15℃ 6℃
május 9. Gergely, Katinka, Alberta, Édua
Agrárközélet

Idén is Gödöllőn rendezik meg a Nemzetközi Természetfilm Fesztivált

Agrofórum Online

Gödöllőn, május 26. és 28. között immár harmadik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Természetfilm Fesztivált, amely mára az ország egyik legnagyobb természet- és környezetvédelmi rendezvényévé nőtte ki magát   hangzott el az esemény hivatalos sajtótájékoztatóján az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Székelyhidi Tamás, a fesztivál egyik főszervezője ismertette a rendezvény 2015. és 2016. évi eredményeit, majd elmondta, hogy a 2017-es nevezések között már olyan alkotók szerepelnek, mint David Attenborough, akinek a jelenléte egyértelmű elismerést jelent.

Ismét a Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon lesz Török Zoltán új filmjének (Lemming – a Messzi észak apró ura) az ősbemutatója a 2 évvel ezelőtti Everglades-t bemutató után. A színvonalas, nemzetközileg is elismert alkotók filmjei mellett a szervező külön kiemelte a Kárpát-medencei filmszemle gazdagságát, és a magyar ajkú alkotók kiemelkedő részvételét.

A fesztivál szervezői több különleges eseményre is felhívták a figyelmet. Ilyen a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával létrejövő Trash Art Magyarország kültéri szobor pályázat és kiállítás, amelynek részeként a hazánkban működő művészeti iskolák és intézmények újrahasznosított anyagokból készített 2-2,5 méter magas szobrai láthatók, és amelyeknek témája az ember hatása a környezetre. A kiállítás célja a társadalom figyelmének felhívása napjaink egyik legégetőbb problémájára, a hulladékok keletkezésére és kezelésére – ismertette Hankó Gergely, a projekt szakmai vezetője. A szobrok először a gödöllői fesztiválon tekinthetők meg május 26. és június 10. között, majd megjelennek több neves hazai rendezvényen is, mint például a Kerekdomb vagy a Művészetek Völgye.

A rendezvény további különlegességei a Varázslatos Magyarország szabadtéri fotókiállítás, és a Jam for Nature zenei tehetségkutató verseny, amelynek szombat esti zárásaként a város vegyes kórusai ismert zenészek részvételével előadják Szarka Tamás „Madaraim” című szerzeményét, amely a fesztivál hivatalos dala.

A rendezvény 3 napja során a fő vetítési helyszíneken, a Királyi Kastély Lovardájában, és a gödöllői Alsóparkban egyaránt ingyenesen látogatható valamennyi program. Összesen 4 helyszínen párhuzamos vetítésekkel várják a nézőket, ahol lesznek angol nyelvű, és kifejezetten a diákoknak összeállított tematikus filmcsomagok is. A fesztivál pénteki diáknapjára már most több mint 1500 tanuló regisztrált. (Az egyéni látogatók számára a regisztráció nem szükséges.)

Az Alsóparkban a Nemzetközi Természetfilm Fesztivál szakmai partnerei számtalan változatos, szórakoztató és ismeretterjesztő programmal várják a családokat és a látogatókat (www.godollofilmfest.com). Bemutatkoznak a nemzeti parkok, kiállítanak egy 23 000 literes óriásakváriumot, amelyben hazánk vízi élővilágát ismerhetik meg a látogatók, és lesz „Állati jó” bemutató is a Budakeszi Vadaspark jóvoltából. Külön területet biztosítanak a szervezők az újrahasznosítás témájának, az inspiráló példák mellett pedig mindennapi praktikumokkal és szaktanácsadással is várják az érdeklődőket.

A természet- és környezetvédelem jegyében továbbá kiállítják a „Kele” páros kajakot, amivel Szabó Norbert Ádámék átszelték az Atlanti-óceánt, emellett is számtalan érdekes és izgalmas program várja az érdeklődőket, köztük előadások, kiállítások és szabadtéri filmvetítések.

Akik pedig a gyermeknapi hosszú hétvégén nem tudnak Gödöllőre ellátogatni, azoknak a szervezők figyelmükbe ajánlották az Országos Természet- és Környezetvédelmi Filmnapokat, mely 19 magyar és 2 erdélyi városban zajlanak ugyancsak május 26. és 28. között. A partner településeken ingyenes filmvetítésekkel, kiállításokkal és szemléletformáló programokkal várják a helyi szervezők az érdeklődőket – tájékoztatta a jelenlévőket Ersók Nóra, a fesztivál szervezője.

A szervezők a sajtótájékoztatón megköszönték valamennyi támogatójuknak és partnerüknek az együttműködést, amely által immár harmadik alkalommal jöhet létre a Nemzetközi Természetfilm Fesztivál Gödöllőn.

Kiemelt támogatók és partnerek:
Emberi Erőforrások Minisztériuma, Földművelésügyi Minisztérium, Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa, Szerencsejáték Zrt, Magyar Művészeti Akadémia, Herman Ottó Intézet, Magyar Tudományos Akadémia, Nemzeti Kulturális Alap, Magyar Turisztikai Ügynökség, Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeum, Magyar Madártani- és Természetvédelmi Egyesület, Magyar Filmakadémia

Forrás: Nemzetközi Természetfilm Fesztivál Gödöllő
Fotó: Kovács Zoltán/FM

(Dr. Demes György – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Crister Stark kiemelkedő munkájáért érdemrendet kapott

2025. május 6. 14:10

Crister Starkot, a svéd ipar és a mezőgazdaság érdekében tett kiemelkedő munkájáért, Svédország egyik legrangosabb kitüntetésével díjazták.

Új szintre lép az agrárszakmai tudásátadás

2025. április 26. 16:10

A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. az Agrárminisztérium támogatásával új, digitális alapú tananyagokat jelentetett meg az agrárszakoktatás korszerűsítésére.

Emlékmorzsák Farády Lászlóról: búcsú egy kivételes embertől

2025. március 24. 17:10

A megemlékezést március 23-án, vasárnap délelőtt tartották a Turisztikai Központban, ahol több tucatnyi résztvevő idézte fel közös emlékeit.

Géntechnológia: EU-megállapodás a küszöbön

2025. március 9. 08:10

Az Európai Unió egyre közelebb kerül ahhoz, hogy közös álláspontot alakítson ki az új növénynemesítési technológiák (NZT) szabályozásáról.

Ilyen trükkökkel is lehet egy telephely kertje impozáns és márkaépítő

2023. október 22. 12:10

Vajon a kert mennyire tudja lekövetni az átlagos igények és kötelező elvárások mellett akár a vállalkozás arculatát is? Erre hozok pár érdekes gyakorlati példát saját “praxisomból”.

Közel 700 madárodút helyeztek ki az erdőkben

2019. május 11. 08:32

Az odútelepek sokszor madárbarát tanösvények vagy kertek kialakításához kapcsolódnak, és így ismeretterjesztési célokat is szolgálnak, de vannak rejtetten elhelyezett, például a baglyok fészkelését segítő odúk is.

Az árvaszúnyogok jelzik, milyen állapotban van a Balaton

2024. július 20. 10:10

Az árvaszúnyogok azokat a változásokat is érzékelik a Balatonban, amit a tudomány nem. A fajösszetételük átalakulása fontos nyom lehet.

Vadkár-csökkentés és élőhely-teremtés a többfunkciós védősávban

2021. március 9. 07:03

A kaszálások, a betakarítás és különösen az őszi talajművelés után a mezőgazdasági táblák ökológiai szempontból gyakorlatilag sivataggá válnak. Ezért is fontos, hogy a szegélyek megmaradjanak.

Házikert Videó