Agrárközélet

Joga van az emberiségnek húst enni? Morális kérdéseket boncolgatnak a szakértők

Agrofórum Online

Időről időre felmerül a kérdés, hogy nem lenne-e kíméletesebb megoldással a Földünkkel szemben, ha a teljes emberiség áttérne a növényi alapú étrendre. Mindehhez kapcsolódik az a témakör is, hogy morális szempontból védhető cselekedet-e a húsevés.

Az Európai Állattenyésztés Hangja nevű csoport igyekszik komolyan venni a fenti felvetéseket, ezért az utóbbi időkben sorra jelentet meg videóinterjúkat a Dublini Nyilatkozatot aláíró nemzetközi szakértőkkel.

Legutóbb például Candace Croney, az amerikai Purdue Egyetem munkatársa fejtette ki a húsfogyasztással kapcsolatos meglátását, felfedve, hogy milyen etikai és morális elvek húzódnak a húsfogyasztás elutasítása mögött.

A Magyar Állattenyésztők Szövetsége által is bemutatott villáminterjúban Croney egyértelműen amellett foglalt állást, hogy a húsfogyasztás morálisan védhető tett, még akkor is, ha figyelembe vesszük az állati jogokat, a jólétükkel kapcsolatos aggodalmakat, valamint a hozzájuk fűződő környezetvédelmi aggályokat.

A szakértő szerint ugyanis a növényi alapú alternatívák nem tudják megfelelően biztosítani bizonyos tápanyag-szükségleteinket. Ráadásul sok helyen nincs is elég termőterület ahhoz, hogy a növényi alapú étrend mindenki számára elérhető legyen. Gondolnunk kell a rengeteg kiszolgáltatottra is, akiknek ugyanúgy joguk van a jó minőségű fehérjéhez, és ahhoz, hogy az élelmiszerekkel kapcsolatos döntéseiket ne mások hozzák meg helyettük.

A mértékletességnek természetesen a húsfogyasztásban is szerepet kell játszania, a teljes elutasítás mellett a növényi alapú étrend háttérbe szorítása sem megfelelő hozzáállás. Croney szerint a növényi alapú étrend miatt elpusztuló vadon élő állatok száma igen magas, sokkal magasabb, mint a vegyes étrend érdekében levágott tenyészállatok száma, ezt is figyelembe kell tehát venni a morális kérdések boncolgatásakor.

(Fotó: Ji-yeon Yun/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egy évtized alatt az agráriumban is a mindennapok részévé vált a digitalizáció

2026. január 29. 13:10

A PREGA konferencia idén a már bizonyított precíziós technológiákra fókuszál, amelyek mérhető eredményt hoznak a gazdaságokban.

Az Európai Unió zöld utat adott a Mercosur-megállapodásnak – új korszak jöhet a mezőgazdasági kereskedelemben

2026. január 13. 08:10

Az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást, amely új exportlehetőségeket és komoly agrárvitákat hozhat.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Vegyem vagy csináljam? Így dönt ma a magyar a füstölt húsról

2026. január 26. 16:10

A füstölt áru továbbra is sláger, de az ára sokakat elgondolkodtat: megéri még otthon készíteni?

Uruguayban eszik a legtöbb marhahúst fejenként

2020. december 24. 05:47

Az egy főre jutó marhahús-fogyasztás Uruguayban a legnagyobb, itt nem kevesebb, mint 56,3 kilogrammnyi az egy főre jutó mennyiség.

Négy év múlva érheti el a csúcsot az európai húsfogyasztás

2021. április 1. 05:39

A növényi alternatívák gyors növekedése azzal jár, hogy a hagyományos hús fogyasztása csökkenni kezd majd a jövőben.

Mit jeleznek a kódszámok a tojásokon? – A jövőálló állattenyésztés nyomában

2023. november 24. 11:10

A húsfogyasztás egy főre jutó mennyisége sokáig a társadalmi jólét fontos fokmérője volt és bizonyos összefüggésekben még ma is annak számít. Az iparszerű állattartás és az innen származó élelmiszer a növekvő hús-, tej- és tojásigényt igyekszik minél olcsóbban, minél nagyobb hozamokkal kiszolgálni.