8℃ -1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Agrárközélet

Másfél évszázados agrárjubileum

DE

Egyhetes programsorozattal tiszteleg a 150 éves debreceni mezőgazdasági felsőoktatás előtt a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara. Az intézményt a QS-rangsor napjainkban a világ 250 legjobb agrárképzőhelye között tartja nyilván.

Már az 1850-es években felmerült az igény Debrecenben felsőfokú agrárképzés indítására, a megvalósításra azonban több mint egy évtizedet kellett várni. A város polgármesterének és főjegyzőjének adománylevele alapján 1868 őszén indulhatott meg az oktatás az Országos Felsőbb Gazdasági Tanintézetben.

– Olyan példaértékű összefogás valósult meg, amit ma „négyes hélixként” emlegetünk. A város területet és építőanyagot, a király 130 ezer forintot adott, a hajdú kerületek, falvak közmunkával járultak hozzá az építkezéshez, míg a nagybirtokosok könyvekkel, taneszközökkel segítettek. Ez adta a debreceni intézet egyediségét az országban, illetve az, hogy a községtanács kikötötte, első pillanattól kizárólag magyar lehet az oktatás nyelve. Ez a szellemiség tartja fenn már 150 éve a debreceni agrár-felsőoktatást – idézte fel a kezdeteket Komlósi István, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánja.

A másfél évszázados jubileumról egészhetes programsorozattal emlékezik meg az intézmény szeptember 2-a és 7-e között a Böszörményi úti campuson. Itt tartja éves közgyűlését a Visegrádi Egyetemi Szövetség, amelynek a visegrádi országok agrár-felsőoktatási intézményei mellett már 40 országból vannak tagjai, Thaiföldtől Indián át az Amerikai Egyesült Államokig. Az egyetemi vezetők szeptember 2-a és 4-e között több témáról tanácskoznak a Debreceni Egyetemen. A megújuló erőforrások és a fenntartható gazdálkodás mellett olyan, felsőoktatásban újszerű területeket is érintenek, mint a termőföldtől az asztalig-koncepció egészségre gyakorolt hatása, távoktatási rendszerek kidolgozása, valamint a körforgásos biomassza-gazdálkodás kiterjesztése.

– Szeptember 5-én, szerdán mintegy 450 vendéggel, jubileumi ünnepség keretében idézzük fel az elmúlt 150 évet, valamint emlékéremmel köszöntjük a jogelőd debreceni intézmények vezetőit. Az ünnepi eseményen részt vesz Nagy István agrárminiszter és a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, Fekete Károly is – emelte ki a dékán.

Az évforduló jegyében, a programsorozat részeként egy 90-es években megszakadt hagyományát is feleleveníti az intézmény – újra megrendezi a Tiszántúli Agrártudományi Napokat. A szakemberek 8 szekcióban, széleskörűen elemzik majd a magyar mezőgazdaság kihívásait: a talajműveléstől a precíziós gazdálkodáson, élelmiszerfeldolgozáson, agrárökonómián át egészen a vidékfejlesztésig. A szeptember 6-ai programra már több mint 300-an regisztráltak.

Az egyetemi és ágazati vezetők, oktatók, kutatók mellett egykori hallgatóit is várja a debreceni agrárkar a 150 éves jubileum alkalmából, az 50,60, 70 évvel ezelőtt itt végzetteket jubileumi diplomaosztón köszöntik szeptember 7-én, pénteken. Ugyanazon a napon rendezik még a Visegrádi Országok Élelmiszerszimpóziumát, ami pedig elsősorban fiatal oktatók, kutatók bemutatkozására ad majd lehetőséget.

Az ünnepi sorozatot ebben a hónapban szüreti bállal zárja a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, a hagyományos őszi programot ezúttal az érmelléki borvidék gazdálkodóival közösen tartják.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Különleges magyar megoldásokat díjaztak, amelyek versenyképesebbé tehetik a mezőgazdaságot

2025. február 18. 14:40

Kihirdették a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat nyerteseit. A pályázók az agráriumhoz köthető problémákra keresik a választ.

EU-s agrárpolitikai konfliktust okozhat a lengyel elnökség

2025. január 28. 16:10

Lengyelország az olcsó brazil hústól és cukortól félti az uniós gazdákat. További agrártémák a vetőmag-szabályozás és az állatszállítás.

Több ezer állami ösztöndíjas hely vár a MATE-n!

2025. január 22. 15:10

A MATE minden hallgatónak magas szintű tudást biztosít. Az egyik legjobb agráregyetemen ösztöndíjas helyek várják a jelentkezőket.

Változás az AXIÁL Kft. vezetőségében

2025. január 16. 12:33

Az újonnan létesített részleg a vállalat vezetőségének munkáját segíti tanácsadással, döntéstámogatással a digitalizációs projektekre fókuszálva.

Tévhitek az élelmiszer-biztonságról - interjú Bánáti Diánával, a Debreceni Egyetem dékánjával

2019. augusztus 13. 10:16

Egyes országokban, így Magyarországon is, a fogyasztók irreális mértékben aggódnak olyan, élelmiszerekkel kapcsolatos tényezők miatt, amiről, mi szakemberek tudjuk, sokkal kevésbé lenne indokolt. Ezzel együtt pedig olyan dolgokról nem tudnak, amiről szükséges lenne, így az nem is aggasztja őket.

Felmérik az élelmiszeripari vállalkozások digitalizációs helyzetét

2019. április 8. 14:18

A vizsgálat csak az ágazati szereplők segítségével, közreműködésével végezhető, ezért kérik az élelmiszeripari vállalkozások képviselőit, hogy a kérdőív kitöltésével segítsék felmérni a jelenlegi állapotot.

A nyári hőstressz ellen is védelmet nyújt a jégvédő háló

2018. február 14. 08:06

A távérzékelésre alapozott technológia lehetővé tette, hogy a gyümölcsösök vízháztartását olyan eszközökkel is mérjék, melyekhez nem szükséges laboratóriumi felszerelés.

A szupertej kevésbé okoz emésztési panaszokat - jelentős tejipari innováció

2021. január 16. 04:36

Az A2-es tej nem tartalmazza azt a fehérjetípust, ami emésztési problémákat okoz.