Agrárközélet
Agrárközélet

Martonvásár szíve    

Martonvásár szíve    

Agrofórum Online

Megújult a Kastélypark. Az október 25-dikén tartott ünnepség keretében adták át a városnak a Brunszvik-kert névre keresztelt és felújított parkot, amelyet Spányi Antal megyés püspök szentelt fel.

A rangos rendezvényt a múltba tekintő és a jövőt felvázoló előadásával Balázs Ervin akadémikus az MTA ATK főigazgatója nyitotta meg.

Az angol kastélyok szolgáltak mintául, amikor Gróf Brunszvik Antal az 1780-as években felépítette az azóta többször átépített és Brunszvik-kastély néven ismert neogótikus épületegyüttest. A kastély és a hozzá kapcsolódó birtok egy ideig József főherceg tulajdonában volt, majd a sörgyáros Dreher Antal birtokolta 1945-ig. Az épület 1953 óta az MTA kezelésében van és jelenleg az MTA Agrártudományi Kutatóközpontjaként működik.

Közismertek Beethovennek Brunszvik Jozefinhez fűződő érzelmi szálai. Ennek és a híres német zeneszerző itt tartózkodásának emlékét a Kastélyban található Beethoven Emlékmúzeum őrzi. (Balázs Ervin akadémikus előadását decemberi lapszámunkban fogjuk közölni.)

Lovász László az MTA elnöke az agrártudomány szempontjából kiemelt jelentőségűnek tartotta az itt létesülő Agrárinnovációs Centrumot, amely átöleli a talajtani, növényvédelmi és agrárkutatások teljes vertikumát. Martonvásár a jövőnek épül, korszerű épületekkel, modern eszközökkel, kiváló kutatókkal, amely az agrártudományoknak hazai vonatkozásban – és remélhetőleg nemzetközi mércével mérve is – meghatározó intézménye lesz.

A most átadásra kerülő és megújult park a fejlesztés első üteme. A rövidesen megnyíló AGROVERZUM Tudományos Élményközpont lesz a második ütem, amelynek rendeltetése, hogy a látogatók számára a hagyományos eszközökkel és interaktív módon is bemutassa az agrárkutatás eredményeit és az idelátogató fiatalok figyelmét felhívja az agráriumban és ezen belül a kutatásban rejlő lehetőségekre, perspektívákra.

Tessely Zoltán országgyűlési képviselő, miniszteri biztosa azzal kezdte a beszédét, hogy ami itt történik, azt arany betűkkel kellene beírni a Krónikákba.

Ez a park – mondta – Martonvásár szíve. És ezt szó szerint is kell érteni, mert a felújítás során kialakított sétán a kastély előtt szív alakot mintáz.

Martonvásárnak eddig nem volt főtere, köztere. Most már van. A kastéllyal egybeépített Templom kertjének a parktól elválasztó kerítését lebontották és a teret egyesítették, így vált a város közepén egységes közparkká az eddig egymástól elválasztott terület.

Ez egyben jelzés értékű is, mert a beruházási projekt ezen része nem valósulhatott volna meg a katolikus egyház aktív közreműködése nélkül.

Beszédében felsorolta azokat a fejlesztéseket, amelyek Martonvásárhoz kötődtek a vasútvonal korszerűsítésétől a járdafelújításokon át az óvoda, múzeum rekonstrukciójáig, sőt azon túl is számos területen végrehajtott fejlesztések egész sorát ismertette.

Szabó Tibor Martonváros Város polgármestere, valamikori személyes élményét mondta el. Évekkel ezelőtt egy rendezvényen Tessely képviselő úrral felvetették Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy milyen fejlesztési elképzeléseik lennének a kutatóintézet vonatkozásában, amelyhez a kormány segítsége is kellene.

– Jó, jó, – mondta a miniszterelnök – legyen, de akkor merjetek nagyot álmodni!

Mertünk, és ennek első konkrét eredménye a Brunszvik-park. A teljes beruházásra 10 Mrd Ft-ot hagyott jóvá a Kormány.

Ezután a hátsó sorokban szorongó iskolásokhoz szólt.

– Amit itt láttok és látni fogtok ez nektek, a jövőnek és a városnak épül.

Azzal zárta beszédét, hogy annyiszor esik szó a képviselő és közte a város dolgairól, hogy mindketten ugyanazt tudták volna elmondani, de a képviselő úr beelőzött.

Ünnepélyes aktus következett:

Balázs Ervin főigazgató átadta a Brunszvik-park kulcsát és ezzel jelképesen a parkot is a város polgármesterének Szabó Tibornak.

Szekeres Zsolt, az Agrárinnovációs Centrum Projekt projektvezetője a hamarosan megnyíló AGROVERZUM és Agrárinnovációs Centrum projektet ismertette.

A Kormány az 1963/2015. (XII.23.) határozata rendelkezett a martonvásári agrárinnovációs centrum és egyes agrárturisztikai létesítmények kialakításával kapcsolatos támogatásról, amelynek nagyságrendje 9,8 Mrd Ft.

A Projektnek három eleme van:

  • Brunszvik-kert rekonstrukciója
  • Látogatóközpont kialakítása
  • Új kutatótömb építése

16.000 m2 alapterületen épül fel az új kutatóközpont, amely korszerű környezetet biztosít 250 kutató számára, amely a budapesti intézetek kiköltöztetésével valósul meg. Fenotipizáló, genomikai és proteomikai kutatási platformok létesülnek.

Végül Spányi Antal megyéspüspök megáldotta, a Jóisten segítségét kérve a parkot, majd a látogató központból a kastély elé vonulva, egy kérő és hálaadó ima kíséretében szenteltvízzel is meghintette, a Brunszvik-kertet.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

5 kategóriában szavazhatunk a természetszeretet és a környezetvédelem élharcosaira

2024. február 22. 11:40

Az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdei Vándortábor Program idén először hirdeti meg a Nagykövet Awardot.

Így áll most a belvízhelyzet Magyarországon

2024. február 21. 16:10

Az országban 2024 elején számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága.

Szakmai nap Martonvásáron – három felvonásban

Nekikeseredett az idő. Azért ez a Medárd csak nem hagyja magát. Ha egyszer esik, akkor bizony esik. Szinte nem múlik el nap június 8-dika óta, hogy valahol az országban özönvízzel, jégesővel, szélviharokkal ne keserítené az egyre szélsőségesebb időjárás a lakosság, meg persze a gazdák életét.

MARTONVÁSÁRI ORSZÁGOS KALÁSZOS FAJTABEMUTATÓ

2020. május 25. 08:14

Tisztelettel meghívjuk Önt és Munkatársait a 2020. június 10. és 12. között tartandó, a rendkívüli helyzetre való tekintettel a szokásostól eltérő rendezvényünkre.

Átadták az Agroverzum élményközpontját Martonvásáron

2019. május 28. 08:03

A tízmilliárdos projekt részeként mintegy egymilliárd forintból valósult meg a most átadott Agroverzum Tudományos Élményközpont, valamint a tavaly elkészült csaknem kéthektáros közpark, a Brunszvik-kert.

Nagy sikert aratott a "Tudományról mindenkinek" programsorozat

2018. november 13. 14:32

A programok külön érdekessége volt, hogy a laboratóriumokban az MTA ATK kutatói, tudományos munkatársai személyesen tartották a bemutatókat, ismeretterjesztő előadásokat szórakoztató, a diákok érdeklődéséhez és tudásához igazodó formában.