Agrárközélet

Folyamatosan növekszik a kistermelők száma

MTI/AM Sajtóiroda

A kormány sokat tesz azért, hogy a kistermelők egyre több lehetőséghez jussanak, ennek is köszönhetően ma háromszor annyian tevékenykednek, mint 2010-ben - mondta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára Marcaliban, szombaton.

Feldman Zsolt a Marcali Expó megnyitóján emlékeztetett, az adminisztratív akadályok lebontásával korábban nem létező értékesítési csatornák nyíltak a kistermelők előtt, továbbá sikerült megduplázni azon piacok számát, amelyek összekötik az élelmiszerek előállítóit a fogyasztókkal.

Az államtitkár fontosnak nevezte a kertkultúra népszerűsítését annak érdekében, hogy az ne valami kivesző, „skanzenban őrzött”, hanem a jövőben is élő hagyomány legyen. Feldman Zsolt szólt arról, hogy Somogy megye az ország egyik legjelentősebb szőlő- és gyümölcstermesztő vidéke, ahol az elmúlt években e tekintetben is jelentős előrelépések történtek.

A Balatonboglári borvidéken támogatások révén 1300 hektárnyi szőlőültetvényt sikerült megújítani 2010 óta, nagyban hozzájárulva a szőlőművelés, borkészítés versenyképességéhez . Hozzátette, a mostani vidékfejlesztési program keretében 140 milliárd forintnyi, kertészethez köthető forrás áll rendelkezésre, a pénzből kertészetből élő gazdálkodók ezreinek nyújtottak, nyújtanak segítséget.

Sütő László, Marcali polgármestere emlékeztetett rá: az első marcali vásárt a központi tornaterem és városi sportcsarnok átadásához kapcsolódóan az 1990-es évek elején szervezték meg, a „visszatérő” rendezvény azonban idővel veszített jelentőségéből, anyagi okok miatt meg is szűnt, hosszú évek után idén rendezik meg újra.

Móring József Attila, a térség országgyűlési képviselője úgy vélte, az expónak és Marcalinak is van jövője. Davorin Posavac, a horvátországi bjelovári vásár igazgatója pedig ígéretet tett rá: jövőre a mostani nyolcnál 2-3-szor több lesz a Marcali Expó horvát kiállítóinak száma.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Földvásárlás előtt áll? Ezt a hibát ne kövesse el!

2025. október 8. 10:10

Magyarországon földet csak földműves vásárolhat – ehhez pedig szinte kötelező az aranykalászos gazda végzettség.

KÁN Egyetemi Napok: új irányok a növénytáplálásban

2025. szeptember 30. 11:00

A kaposvári KÁN Egyetemi Napok részeként idén is megrendezték a IV. Alkalmazott Növénytudományi Konferenciát, fókuszban a tápanyagutánpótlással.

Nemzetközi figyelem övezi a MATE új MSc szakját

2025. szeptember 15. 15:10

Elindult a MATE Haltenyésztő mérnöki MSc-je, amely a fenntartható akvakultúrában képez új generációt.

Von der Leyen terve: mi marad a gazdáknak?

2025. szeptember 11. 16:10

A Bizottság 300 milliárdos KAP-keretet ígér, védzáradékokkal. A termelők szerint a kockázat így is jelentős.

A műtrágyaárak emelkedésének közvetett hatásai

2023. április 20. 09:26

Egy tanulmány szerint a műtrágyaárak emelkedése további 100 millió embert fenyegethet az alultápláltság veszélyével.

Csehország büntetni fogja a kettős minőségű élelmiszerek árusítását

2019. május 21. 08:06

Csehország már évek óta a visegrádi négyek közül a legerőteljesebben bírálja azt a gyakorlatot, miszerint számos élelmiszert a gyártók azonos csomagolásban, de eltérő összetételben árusítanak egyes országokban.

Osztálykirándulás az élelmiszer-biztonság jegyében – tudatosságra int a Nébih

2025. június 20. 05:42

A cikkben szereplő praktikus tanácsok segítenek azoknak, akik otthon készítik elő az útravalót az egy- vagy többnapos kalandokra.

Megugrott az élelmiszerek kiskereskedelme

2024. május 17. 10:10

Az élelmiszer- és élelmiszer-jellegű vegyes kiskereskedelemben 5,7%-os volt a forgalomnövekedés.