Agrárközélet

Komplex precíziós szaktanácsadási rendszeren dolgozik a KITE és a Debreceni Egyetem

Agrofórum Online

Komplex precíziós szaktanácsadási rendszer kialakításán dolgozik a Debreceni Egyetem agrárkara a KITE Zrt-vel. A partnerek a projekt indítása mellett negyvenéves együttműködésüket is megünnepelték március 3-án.

– Példaértékű a magyar gazdaságban az a partnerkapcsolat, ami négy évtizeddel ezelőtt kezdődött el az akkori Debreceni Agrártudományi Egyetem és a KITE között, hiszen a folyamatos kutatási együttműködésen túl az oktatásra is kiterjed. A vállalat épít a Debreceni Egyetemről kikerülő mezőgazdasági szakemberekre és az intézményben is dolgoznak olyanok, akik a KITE-nél szereztek szakmai gyakorlatot – emelte ki köszöntőjében Bács Zoltán kancellár a Böszörményi úti campuson március 3-án tartott projektnyitó rendezvényen.

– Nincs olyan egyetemista a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karon, aki ne került volna már kapcsolatba az ország piacvezető mezőgazdasági cégével. Évente háromszáz hallgatónk végzi géptani gyakorlatát a nádudvari központban, 2014-ben pedig ösztöndíjprogramot is indított a KITE a legtehetségesebbek számára – sorolta Komlósi István dékán.

A Debreceni Egyetem a növénytermesztési kutatások terén az európai élvonalba került a negyven évnyi együttműködésnek köszönhetően. Ennek alapja az 1983-ban alapított Látóképi Növénytermesztési Kísérleti Telep, ahol az Európában egyedülálló tartamkísérleteket végzik.

– Felkészültünk arra, hogy modern eszközökkel tudjunk kutatásokat végezni a szántóföldön, német és kanadai egyetemekkel is együttműködünk a precíziós gazdálkodást megalapozó kísérletekben. Az új ismereteket képzésünkbe is bevezetjük, a négy év múlva végző agrármérnökeink már a precíziós gazdálkodás alapjainak, technológiáinak ismeretével lépnek majd ki a munkaerőpiacra – emelte ki Nagy János professzor, a MÉK Földhasznosítási, Műszaki és Területfejlesztési Intézet egyetemi tanára.

Egy üzemmérettől független, komplex precíziós szaktanácsadási rendszer kialakítását tűzte ki célul a KITE Zrt., a Debreceni Egyetem és a Balogh-Farm Tépe Kft. konzorciuma, amit a Széchenyi 2020 program keretében a magyar állam és az Európai Unió is támogat.

– A helymeghatározási rendszereken alapuló, hosszú távú fejlesztések programja mérföldkő a magyar agrárium életében. Egy olyan precíziós gazdálkodási rendszer létrehozását tervezzük, ami nagy területre, akár több millió hektárra is kiterjeszthető, könnyen végrehajtható, fejleszthető, költséghatékonyan üzemeltethető, és jövedelemtöbbletet eredményez a termelőknek – részletezte Szabó Levente, a KITE Zrt. vezérigazgatója.

Hadászi László, a KITE Zrt. fejlesztési és szaktanácsadási igazgatója hozzátette: a cég a meglévő precíziós technológiáit fejleszti tovább mind agronómiai, mind műszaki szakterületeken, megbízható adatforrásokat garantál, automatizálja az adatfeldolgozás és -elemzés folyamatait, vagyis kidolgoz egy online, valós idejű szakértői rendszert a precíziós gazdálkodás valamennyi elemére.

A négyéves kutatás-fejlesztési projekt összköltsége 2,151 milliárd forint, a megvalósításhoz 1,202 milliárd forint támogatást nyert a konzorcium.

(Debreceni Egyetem)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gödöllőn kap új otthont a Mezőgazdasági Múzeum

2025. június 11. 13:10

Gödöllőre, a MATE területére költözik a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Az új létesítmény 2029-re készülhet el.

Akkumulátorok új élete: elindult a BASF új üzeme

2025. június 9. 13:10

A BASF új üzeme évente 40.000 EV-akkumulátor feldolgozására képes – kulcsszerepet kap az EU nyersanyagfüggetlenségi céljaiban.

Fügepálinka, aszú, libamáj – ilyen bonbont még nem evett!

2025. június 8. 13:10

Rekordszámú nevezéssel zárult a Brillante-2025 verseny, ahol a legjobb párlatok és pálinkás bonbonok is díjazásban részesültek.

Tengerentúli kapcsolatait erősíti az Állatorvostudományi Egyetem

2025. június 3. 12:40

A Purdue Egyetemmel kötött együttműködési megállapodást az Állatorvostudományi Egyetem – cél a tudományos és oktatási jelenlét bővítése.

Tévedés, hogy a mechanikai gyomirtás csak a permetszerek elhagyását jelenti

2023. szeptember 15. 09:10

A mechanikai gyomirtás nem csupán abban különbözik a kémiai növényvédelemtől, hogy (legalább részben) elhagyjuk a permetszerek használatát, hanem mást, ennél sokkal többet jelent. De pontosan mit is?

Együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem Informatikai Kara és a KITE Zrt.

2024. április 24. 12:10

Az együttműködési megállapodás kiterjed a precíziós mezőgazdaság, növényvédelem, környezetvédelem, klímaváltozás, fenntartható fejlődés és agrárinformatika területein történő fejlesztések elősegítésére.

Precíziós Műhely: bepillantás az Agrofil precíziós világába

2018. december 12. 07:44

A hallgatókat egy – a teljes precíziós eszköztárat felvonultató – kiállítással egybekötött konzultációra várta az Agrofil-SZMI Kft. Püskin, ahol a gyakorlatban alkalmazott és kevésbé alkalmazott technológiák teljes arzenálját mutatták be az érdeklődőknek.

KITE Zrt. bemutatók a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-n

2019. május 29. 08:15

A több, mint 30 gépet felvonultató állógép-kiállítás jól szemléltette, hogy a KITE Zrt. az utóbbi években a műszaki hátteret is magába foglaló precíziós technológia fejlesztése mellett igyekszik a kis- és közepes birtokmérettel rendelkező gazdaságok gépesítési igényeit is kiszolgálni.