8℃ -1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Agrárközélet

Magyar innováció: begyűjtik a hazai folyókon úszó hulladékokat

MTI, fotók: Szigetváry Zsolt

Automata folyótakarító hajót és a hulladék begyűjtését segítő kamerarendszert fejlesztett ki a Future Plastik Kft., a Robo-Collect elnevezésű vízi jármű és a hozzá kapcsolódó műszaki infrastruktúra magyar innováció keretében valósult meg - tájékoztatta a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége (KSZGYSZ).

Közleményük szerint a Tisza Európa egyik legsúlyosabban szennyezett folyója, ami vízügyi adatok szerint nagy áradások idején több mint 500 palackot hoz percenként Ukrajnából és Romániából.

Ez éves szinten 10-20 ezer tonna hulladékot jelent, aminek megállítására és kitermelésére már több innováció született.

Ezeket a tapasztalatokat is figyelembe véve fejlesztette ki a Future Plastik Kft. szakmai partnereivel azt az integrált rendszert, amely képes a folyón úszó hulladék észlelésére, begyűjtésére és osztályozására. A Robo-Collect kamerarendszerrel, kiemelő szállítószalaggal és hulladékosztályozó rendszerrel ellátott vízi jármű.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A hulladék észlelésében, vagyis a hulladékáradat mozgásának előrejelzésében hidrológiai modell segít, hogy a szakemberek megtalálják azt a helyet, ahol a legjobban eltávolítható a szennyezés. A térfigyelő kamerarendszer képeit feldolgozó, újonnan fejlesztett algoritmus lehetővé teszi nagy területek pásztázását és a hulladék felismerését. A hajó eszközrendszerének meghajtása autonóm napelemes energiarendszerrel történik.

A szemétáradat érkezésekor a hajó ennek útjába áll, az áramlással szemben lehorgonyozva működik és emeli ki a szennyeződést. A kiemelt hulladék válogatás után egy másik, kisebb vízieszköz segítségével úgy távolítható el a hajóról, hogy annak nem kell elhagynia eredeti munkaterületét. A fejlesztés részeként megépített szeparátor segítségével a hulladék szelektálása akár automatizáltan is működhet.

A fejlesztők reményei szerint a hajó hamarosan munkába áll a hazai folyókon, elsősorban a Bodrogon és a Tiszán, segítve az ottani védekezést. Mivel prototípusról van szó, így az éles tesztek bizonyítják majd a hajó használhatóságát és a további fejlesztési lehetőségeket – közölte a szövetség.

A fejlesztés a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával valósult meg.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Különleges magyar megoldásokat díjaztak, amelyek versenyképesebbé tehetik a mezőgazdaságot

2025. február 18. 14:40

Kihirdették a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat nyerteseit. A pályázók az agráriumhoz köthető problémákra keresik a választ.

EU-s agrárpolitikai konfliktust okozhat a lengyel elnökség

2025. január 28. 16:10

Lengyelország az olcsó brazil hústól és cukortól félti az uniós gazdákat. További agrártémák a vetőmag-szabályozás és az állatszállítás.

Több ezer állami ösztöndíjas hely vár a MATE-n!

2025. január 22. 15:10

A MATE minden hallgatónak magas szintű tudást biztosít. Az egyik legjobb agráregyetemen ösztöndíjas helyek várják a jelentkezőket.

Változás az AXIÁL Kft. vezetőségében

2025. január 16. 12:33

Az újonnan létesített részleg a vállalat vezetőségének munkáját segíti tanácsadással, döntéstámogatással a digitalizációs projektekre fókuszálva.

2021-től: Horizont Európa - Új uniós kutatási és innovációs keretprogram

2019. november 26. 09:30

A minél eredményesebb pályázatok érdekében az Agrárminisztérium, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal és az Agrárinformatikai Klaszterrel együttműködésben 2020 első negyedévében konferenciát szervez, ahol a forrásszerzés gyakorlati lehetőségeit és eddigi tapasztalatait is bemutatják.

RAPOOL-repcék: BATIS

2021. július 14. 07:36

Azon partnereinknek ajánljuk, akik csúcstermésre képes repcehibridet keresnek kiemelkedő tápanyag-reakcióval és szárstabilitással, jó kompenzációs képességgel, akár gyengébb adottságú területekre is.

Akvakultúra - az intenzív üzemi rendszereké a jövő!

2019. március 7. 09:59

Az akvakultúra fejlődési lehetősége, elsősorban a humántőke javításában, a termeléshez szükséges erőforrások minőségi és mennyiségi megújulásában, a szerkezetátalakításában, az innovációban, valamint a minőségi termék-előállításban rejlik.

A New Holland bemutatta ültetvénytraktorainak legújabb koncepcióját

2021. december 5. 07:36

A New Holland Agriculture, a CNH Industrial tagja felvillantotta a jövőt, amikor bemutatta legújabb, innovatív ültetvény koncepciótraktorát (Straddle Tractor Concept).