Agrárközélet

Grüne Woche 2016 – Magyarország a berlini Nemzetközi Zöld Hét díszvendége

Agrofórum Online

A kiállítás Európa legnagyobb és a világ egyik legjelentősebb mezőgazdasági és élelmiszeripari vására.

Magyarország a berlini Nemzetközi zöld hét díszvendége lesz 2017 januárjában, a kiállítás Európa legnagyobb és a világ egyik legjelentősebb mezőgazdasági és élelmiszeripari vására – mondta az Agrármarketing Centrum Nonprofit Kft. (AMC) ügyvezető igazgatója az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

Lipcsey György elmondta: a kiállításon mintegy 400 ezer látogató előtt mutathatja be az ország a magyar élelmiszeripar kiválóságait, és megrendezik az agrárminiszterek éves találkozóját is. Magyarország már második alkalommal lesz a nemzetközi seregszemle partnerországa. A megnyitón magyar kulturális műsor lesz, Magyarországról fog szólni. Hozzátette: a leglényegesebb, hogy a magyar agrárium bőséges termékkínálattal ismét megmutathatja magát ezen a fontos piacon.

Kitért arra, hogy a Németországba irányuló magyar agrár- és élelmiszeripari kivitel értéke elérte az 1,222 milliárd eurót, ami rekordnak számít, és mintegy 8 százalékkal volt magasabb az előző évinél. Mindez az elmúlt évek mezőgazdasági fejlesztéseinek, a minőségi termékkínálat bővülésének eredménye, a növekedés a jövőben is maradhat – vélekedett. Jelezte, hogy a törökországi Expo 2016 Antalya világkiállításon Magyarország nemzeti kertje is bemutatkozott, a nemzetközi kertészeti kiállítás magyar megjelenését, szakmai programját is az Agrármarketing Centrum szervezte, a rendezvény október 30-án zár.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Megnyitotta kapuit a berlini Nemzetközi Zöld Hét

2020. január 18. 13:02

A vásár 94 éves történetében most mutatkozik be a legtöbb kiállító, 72 országból 1800-an. Önálló nemzeti standdal 36 ország jelentkezik.

Egyre bővülő magyar jelenlét, növekvő színvonal - Áprilisban Techagro kiállítás Csehországban

2018. március 14. 14:20

Az áprilisi rendezvényen ismét nagyon jelentős a magyar részvétel, több mint 800 negyzetméteren állítanak ki magyar cégek.

Rendhagyó agrárgazdasági szakmai nappal nyílt meg az OMÉK

2017. szeptember 21. 12:36

Az eseményen a legnagyobb hazai agrárszakmai és élelmiszeripari döntéshozókat, termelőket és beszerzőket látták vendégül.

Megnyílt a 2017-es Szentlőrinci Gazdanapok (+KÉPEK)

2017. augusztus 11. 15:19

Mezei Dávid Csaba: az európai vidék ügye egyre inkább közép-európai ügy.