Agrárközélet

Indulnak a tavaszi vetési munkák

Agrofórum Online

A felmelegedő időjárásnak köszönhetően a talaj a legtöbb helyen elnyelte a vizet, így megkezdődhetnek a tavaszi munkálatok – írta a Magyar Idők. A repce esetében a vetés kevesebb mint 10 százaléka fagyott ki, míg a legfrissebb jelentés alapján a búzatáblákban nem tett nagy kárt a rendkívül hideg tél.

Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke elmondta: a gazdák többsége gőzerővel készül a tavaszi vetésre. Ott, ahol nem esik az eső, elindulhatott a talaj előkészítése, a következő napokban pedig a tavaszi vetés is megkezdődhet. Elsőként a mák és a cukorrépa kerülhet a földbe. A legnagyobb területen termesztett növényünk, a kukorica vetését április elején kezdik meg a gazdák, miután a talaj hőmérséklete tartósan eléri a 12 fokot.

A korábbi években megszokott vetésszerkezetben Vancsura József szerint idén sem várható nagyobb változás, így kukoricát nagyjából egymillió hektáron vetnek majd a termelők. Bár két évvel korábban – főként az európai uniós támogatás hatására – alaposan megugrott a szója vetésterülete, a gyenge terméseredmények miatt tavaly már csökkent a gazdák lelkesedése. Vancsura József szerint még nem lehet tudni, hogy idén végül mekkora területen vetnek majd fehérjenövényt a gazdák.

– A szándék meglenne a gazdák részéről, hogy növeljék a vetésterületet, ugyanakkor nem minden régió alkalmas a szójatermesztésre, ráadásul a jó terméshozam érdekében a korábban megszokott vetésforgót is át kell alakítani – emelte ki.

Őszi búzából kevesebb mint egymillió hektárnyit vetettek a gazdák, az őszi káposztarepce pedig 250 ezer hektáron került a földbe. A vetések állapotáról a szakember elmondta: a repce esetében a vetés kevesebb mint 10 százaléka fagyott ki, míg a legfrissebb jelentés alapján a búzatáblákban nem tett nagy kárt a rendkívül hideg tél. Az őszi kalászosok fejlődését jelzi, hogy a lefagyott levelek helyén új hajtások jelennek meg.

(Magyar Idők)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az Európai Unió zöld utat adott a Mercosur-megállapodásnak – új korszak jöhet a mezőgazdasági kereskedelemben

2026. január 13. 08:10

Az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást, amely új exportlehetőségeket és komoly agrárvitákat hozhat.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

A tarlórépa sárgaságvírusa (TuYV)

2020. május 22. 04:37

Az elmúlt évek elhúzódó meleg őszi időjárása kifejezetten kedvezett a levéltetvek, különösen a zöld őszibarack-levéltetű (Myzus persicae) elszaporodásának. A zöld őszibarack-levéltetű a tarlórépa sárgaságvírusának legfőbb vektora.

Hogyan védjük meg a búzát a kalászfuzáriumtól?

2020. augusztus 17. 04:36

A SAATEN-UNION ellenálló fajták és hibridek, valamint a megfelelő agrotechnika kombinációját ajánlja.

Már a tavaszi árpa csaknem negyedét elvetették Zala megyében

2020. március 11. 08:02

A gazdáknak a gyors kitavaszodás miatt nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a növényvédelmi munkákra, hogy a most jó képet mutató vetéseket jelentős kártétel nélkül tudják majd betakarítani.

Miként termeszthető a bazsalikom házikertben?

2023. március 22. 04:39

Hogyan termeszthetek kertemben bazsalikomot? Milyen igényei vannak ennek a fűszernövénynek?