25℃ 18℃
szeptember 10. Nikolett, Hunor, Miklós
Agrárközélet

Folytatódik a földértékesítési program

AM

Szeptember 21-én indul a földértékesítési program harmadik üteme. Az Agrárminisztérium célja továbbra is az osztatlan közös földtulajdon felszámolása. A több mint 6300 db ingatlanra bárki tehet vételi ajánlatot elektronikus úton, egészen október 21-ig.

Az idén két ütemben meghirdetett, összesen több mint 15 500 db 3 hektár alatti térmértékű ingatlan csaknem 60 %-ára volt érdeklődés. Az átlagos ajánlati ár közel 1 millió forint volt hektáronként. Az értékesítés első két ütemében 5550 hektárnyi területet értékesített a Magyar Állam, melyből több mint 5 Mrd Ft bevétel keletkezett.

A harmadik ütemben, tekintettel a 2020. július elsején hatályba lépett Nemzeti Földalapról szóló törvény egyes szakaszainak változására, az NFK árverés mellőzésével, hirdetményes úton 10 hektár térmértéket meg nem haladó földek értékesítésére jogosult. Tehát 2020. szeptember 21-én meghirdetésre kerül több, mint 1400 db 3 és 10 hektár közötti földterület, mely térmértéke meghaladja a 7 300 hektárt. Továbbá az első két ütemben nem értékesített 3 hektár alatti földeket is újra közzé teszi az NFK, melyek esetében több mint 2 300 hektárnyi, 4800 db ingatlan megvásárlására nyílik újból lehetőség.

A gazdáknak most is 30 napja lesz pályázni, egy egyszerű ügyfélkapus regisztrációt követően. Ahogy az első két ütemnél, most is a Magyar Állam fizeti az értékbecslés költségeit az 1 hektár alatti méretű földek esetében. Arra törekszünk tehát, hogy megfelelve a kormány által elrendelt biztonsági előírásoknak, a lehető legkevesebb személyes kontaktus mellett kínáljuk fel a magyar gazdáknak az állami földvásárlás lehetőségét. Az értékesítésre meghirdetett földek listája a www.nfk.gov.hu oldal mellett a www.kormany.hu oldalon is elérhető lesz, valamint az érintett települések önkormányzatainak honlapján is közzétételre kerül.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

OMÉK 2025: agrárinnováció és hagyomány a Hungexpón

2025. szeptember 9. 09:10

Modern gépek, őshonos állatok, kézműves ételek és exportpiacokat nyitó üzleti találkozók – szeptemberben ismét megnyílik az OMÉK.

Sztereotípiák helyett teljesítmény: női vezetők az állattenyésztésből

2025. szeptember 7. 08:10

A FarmerExpón először ültek egy asztalhoz női vezetők, hogy őszintén beszéljenek pályájukról, kihívásaikról és sikereikről.

Fiatalok nélkül elapad a vidéki élet – mit léphet az EU?

2025. augusztus 21. 16:10

Az EU agráriuma munkaerőhiánnyal küzd: sürgősen vonzóbbá kell tenni a gazdálkodást a fiatalok számára a jövő élelmiszerbiztonságáért.

Mit hozhat az új KAP ciklus? + podcast

2025. július 15. 16:10

A KAP átalakítása számos kérdést vet fel, ugyanakkor nehéz konkrétumokról beszélni. A BASF és NAK olyan platformot hoztak létre, ahol a témával kapcsolatos kérdéseket vitatták meg a meghívottak.