21℃ 15℃
július 9. Lukrécia, Veronika, Hajnalka
Agrárközélet

Idén is 10 milliárd forint körül várható a támogatott agrárbiztosítások díjbevétele

MTI

A támogatott mezőgazdasági biztosítások díjbevétele idén a tavalyi 10 milliárd forint körül várható - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Az idei díjtámogatásban azok a gazdálkodók részesülhetnek, akik május 31-ig külön feltüntetik az egységes támogatási kérelemben, hogy a támogatott növénybiztosítást igénybe kívánják venni (a nyilatkozat utólagos pótlására már nem lesz lehetőségük). Azok járnak a legjobban, akik ezt a lépést már május 15-ig megteszik, azt követően ugyanis a kifizető ügynökség, a Magyar Államkincstár munkanaponként 1 százalékos késedelmi díjat számít fel.

A közlemény idézi Póczik Andrást, a FBAMSZ szakértőjét, aki szerint mind a biztosítási kockázatok fedezeti köre, mind a rendelkezésre álló támogatás 4 milliárd forintos kerete, valamint az igénybe vevők köre lényegében azonos marad az előző évivel. Kiemelte, hogy az előző hat évben dinamikus volt a bővülés: 2012-ben még másfél milliárd forint alatt maradt a támogatott mezőgazdasági biztosítások teljes állománydíja, tavaly már elérte a 10 milliárd forintot.

A díjtámogatott agrárbiztosítási rendszer keretében a gazdálkodók a támogatott körbe tartozó biztosítások díjának meghatározott százalékát kapják vissza utólagos díjtámogatásként.

A FBAMSZ becslése szerint az „A” típusba tartozó, szántóföldi növényekre, borszőlőre és almára kötött csomagbiztosítások esetében a díj több mint 40 százalékát fizethetik majd vissza. A „B” típusba tartozó jégeső-, fagy-, vihar- és tűzkárbiztosítások esetében, valamint a többi („C” típusú) támogatott biztosítások esetében 30 százalék körüli mértékű lehet a visszatérítés.

A szövetség felhívja a figyelmet arra, hogy a jégkárok elleni biztosításra a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által kifejlesztett jégeső-elhárító rendszer beüzemelése után is szükség lesz. Ezt támasztja alá, hogy a tavaly jégkárra kifizetett 8,6 milliárd forint kártérítésből 2,7 milliárd forintot Baranya, Somogy és Tolna megyékben fizették ki – abban a három megyében, ahol a rendszer kísérleti üzemeltetése immár évek óta zajlik.

A FBAMSZ szerint a támogatott agrárbiztosítás rendszerének hatékonyságát tovább növelhetné egyes állatbiztosítási konstrukciók – például olyan kiemelt kockázatú betegségek, mint a most is jelentős károkat okozó afrikai sertéspestis – beemelése a rendszerbe.

Az országban már ötödik éve négy biztosító – az Allianz, a Generali, a Groupama, illetve az osztrák Hagelversicherung fióktelepeként működő Agrár Biztosító – mezőgazdasági biztosítási termékei közül választhatnak a gazdálkodók – olvasható az FBAMSZ közleményében.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gödöllőn kap új otthont a Mezőgazdasági Múzeum

2025. június 11. 13:10

Gödöllőre, a MATE területére költözik a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Az új létesítmény 2029-re készülhet el.

Akkumulátorok új élete: elindult a BASF új üzeme

2025. június 9. 13:10

A BASF új üzeme évente 40.000 EV-akkumulátor feldolgozására képes – kulcsszerepet kap az EU nyersanyagfüggetlenségi céljaiban.

Fügepálinka, aszú, libamáj – ilyen bonbont még nem evett!

2025. június 8. 13:10

Rekordszámú nevezéssel zárult a Brillante-2025 verseny, ahol a legjobb párlatok és pálinkás bonbonok is díjazásban részesültek.

Tengerentúli kapcsolatait erősíti az Állatorvostudományi Egyetem

2025. június 3. 12:40

A Purdue Egyetemmel kötött együttműködési megállapodást az Állatorvostudományi Egyetem – cél a tudományos és oktatási jelenlét bővítése.

Kelésbiztosítás a repcevetőmaghoz

2019. július 25. 09:14

A RAPOOL garanciát vállal a repce kelésére.

Kárt szenvedett gazdák védelme magasfokon

2019. március 14. 08:23

Magyarországon a megközelítőleg 4,5 M hektár termőterület alig felére kötnek növénybiztosítást, felkészülve a hozamveszteségek nem ritkán húsbavágó pénzügyi következményeire.

Ne bízza az időjárásra munkája gyümölcsét!

2020. május 5. 09:57

A gazdálkodók munkáját évről évre egyre több veszély fenyegeti, ezek közül leginkább ki kell emelnünk a szélsőséges időjárást, amelyet már idén is megtapasztalhattunk, hisz a március utolsó hetében és április első napjaiban az egész országra kiterjedő fagy jelentős károkat okozott elsősorban a kertészeti kultúrákban, különösen a gyümölcstermesztésben. A fagyok után a következő károsító tényező az aszály lehet, amely hátráltatja a vetések kelését, fejlődését.

Növelheti a díjtámogatott növénybiztosítások iránti érdeklődést a tavalyi aszály

2023. május 3. 08:03

A termelőknek a támogatás igényléséhez meg kell kötni a jogosultsági feltételeknek megfelelő biztosítási szerződést, és megfizetni a biztosítási díjat.