelmiszer-termeléshez és egy erősebb gazdasághoz vezethetne.

Forrás: https://www.hortidaily.com/article/9631271/jeremy-clarkson-s-alternative-to-uk-national-service-farming/

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gödöllőn kap új otthont a Mezőgazdasági Múzeum

2025. június 11. 13:10

Gödöllőre, a MATE területére költözik a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Az új létesítmény 2029-re készülhet el.

Akkumulátorok új élete: elindult a BASF új üzeme

2025. június 9. 13:10

A BASF új üzeme évente 40.000 EV-akkumulátor feldolgozására képes – kulcsszerepet kap az EU nyersanyagfüggetlenségi céljaiban.

Fügepálinka, aszú, libamáj – ilyen bonbont még nem evett!

2025. június 8. 13:10

Rekordszámú nevezéssel zárult a Brillante-2025 verseny, ahol a legjobb párlatok és pálinkás bonbonok is díjazásban részesültek.

Tengerentúli kapcsolatait erősíti az Állatorvostudományi Egyetem

2025. június 3. 12:40

A Purdue Egyetemmel kötött együttműködési megállapodást az Állatorvostudományi Egyetem – cél a tudományos és oktatási jelenlét bővítése.

Zsugorodó közfoglalkoztatás? - A számok ezt mutatják!

2019. április 23. 07:47

A közfoglalkoztatottak száma folyamatosan csökken (a mezőgazdasági közfoglalkoztatásban résztvevőké is), egyre több álláskereső találja meg helyét a nyílt munkaerőpiacon. 2010-óta harmadára csökkent a munkanélküliség, 800 ezerrel több a munkavállaló, 7 százalékuk a mezőgazdaságban helyezkedett el.

Hatezer-hatszázzal csökkent a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma

2022. március 8. 07:47

A mezőgazdaságban 197,9 ezer volt a negyedik negyedéves foglalkoztatotti szám, ami 3,6 százalékos mínusz negyedéves alapon.

Alacsony a hazai munkaerő termelékenysége az agráriumban

2022. augusztus 30. 08:03

A hazai munkaerő termelékenysége az egyik legalacsonyabb a nagyobb mezőgazdasági kibocsátó uniós tagországok között.

A nagyobb munkanélküliség miatt eshet vissza a dohánytermesztés

2020. április 24. 06:36

A Philip Morris is visszavonta az idei éves prognózisát. A dohányipari óriás tegnap tette közzé az első negyedéves eredményeit.