Agrárközélet

A hazai halfogyasztás megduplázása a cél

AM sajtóiroda

Az Agrárminisztérium azon dolgozik, hogy a jelenlegi egy főre jutó éves átlag 5, 7 kilogrammos halfogyasztás minél előbb megduplázódjon- mondta Nagy István agrárminiszter Mohácson, a II. Dunamenti Halfesztiválon.

A szaktárca évek óta törekszik a halfogyasztás növelésére – hangsúlyozta a miniszter. Emlékeztetett arra, hogy a fogyasztási célú hal ÁFA tartalma 27 százalékról 5 százalékra mérséklődött. Elmondta, hogy a 2014-2020-as Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) megvalósításához az Európai Tengerügyi és Halászati Alapból Magyarországnak megállapított tagállami kerettel és a nemzeti önrésszel együtt mintegy 15,5 milliárd forint áll rendelkezésre. Ez az összeg a halgazdálkodás fejlesztését, a hazai haltermelés és halfeldolgozás bővítését, valamint a halfogyasztást ösztönző marketing tevékenységet segíti. Hozzátette, hogy megszületett az „Állami halgazdálkodási feladatok támogatása” fejezeti kezelésű előirányzat, melynek kerete idén 500 millió forint.

Az étkezési célra szánt hal mennyisége hazánkban az elmúlt években folyamatosan emelkedett, többek között köszönhetően az intenzív módon történő afrikaiharcsa-termelés növekedésének, amely tavaly közel 3200 tonna étkezési halat adott a piacnak. Ezzel a mennyiséggel az elsők között vagyunk Európában.

A miniszter örvendetesnek nevezte, hogy egyre több rendezvény népszerűsíti a halfogyasztást, valamint a Duna menti halételek sokszínűségét.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Idegen halfajok szállják meg vizeinket – és mi segítünk nekik

2025. augusztus 21. 13:10

A budapesti gyógyfürdők és a Hévízi-tó is szerepet játszhatnak az idegenhonos halak hazai elterjedésében – figyelmeztetnek a kutatók.

Méreten aluli harcsákért kell felelnie

2019. július 10. 08:33

Az ellenőrök gyors és hatékony intézkedésének köszönhetően, a halakat élő állapotban sikerült visszaengedni a vízbe.

Így járnak a balatoni orvhalászok!

2020. november 30. 16:10

Hosszas megfigyelést követően értek tetten a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. kollégái azt a férfit a balatonboglári kikötőben, aki tiltott módon kísérelt meg halat fogni, illetve a balatonkenesei kikötőben két főre lettek figyelmesek, akik a kikötőmedencébe nagy mennyiségben télre "beállt" keszegeket gereblyézték.

Nagyböjt alatt is ajánlott a hal

2019. március 10. 09:26

A Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) a nagyböjti időszakban kampányt tart a halfogyasztás népszerűsítésére.