Agrárközélet

Megnyitotta kapuit a berlini Nemzetközi Zöld Hét

MTI, fotó: AM

Elkezdődött pénteken Berlinben a Nemzetközi Zöld Hét (Internationale Grüne Woche - IGW), a világ legnagyobb mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti kiállítása és vására, a magyar standot Nagy István agrárminiszter nyitotta meg.

A vásár 94 éves történetében most mutatkozik be a legtöbb kiállító, 72 országból 1800-an. Önálló nemzeti standdal 36 ország jelentkezik. Magyarország ismét előkelő helyen, Lengyelország és a díszvendég Horvátország között kapott helyet. A folyamatos jelenlét az ágazat legnagyobb szabású rendezvényén kiemelten fontos, azért is, mert a magyar mezőgazdaság nemcsak a hazai fogyasztók, hanem mintegy 20 millió ember ellátására képes – húzta alá Nagy István.

A megnyitó után a közmédiának adott nyilatkozatában arról is szólt, hogy a vásáron folytatott szakmai beszélgetéseken szinte minden mondatban megjelenik a klímaváltozás miatti aggodalom. „Hangsúlyozni szeretnénk, hogy a mezőgazdaság nem a bűnös, hanem az éghajlatváltozásnak leginkább kitett ágazat” – mondta a miniszter. Hozzátette, hogy az agráriumnak „kifejezetten az érdeke az éghajlatváltozás elleni küzdelem”, és a környezetet védő technológiák kidolgozása. Ezért „nem a gazdákról, hanem a gazdákkal kell beszélni” – emelte ki Nagy István. Az IGW az agrárdiplomáciában is igen jelentős fórum – mutatott rá a miniszter, aki számos kétoldalú megbeszélést folytat a vásár alkalmából. Találkozott mások mellett „Magyarország szövetségese”, Lengyelország mezőgazdasági miniszterével, Jan Krzysztof Ardanowskival. A magyar-lengyel együttműködésről elmondta, hogy „csak összefogással lehetünk sikeresek a gazdáknak járó agrártámogatások megőrzésében”. Ezért lengyel kezdeményezésre februárban kidolgoznak egy úgynevezett közép-európai nyilatkozatot, amelyben a visegrádi négyek (Lengyelország, Magyarország, Csehország, Szlovákia) a balti államokkal, Ausztriával és Finnországgal együtt fogalmazzák meg elvárásaikat az EU új – a 2021-ben kezdődő hétéves EU-s költségvetési ciklusra vonatkozó – közös agrárpolitikájával (KAP) kapcsolatban – ismertette Nagy István.

A 600 négyzetméteres közösségi standon az idén is hagyományos magyar fogásokat kínáló vendéglő várja a látogatókat, és bemutatkozik 16 társkiállító, a többi között szarvasgombából készített termékekkel, húskészítményekkel, gyógyteákkal, gyógynövényes mézekkel, hidegen sajtolt olajokkal és édességekkel.

A tíznapos vásárra a szervezők várakozása szerint 400 ezren látogatnak el. A legfőbb kísérőrendezvény az agrárminiszterek csúcstalálkozójának is nevezett Globális Élelmezési és Mezőgazdasági Fórum (GFFA), amelyen Nagy István is részt vesz.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Egyre bővülő magyar jelenlét, növekvő színvonal - Áprilisban Techagro kiállítás Csehországban

2018. március 14. 14:20

Az áprilisi rendezvényen ismét nagyon jelentős a magyar részvétel, több mint 800 negyzetméteren állítanak ki magyar cégek.

Rendhagyó agrárgazdasági szakmai nappal nyílt meg az OMÉK

2017. szeptember 21. 12:36

Az eseményen a legnagyobb hazai agrárszakmai és élelmiszeripari döntéshozókat, termelőket és beszerzőket látták vendégül.

Megnyílt a 2017-es Szentlőrinci Gazdanapok (+KÉPEK)

2017. augusztus 11. 15:19

Mezei Dávid Csaba: az európai vidék ügye egyre inkább közép-európai ügy.

Szentlőrinci Gazdanapok 2017 - Tovább erősítik a nemzetközi jelleget

2017. július 10. 22:25

A Szentlőrinci Gazdanapok ebben az esztendőben augusztus 11. és 13. között várja a szakmai közönséget és a vásárlátogatókat.