Agrárközélet

Lengyelország öt évig szüneteltetné az állami termőföld eladását

Agrofórum Online

A lengyel sajtóban ismertetett törvényjavaslat az egy hektárnál nagyobb telkekre vonatkozik

Az állami termőföld ötéves eladási tilalma, illetve a földértékesítés helyettesítése sokéves bérbeadással szerepel abban a törvényjavaslatban, amelyet a lengyel kormány keddi ülésén tárgyaltak meg.

A lengyel sajtóban ismertetett törvényjavaslat az egy hektárnál nagyobb telkekre vonatkozik. Kivételt jelentenek többek között a különleges gazdasági övezetekben fekvő földek és azok a telkek, amelyeket a helyi területfelhasználási tervek a földműveléstől eltérő célokra szánják. A javaslat szerint „az állami föld alapvető használati formája” a sokéves bérbeadás lenne, a bérlő a későbbiekben elővásárlási joggal élhetne.

A magánkézben lévő 1 hektárnál nagyobb termőföldet csak az egyéni gazdálkodók és a földet személyesen művelők vehetnék meg, a társaságok, cégek, illetve a szövetkezetek esetében ez nem volna lehetséges. A magánföld csak a családi – azaz a 300 hektárral kisebb földdel rendelkező – gazdaságok bővítésére lenne vásárolható. Előírnák azt is, hogy az így megszerzett földet 10 évig ne lehessen bérbe adni, vagy értékesíteni, illetve azt a vevőnek személyesen kell megművelnie. A „személyes művelést” a javaslat úgy határozza meg, hogy a tulajdonosnak a gazdaságból származó bevétele érje el összes bevételeinek legalább a negyedét.

Az új törvényjavaslatról, amely megfigyelők szerint szinte lehetetlenné tenné a spekulatív földvásárlást, januárban a mezőgazdasági szervezetekkel konzultáltak. A földtulajdonosok több kifogást fogalmaztak meg, egyebek között azt, hogy a jogszabály alkotmányellenes lehet, mivel „messzemenően gátolná” a föld értékesítését, így a tulajdonosi jogokat is.

A javaslatot a lengyel parlamentben terjesztik majd elő, ahol a kormányzó Jog és Igazságosság párt abszolút többséggel rendelkezik, így a törvényjavaslat elfogadásának így várhatóan nem lesz akadálya. A jogszabály április 30-án lépne hatályba.

Lengyelországban május 1-jén ér véget a 2004-es EU-csatlakozás óta érvényes átmeneti időszak, amely időszak alatt a külföldiek csak a belügyminisztérium külön engedélyével vásárolhatnak termőföldet.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új szintre lép az agrárszakmai tudásátadás

2025. április 26. 16:10

A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. az Agrárminisztérium támogatásával új, digitális alapú tananyagokat jelentetett meg az agrárszakoktatás korszerűsítésére.

Emlékmorzsák Farády Lászlóról: búcsú egy kivételes embertől

2025. március 24. 17:10

A megemlékezést március 23-án, vasárnap délelőtt tartották a Turisztikai Központban, ahol több tucatnyi résztvevő idézte fel közös emlékeit.

Géntechnológia: EU-megállapodás a küszöbön

2025. március 9. 08:10

Az Európai Unió egyre közelebb kerül ahhoz, hogy közös álláspontot alakítson ki az új növénynemesítési technológiák (NZT) szabályozásáról.

Különleges magyar megoldásokat díjaztak, amelyek versenyképesebbé tehetik a mezőgazdaságot

2025. február 18. 14:40

Kihirdették a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat nyerteseit. A pályázók az agráriumhoz köthető problémákra keresik a választ.

Nem mészárolják le a szabadon élő lengyel marhákat

2019. május 30. 12:33

Az állatjogi aktivisták kiemelték, hogy az állatok megölése elfogadhatatlan, mert ennél sokkal humánusabb megoldások is vannak.

Lemondott a lengyel mezőgazdasági miniszter

2023. április 5. 17:16

Lemondott szerdán Henryk Kowalczyk lengyel mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter, aki a Lengyelországba beáramló ukrán gabonaexporttal hozta összefüggésbe döntését.

Exportra ítélve - komoly jövedelmezőségi veszélyben a víziszárnyas-ágazat

2019. október 26. 08:37

Sajnos, a víziszárnyas ágazatban, kacsánál, libánál az árak nem javultak az előző hónapokhoz képest, holott azt szoktuk mondani, hogy az ősz a szezonja mindkét terméknek, elsősorban a libának, mivel azt főleg Márton-napon és karácsonykor fogyasztják.

3000 kamion ragadt az ukrán határon a lengyel sofőrök blokádja miatt

2023. november 21. 16:10

Mintegy 3000, többségében ukrán kamion, köztük agrártermékeket, gabonát, üzemanyagot és humanitárius segélyt szállító teherautó rekedt a határ lengyel oldalán vasárnap a lengyel kamionosok több mint 10 napos blokádja miatt – közölték az ukrán hatóságok.