Agrárközélet
Agrárközélet

Még 60 százalékkal nagyobb termelési potenciál van a hazai agráriumban

Még 60 százalékkal nagyobb termelési potenciál van a hazai agráriumban

MTI

A magyar mezőgazdaságban a jelenleginél 60 százalékkal nagyobb termelési potenciál van - mondta az agrárminiszter a 32. Bábolnai Gazdanapok csütörtöki megnyitóján.

Nagy István hozzátette, az agrárvállalkozások akkor lehetnek versenyképesek, ha gyakorlatukba átültetik a legkorszerűbb módszereket, ezért a jövő a precíziós gazdálkodásé.

A miniszter kiemelte: az agrárgazdaság korszakváltását Magyarország digitális agrárstratégiája segíti, amely elsőként készült el Európában. Az adatok gyűjtésével, elemzésével és közreadásával, valamint a technológiai folyamatok automatizálásával növelhető a termelés és teljesíthetők a környezetvédelem feltételei.

A minisztérium a nemzedékváltásra is kiemelt figyelmet fordít, mivel a gazdatársadalomban az 55 év felettiek aránya meghaladja az 50 százalékot, míg a 35 évnél fiatalabbak aránya mindössze 6,1 százalék – mondta a tárca vezetője. Nagy István elmondta, a nemzedékváltó mezőgazdasági termelőket segítő Fiatal gazda programban több mint 40 milliárd forintos támogatásról született döntés 1040 gazdálkodó beruházásaihoz kapcsolódva.

A fiatal mezőgazdasági termelők induló támogatása című pályázaton 1300 kérelmező több mint 15 milliárd forintot kapott. A miniszter kiemelte, az agrár-felsőoktatásban részt vevők száma 2018-ban közel 10 ezer fő volt, ez európai viszonylatban is jelentősnek mondható. Gyakorlatba átültetett tudásuk által a magyar agrárium a jövőben az európai mezőgazdaság élvonalához tartozhat.

A megnyitó után miniszteri különdíjat vehetett át a kukorica-betakarító adapterek magyar fejlesztésében elért eredményekért a Linamar Hungary Zrt. Oros Divíziója. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara különdíját a Sokoró Ipari és Kereskedelmi Kft. kapta a talajművelő eszközök gyártása és az utánpótlás-nevelésben elért eredményeiért. A rendezők és szervezők különdíját az Agrotec Magyarország Kft. vehette át.

A 32. Bábolnai Gazdanapokat idén csaknem 20 ezer négyzetméteren, több mint 200 kiállító részvételével rendezik, a programsorozat a 79. OMÉK társrendezvénye. A rendező a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok, a Magyar Mezőgazdaság Kft. a kiállítás szervezője.

Az első nap a határon túli gazdák napja, akik a Vajdaságból, Erdélyből, Kárpátaljáról és a Felvidékről látogatnak el Bábolnára. A Magyar Gazdakörök és Gazdaszervezetek Szövetségével és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával közösen várják a gazdákat, akik megismerkedhetnek a technológiai újdonságokkal és a szaktanácsadói ponton lehetőségük lesz konzultálni szakmai kérdésekről.

A Bábolnai Gazdanapok második napján “Szakiskolai Napot” tartanak. A szakiskolai diákoknak bemutatják a mezőgazdasági szakma érdekességeit, és kipróbálhatják az erőgépeket. A korábbi évek hagyományainak megfelelően folytatódik a SMARTFARM konferenciasorozat több mint 50 cég és intézmény közreműködésével. Az idei év újdonsága, hogy a legújabb “okos” talajművelő eszközöket egy több mint 30 méteres interaktív talajszelvényben mutatják be, egymással összehasonlító módon.

Az idei Gazdanapok különlegessége, a traktor-tesztvezetési lehetőség, valamint a rakodógép-kezelők “dühöngője”. Egy társaság mindennap drónbemutatót tart a kiállítás füves területén, ahol a permeteződrónok használatával ismerkedhetnek a látogatók.

A Corteva Agriscience támogatási programot hoz létre a fenntartható gazdálkodásért

2019. október 18. 10:02

A támogatási program jövőre indul, és olyan tevékenységeket kívánnak vele jutalmazni, amelyek ellensúlyozzák a szén-dioxid-kibocsátást, kímélik a környezetet.

Digitalizáció és automatizáció - új dimenziók az élelmiszergazdaságban

2019. október 17. 05:38

A REGIONS 4FOOD projekt magyar partnere, a Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft. szeptemberben két tanulmányútra is ellátogatott, hogy megismerje a projekt nemzetközi partnereinek jó gyakorlatait.

Elindult az első európai vízalap

2019. október 16. 14:33

Fontos cél a vízintenzív iparágak - mint a mezőgazdaság, vagy az élelmiszeripar - hatékonyabb vízfelhasználásának előmozdítása, különös tekintettel az aszály okozta gazdasági károk megelőzése.

Brutális kárt okoznak az illegális pálinkafőzők

2019. október 16. 13:35

Csak idén közel tízezer liter gyümölcspárlatot és további nyolcezer liter, erre a célra elkészített cefrét foglalt le a Nemzeti Adó -, és Vámhivatal.

Ebben az évben a Bábolnai Gazdanapok a 79. OMÉK társren­dezvénye

2019. augusztus 25. 19:26

Az agrárium kiemelkedő eseménye az elmúlt 30 év­ben nemcsak hagyományt teremtett, hanem a hazai agrárium egyik értékes rendezvényévé vált.

Bábolnai Gazdanapok 2019 - kiállítói tájékoztató

2019. augusztus 12. 08:46

2019. szeptember 5-én újra megnyitja kapuit a 32. BÁBOLNAI GAZDANAPOK! Fontos részletekről számolunk be az eseménnyel kapcsolatban.

Traktorhúzó verseny is lesz a Bábolnai Gazdanapokon

2018. március 30. 07:14

Szeptember 5. és 8. között rendezik a 31. Bábolnai Gazdanapokat, melyen gyakorlati gépbemutatók mellett a precíziós gazdálkodásról, valamint napelemek alkalmazásáról tartanak előadásokat - közölték a szervezők.

Arasson sikert - 32. Bábolnai Gazdanapok

2019. augusztus 14. 11:34

Hamarosan megnyitja kapuit a több mint három évtizedes múltra visszatekintő kiállítás, a Bábolnai Gazdanapok.