Agrárközélet

Magyar gyűrűs vörös vércsét fotóztak Nigériában

Magyar Madártani Egyesület

A madarat első éves korában, 2023. szeptember 8-án gyűrűzték a Farmosi Madárvártán.

Ez az első magyar gyűrűs vörös vércse, ami megkerült Nigériában. A fényképen látható a színes műanyag gyűrűje, ez alapján lehetett azonosítani – tudósított az MME honlapja.

Ilyen messze még nem kóborolt vörös vércse

A Magyarországon eddig meggyűrűzött több mint harmincötezer vörös vércse közül 74 példány került meg külföldön, a legtöbb Közép-Európában és az Appennini-félszigeten. Korábban öt magyar gyűrűs vörös vércse került meg Afrikában, egy-egy madár Algériában (1993), Egyiptomban (2023), Líbiában (2020), Mauritániában (2015) és Tunéziában (2022). A most Nigériában megfigyelt példány az első, amit szabadon, a színes gyűrűje alapján azonosítottak.

Hazánkban gyakori faj

A vörös vércse viszonylag gyakori fészkelő ragadozó madarunk. A hazai állománya részben állandó, részben rövid távú vonuló, telelőterülete a Mediterráneum. Az észak-európai fészkelő vörös vércsék Dél-, Délnyugat-Európában telelnek, de kis számban a Szaharán túli területekre is eljutnak. 

További információ és megkerülési térképek a vörös vércsékről a Tudástár Magyarország madarai oldalon: https://www.mme.hu/magyarorszagmadarai/madaradatbazis-faltin

A vörös vércse megkerülési térképe az online EURING (www.euring.org) Eurázsia-Afrika Madárvonulási Atlaszban: https://migrationatlas.org/node/1838

Karcza Zsolt

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

EU-s agrárpolitikai konfliktust okozhat a lengyel elnökség

2025. január 28. 16:10

Lengyelország az olcsó brazil hústól és cukortól félti az uniós gazdákat. További agrártémák a vetőmag-szabályozás és az állatszállítás.

Több ezer állami ösztöndíjas hely vár a MATE-n!

2025. január 22. 15:10

A MATE minden hallgatónak magas szintű tudást biztosít. Az egyik legjobb agráregyetemen ösztöndíjas helyek várják a jelentkezőket.

Változás az AXIÁL Kft. vezetőségében

2025. január 16. 12:33

Az újonnan létesített részleg a vállalat vezetőségének munkáját segíti tanácsadással, döntéstámogatással a digitalizációs projektekre fókuszálva.

Sajnálatos, de ez az élelmiszeripar jövője

2024. december 28. 14:10

Az ipari mezőgazdaság jövője lehetőségeket és egyben komoly kihívásokat teremt az élelmiszer-termelés és a klímavédelem metszéspontjában.

Agrártőzsdét szerveznek Nigériában

2017. augusztus 23. 08:48

Nigériában az elmúlt években számottevően emelték a mezőgazdasági beruházásokat az export növelése és az élelmiszer-behozatal csökkentése érdekében.