Agrárközélet

Itt az új eljárás bioüzemanyagok előállítására

MTI

Belga kutatók a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Energiatudományi Kutatóközpont (EK) munkatársainak közreműködésével olyan újszerű bioüzemanyag-előállítási módszert dolgoztak ki, amely az ehető alapanyagok (kukorica, növényi olajok) helyett cellulózból indul ki és teljesen beépíthető a jelenleg működő olajfinomítói folyamatokba.

A kutatók eredményeiről, amelyet a Nature Energy folyóiratban is közöltek, hétfőn jelent meg beszámoló az MTA honlapján.

Egy európai uniós direktíva szerint 2020-ra az üzemanyagok legalább 10 százalékának biológiai eredetűnek kell lennie – írják, hozzátéve, hogy a jelenleg használt bioetanol és biodízel előállításához elsősorban első generációs biomasszát használnak, ami azt jelenti, hogy ehető alapanyagokból (például kukoricából, növényi olajokból) indulnak ki, ami versenyt támaszt az élelmiszerként történő felhasználással szemben. Ezért emberi fogyasztásra nem alkalmas, nem ehető, második generációs forrásokra, például cellulózra kell áttérni alternatív bioüzemanyagok előállításához.

A cikk szerint ahhoz, hogy elérhető legyen a 10 százalékos cél 2020-ig, sürgősen új, nagy volumenű katalitikus folyamatokra van szükség, mert eddig a cellulóz nagyléptékű kémiai átalakítására nem állt rendelkezésre megfelelő technológia.

A Leuveni Katolikus Egyetem belga kutatói (Bert Sels és munkatársai) együttműködve az MTA Energiatudományi Kutatóközpont magyar kutatóival (Korányi Tamással és Szarvas Tiborral) cellulózból és lignocellulózból biobenzint állítottak elő egy új technológiával, valamint ezt az eljárást közvetlenül beépítették működő petrolkémiai finomítói folyamatokba.

A bioetanol egy első generációs, fermentálással készített bioüzemanyag, melyet később fosszilis eredetű benzinnel kevernek össze. A kutatók 10 százalék biobenzin-tartalmú üzemanyagot állítottak elő cellulózból egy kétfázisú (vizes-szerves) katalitikus folyamatban, szerves fázisként a nyersolaj-eredetű könnyűbenzint használták.

Korányi Tamás és Szarvas Tibor, az MTA Energiatudományi Kutatóközpont kutatóinak fontos szerepe volt a munkában. A módszer hatékonyságát, vagyis a biofeldúsulás mértékét a magyar kutatók határozták meg. Összességében 11-18 százaléknyi biológiai eredetű szénfeldúsulást detektáltak, ami megfelel a 10 százalékos bioüzemanyag-tartalom igényének.

Mint írják, az új üzemanyag oktánszáma még nem kielégítő, ezért egy további izomerizációs lépésben az oktánszámot 80-ra növelik, így a biodúsított üzemanyag teljes értékű benzin lesz.

A módszer az olajfinomítói folyamatokba történő teljes integrálás miatt zökkenőmentesen beilleszthető a jelenleg működő infrastruktúrákba. Emellett versenyképes más „elsősorban-lignin” technológiákkal, melyek kiindulási anyagként nyers lignocellulózt használnak, így nemcsak a cellulózt, hanem a lignocellulóz másik két komponensét, a hemicellulózt és a lignint is üzemanyaggá képesek alakítani – olvasható a cikkben, amelyben beszámolnak arról is, hogy az MTA EK kutatói már bekapcsolódtak a „elsősorban-lignin” technológiák kutatásába is.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Crister Stark kiemelkedő munkájáért érdemrendet kapott

2025. május 6. 14:10

Crister Starkot, a svéd ipar és a mezőgazdaság érdekében tett kiemelkedő munkájáért, Svédország egyik legrangosabb kitüntetésével díjazták.

Új szintre lép az agrárszakmai tudásátadás

2025. április 26. 16:10

A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. az Agrárminisztérium támogatásával új, digitális alapú tananyagokat jelentetett meg az agrárszakoktatás korszerűsítésére.

Emlékmorzsák Farády Lászlóról: búcsú egy kivételes embertől

2025. március 24. 17:10

A megemlékezést március 23-án, vasárnap délelőtt tartották a Turisztikai Központban, ahol több tucatnyi résztvevő idézte fel közös emlékeit.

Géntechnológia: EU-megállapodás a küszöbön

2025. március 9. 08:10

Az Európai Unió egyre közelebb kerül ahhoz, hogy közös álláspontot alakítson ki az új növénynemesítési technológiák (NZT) szabályozásáról.

Nő az etanol iránti igény

2022. január 28. 08:04

Egyes szakértői vélemények szerint az etanollal működtetett motorok tisztábban és nagyobb teljesítménnyel is működnek a hagyományos üzemanyagokhoz képest.

A brit E10 üzemanyag jól jön a gazdálkodóknak

2021. február 26. 08:21

Nagy-Britannia idén szeptemberig be kívánja vezetni az E10 benzint, ami 10 százalékban megújuló üzemanyaggal kevert üzemanyagot jelent az üzemanyag-töltő állmásokon. Ezzel az éves szén-dioxid-kibocsátás 750 000 tonnával csökkenhet - jelentette be a londoni kormány.

Milyen üzem- és kenőanyagot használjunk motorfűrészünkhöz?

2020. május 30. 07:49

A STIHL kínálatának valamennyi benzines gépéhez alkalmas az újfajta összetételű üzemanyag, és az eddigiekben megszokott módon jól működik a jelenleg kapható, jó minőségű 95-ös, 98-as vagy 100-as oktánszámú benzinnel.

Az almatörköly alkalmas lehet bioetanol előállítására

2021. január 26. 06:22

Évente hozzávetőleg 650 millió liter almalevet állítanak elő Németországban, így akár 300 ezer tonna almatörköly melléktermék is keletkezhet.