Agrárközélet

Magasabb osztalékot fizet az agrárcég

Agrofórum Online

A 2019-es éves célokat elérte az agrártermékek nagy- és kiskereskedelmével, illetve mezőgazdasági felszerelések eladásával is foglalkozó német BayWa AG, azért a társaság vezérigazgatója, Klaus Josef Lutz az osztalék emeléséről szóló javaslatot terjesztett a közgyűlés elé. Ezt a részvényesek megszavazták.

„Elértük céljainkat és 2019-et az EBIT, azaz a kamatfizetés és adózás előtti eredmény jelentős növekedésével” – hívta fel a figyelmet Klaus Josef Lutz, a BayWa első embere. Az EBIT, azaz az üzleti eredmény 188,4 millió euróra nőtt az előző évi 172,4 millió euróról. Az értékesítési árbevétel 17,1 milliárd euróra nőtt, az előző évi 16,6 milliárdról. Ezért a részvényesek a koronavírus járvány miatt az eredetileg tervezetthez képest később megtartott éves közgyűlésen úgy döntöttek, hogy az osztalékot részvényenként 0,05 euróval, részvényenként 0,95 euróra növelik.

„A BayWa 2019-es pozitív fejlődését ismét az energetikai szegmens eredménye hozta. Ez volt a fő oka annak, hogy a nehéz mezőgazdasági piaci feltételek hatásait több mint ellensúlyozták. A gyümölcstermék-üzletág, a Global Produce szintén sikeres volt, és a technológia jobban fejlődött, mint amit a 2018 rekordév után vártak. Az építési szegmens szintén felülmúlta a terveket ”- magyarázta Klaus Josef Lutz.

A BayWa az elmúlt hónapokban bebizonyította, hogy robusztus vállalat és stabil cégként működik. „Összességében eddig elég jól viseltük a pandémia hatásait” – hangsúlyozta a vezérigazgató. Az év második felében is arra számítanak, hogy a koronavírus nem okoz súlyos károsodást a működésben – írta a proplanta.de német agrárhonlap. „Azt feltételezzük, hogy a BayWa csoport működési eredménye legalább az előző évvel azonos szinten alakul” – mondta a cégvezető az éves közgyűlésen.

A BayWa agrár szegmense gabona, gyümölcs, növényvédő-szer, műtrágya, takarmány, vetőmag, valamint mezőgazdasági felszerelések eladásával foglalkozik. Utóbbihoz traktorok, erdészeti gépek és mindkettőhöz tartozó alkatrészek forgalmazása tartozik.

A BayWa 50 százalékban tulajdonosa az osztrák RWA Raiffeisen Ware Austria AG-nek, amely cégben a másik 50 százalék 42 Lagerhaus-szövetkezet tulajdonában van. Az RWA Raiffeisen Ware Austria 100 százalékos tulajdonosa az ikrényi RWA Magyarország Kft.-nek. Az osztrák társaság számos régiós országban van jelen hazánk mellett. Horvátországban, Romániában, Szlovákiáéban, Szlovéniában és Szerbiában is van leánycégük.

A németországi BayWa 35 százalékban a Bayerische Raiffeisen Beteiligungs-AG, 25 százalékban pedig a Raiffeisen Agrar Invest AG kezében van. A frankfurti tőzsdén is kereskedett társaság részvényeinek 40 százaléka tartozik a tőzsdén kereskedett szabad közkézhányadba. A BayWa árfolyama idén 2,5 százalékkal emelkedett.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hogyan tudja a gazdaság vezetője a jó alkalmazottat megtartani?

2024. december 15. 12:10

A mezőgazdaságban folyamatosan kevés a munkavállaló. A legtöbb gazdaságban probléma ez. Néhány alapvető módszer a foglalkoztatottak megtartására.

Hogyan lesz a jó zongoraművészből kiváló marketinges?

2024. december 13. 11:40

Ahhoz, hogy maradandót alkoss a munkáddal, ki kell tűnnöd az átlagból, ott kell lennie valami plusznak önmagadból is.

Alapítványi Bál

2024. december 2. 09:10

Időpont: 2025. január 24. (péntek), 18:00 óra, Helyszín: Hotel Helikon, 8360 Keszthely, Mikus Gyula sétány 5.

A sáskák tehetik tönkre az afrikai Nagy Zöld Fal-projektet?

2024. november 29. 14:10

A biztonsági helyzet is komoly akadályt jelent, mivel több terrorista csoport a projekt által érintett területeken tevékenykedik.

Rendkívüli osztalék jöhet a Tescónál

2020. március 10. 05:37

A Tesco egy tranzakciót követően 5 milliárd font összértékben dönthet különleges osztalék kifizetéséről a részvényesek számára.

Növelte eladásait a kombájnpiacon a John Deere Észak-Amerikában

2019. június 12. 11:37

Az Egyesült Államokban és Kanadában a 40 lóerő alatti teljesítményű kétkerék-hajtású traktorok értékesítése 13 százalékkal bővült a teljes piacon, a Deere & Company ennél jobban növelte eladásait. A kombájnok piacán a cég szintén növelte eladásainak számát az első negyedévben.

Legyen a Bobcat magyarországi forgalmazójának részvényese!

2020. október 15. 08:22

Bár a Bobcat első sorban az építőiparban szerzett ismertséget, a mezőgazdaságban tevékenykedőknek sem kell bemutatni a márkát. Sőt, a Bobcat hazai forgalmazóját, a DM-KER Nyrt-t sem, a vállalatot, amely a fent említett brand mellett a Doosan kizárólagos forgalmazója, és a többi között az Arbos erő- és munkagépek vagy az Agrifac permetezőgépek hazai képviselője. A sikeres vállalkozásnak most szinte bárki „résztulajdonosa”, azaz részvényese lehet.