Agrárközélet

Húsfeldolgozót avattak Hajdúnánáson

MTI

Húsfeldolgozó kisüzemet létesített Hajdúnánáson a szociális szövetkezet, a 178 millió forintos belügyminisztériumi támogatásból készült beruházást hétfőn adták át.

Az átadó ünnepségen Hoffman Imre, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára méltatta, hogy a helyi sajátosságokat figyelembe véve, a helyi értékekre alapozva, a szomszédos települések számára is példát adó üzem épült Hajdúnánáson.

Az európai uniós követelményeknek megfelelő húsfeldolgozó üzem a szövetkezet vágóhídjához kapcsolódik. A vágóhídon hetente 50 sertést és kiskérődzőt vágnak le, a feldolgozó ebből tőkehúst és feldolgozott húsokat állít elő, főként a helyi közétkeztetés számára.

A szociális szövetkezet 18 közfoglakoztatottnak ad munkát élelmiszerfeldolgozó üzletágában.

Hoffman Imre hangsúlyozta: a közfoglalkoztatás valódi értéket teremt Hajdúnánáson, a helyi sajátosságok életben tartása maradandó érték az „utánunk jövő nemzedékek” számára. Megjegyezte, hogy a koronavírus-pandémia következményei nehezítik a kitűzött célok megvalósulását.

Tiba István, a térség országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy hittel, testületi és kormányzati támogatással megvalósíthatók az önkormányzat által megfogalmazott célok. Kiemelte, a hét év alatt fokozatosan kiépült közfoglalkoztatási program kitörési pont az ott élőknek.

Szólláth Tibor polgármester hangsúlyozta, Hajdúnánás sokat tesz az egészséges életmód, az egészséges táplálkozás érdekében. Emlékeztetett arra, hogy 2013-ban bevezették az első helyi márkát, a Nánási Portékát, azzal a céllal, hogy minél több helyi élelmiszer készüljön a közétkeztetés számára.

Beszámolt arról, hogy a szociális szövetkezet keretében az elmúlt években savanyító-tartósító üzemet hoztak létre, a Kendereskertben állattenyésztés és növénytermesztés folyik.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

A járvány ellenére is növekedett a húsipar Brazíliában

2020. december 10. 06:35

A sertéshús esetében Brazília termelése 3,5 százalékkal, 4,4 millió tonnára nőhet 2021-ben, míg az export jövőre elérheti az 1,1 millió tonnát.

Folyamatosan biztosított lesz az élelmiszer-ellátás az ünnepek alatt is

2020. december 11. 07:03

Csirke- és pulykahús mellett lesz elég pecsenyekacsa, sovány és hízott liba is a boltokban éppúgy, mint sertés- és malachús, valamint virsli és más húskészítmény.

Kevesebb húst esznek az osztrákok

2020. augusztus 31. 08:17

Az egy főre jutó átlagos húsfogyasztás 2019-re 1 kilogrammal csökkent a szomszédos Ausztriában.

Nyereg alatt puhított húst ettek és feketelevest ittak őseink? Komoly tévedés!

2024. január 29. 06:40

Hallott már arról, hogy őseink a nyereg alatt puhították a fogyasztásra szánt húst? Vagy ismeri azt a mondást, miszerint „hátra van még a feketeleves”? Ha igen, akkor érdemes ezt a cikket tovább olvasni, mert elképzelhető, hogy ha nem is egy világ omlik össze, de el kell engedni pár régóta tényként kezelt tévhitet.