Agrárközélet

Május 24-én kezdte meg az előzetes ellenőrzést az MVH

Agrofórum Online

Süle Katalin, a kamara elnökégi szóvivője négy témában adott tájékoztatást.

Ismét egy piacon – a Fény utcain – tartott sajtótájékoztatót a NAK. – Minek tulajdonítsuk, hogy a Kamara ennyire preferálja a piacokon való megjelenést? Ha jól emlékszem ez már a harmadik – kérdeztem Fekete Zsanett PR és kommunikációért felelős kabinetfőnök-helyettest. – Ezzel is ki akarjuk fejezni, hogy közel állunk a termelőkhöz. Nem vagyunk bezárkózva a négy fal közé.

Süle Katalin, a kamara elnökégi szóvivője négy témában adott tájékoztatást. Elsőként az egységes kérelmek beadásának tapasztalatairól beszélt. Az eredetileg kitűzött május 17-i dátumot 23-ra hosszabbították, mivel a falugazdászok a kérelmek beadását az elmúlt évihez képest egy héttel később tudták csak megkezdeni, így is erőn felüli munkát végeztek.

A határidő lejártáig 175 ezer egységes kérelem érkezett be. Ebből 105 ezret a falugazdászok segítségével nyújtottak be.

Akik nem tudták időre beadni a kérelmeket, azok június 17-ig még megtehetik, de ez esetben az igényelt támogatás munkanaponként 1%-kal csökken.

Az idejében, tehát május 23-ig beadott kérelmeket június 15-ig szankciómentesen javíthatják a gazdák. Ez nem vonatkozik minden jogcímre, kizárólag a területalapú támogatásra érvényes.

*

Az EU egyszerűsítési programjának részeként ez évtől bevezették az előzetes ellenőrzés rendszerét. Ez azzal az előnnyel jár, hogy az MVH ellenőrzését követően a gazdák jogkövetkezmény nélkül javíthatják a kérelmeiket.

A mai nappal az MVH megkezdi az ellenőrzést.

Az előzetes ellenőrzés eredményéről legkésőbb június 18-ig értesíti az MVH a kérelmezőt a hibákról pl.: táblaátfedések, mellékletek hiánya. A mellékletek tartalmát az előzetes ellenőrzésnél nem vizsgálják, csak azok meglétét.

A kérelmek június 27-ig szankciómentesen javíthatók. Erről a falugazdászok részletes információval szolgálnak.

Fontos tudni, hogy az előzetes vizsgálatok eredményéről az MVH csak elektronikus formában értesíti a kérelmezőt.

*

Az AKG-val kapcsolatban a kamara örömmel üdvözölte Lázár miniszter úr bejelentését, miszerint az állattartók számára 25 milliárd Ft-tal, a zöldség-gyümölcstermelők részére 15 milliárd Ft-tal megnövelték a forrásokat.

Az erről szóló hivatalos közlemény megjelenését követően a falugazdászok idejében tájékoztatni fogják a termelőket, a kérelmek benyújtására vonatkozóan.

*

A kamara kiemelt feladatának tekinti tagjai versenyképességének növelését azáltal, hogy a gazdák hozzájussanak a legújabb információkhoz. Ezért az ország különböző pontjain szakmai rendezvényeket szervez, illetve támogat, így a Syngentá-val, és a NÉBIH-hel közös fajtabemutatókat, a Pápai Agrárexpót és a júniusi MezőGépShowt.

Mindezekről a honlapunkon tájékozódhatnak.

*

A gazdálkodási naplóval kapcsolatosan számos pozitív visszajelzés érkezett. Ezt a technikai segítségnyújtást jelentő programot április elején mutattuk be. Az ingyenes szoftvert már több mint kétezren használják. Az észrevételeket figyelembe véve a programot folyamatosan frissítjük, javítjuk – fejezte be sajtótájékoztatóját az elnökségi szóvivő.

(Dr. Bódis László – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Felmérés készül a helyi termékekről és az agroturisztikai lehetőségekről – segítsen!

2023. július 24. 14:10

A helyi termékek előállításáról és a fogyasztási szokásokról készít felmérést a Széchenyi István Egyetem. Az agroturizmus fejlesztésével kapcsolatban is felmérés indult, amelynek eredményei nyomán a gazdálkodás diverzifikációját segítő intézkedésekről szóló javaslatok készülhetnek. Mindkét kutatást a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) támogatja.

A repce vetésének kedvezett a csapadékos idő

2019. szeptember 11. 10:17

Országszerte zajlik a repce vetése, a csapadékos időjárás kedvező hatással van a magok fejlődésére.

Kreditpontos konferenciák az Alföldi Állattenyésztési Napokon - Megmutatjuk a részletes programot

2019. április 28. 08:40

A NAK a szaktanácsadókat az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok konferenciáin való részvételért egyenként 2-2 kreditponttal értékeli.

NAK Szántóföldi Napok – ingyenes, de belépés csak védettségi igazolvánnyal

2021. június 3. 09:58

Szabadtéri agrárszakmai kiállítást rendez a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara jövő szerdán és csütörtökön, a Fejér megyei Mezőfalván. A több mint 400 000 négyzetméteres kiállítási területen mozgógépes bemutatók is várják a kilátogatókat, igazi szántóföldi környezetben. A belépés ingyenes.