8℃ -1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Agrárközélet

Még nincs döntés az orosz exportkvótáról

Agrofórum Online

Moszkva a 2021. február 15. és június 30. közötti időszakra búza-kiviteli adó kivetését fontolgatja a belföldi árak stabilizálása érdekében. A kormányzati terveket ismerő források szerint az adó tonnánként körülbelül 2000 rubel (27,3 amerikai dollár, azaz mintegy 8000 forint) lehet.

Az egyik forrás szerint 25 euró (30,30 dollár, azaz mintegy 8800 forint) adó is felmerült már. Az orosz kormány átmeneti kvóták bevezetését tervezi a tengerentúli búza, rozs, árpa és kukorica szállításaira – közölték az intézkedések előkészítésére rálátó források a Thomson Reuters hírügynökséggel.

A források szerint a kvótát az összes gabona esetében 17,5 millió tonnában állapíthatják meg, ami megegyezik a korábban javasolt mennyiséggel. A kvótán belüli rozs, árpa és kukorica kiviteli vámját a tervek szerint nulla lesz. A kvóta keretein belül tonnánként 25 eurós vám vethető ki a búzaexportra – közölte egy forrás.

Ha az exportált mennyiség meghaladja a kvótákat, akkor a gabonákra kivetett adót a vámár 50 százalékára emelik, de az nem lehet kevesebb, mint 100 euró, azaz mintegy 35 400 forintnyi tonnánként.

Oroszország emellett fontolóra veszi a napraforgóolaj és a cukor hazai árainak felső határának bevezetését, miután Vlagyimir Putyin elnök bírálta az élelmiszerárak emelkedését. A források szerint több minisztériumban folynak még az egyeztetések.

Kép: Unsplash

A tisztviselők a búza valamennyi osztályára vonatkozóan az exportadó egységes bevezetését fontolgatják. Az eltérő árak ellenére ez megkönnyítené számukra a kifizetések kezelését. A moszkvai agrárminisztérium nem válaszolt a hírügynökség megkeresésére a témában.

Egy ilyen nagyságrendű adó elfogadása visszalépést jelentene a képletalapú adótól, amelyet Oroszország a búza árának néhány évvel ezelőtti erős növekedése idején alkalmazott. A harmadosztályú búza belföldi ára Oroszország európai részén, szállítás nélkül, tonnánként 15 950 rubel (215 amerikai dollár, azaz mintegy 63 640 forint) volt a múlt hét végén. A 12,5 százalékfehérjét tartalmazó búza exportára a fekete-tengeri kikötőkben tonnánként 252 dollár (mintegy 73 600 forint) volt, úgynevezett FOB szállítással, ami azt jelenti, hogy az eladó költségén jut az áru a kikötőbe.

Vlagyimir Putyin bírálta a piaci szereplőket a kenyér, a liszt, a cukor és a napraforgóolaj árának emelkedése miatt a hét elején a COVID-19 válság és az oroszok jövedelmének csökkenése közepette. Mikhail Mishustin miniszterelnök kijelentette, hogy Oroszország intézkedik, és felkérte a minisztériumokat, hogy december 14-ig nyújtsák be javaslataikat.

A Sovecon mezőgazdasági tanácsadócég egyébként közölte, hogy a korábban várt 81,0 millió tonnáról 76,8 millió tonnára rontotta az oroszországi 2021-es búzatermésre vonatkozó előrejelzését.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Különleges magyar megoldásokat díjaztak, amelyek versenyképesebbé tehetik a mezőgazdaságot

2025. február 18. 14:40

Kihirdették a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat nyerteseit. A pályázók az agráriumhoz köthető problémákra keresik a választ.

EU-s agrárpolitikai konfliktust okozhat a lengyel elnökség

2025. január 28. 16:10

Lengyelország az olcsó brazil hústól és cukortól félti az uniós gazdákat. További agrártémák a vetőmag-szabályozás és az állatszállítás.

Több ezer állami ösztöndíjas hely vár a MATE-n!

2025. január 22. 15:10

A MATE minden hallgatónak magas szintű tudást biztosít. Az egyik legjobb agráregyetemen ösztöndíjas helyek várják a jelentkezőket.

Változás az AXIÁL Kft. vezetőségében

2025. január 16. 12:33

Az újonnan létesített részleg a vállalat vezetőségének munkáját segíti tanácsadással, döntéstámogatással a digitalizációs projektekre fókuszálva.

Az olcsó orosz napraforgóolaj nyomja le a pálmaolaj piacát

2023. október 23. 07:10

Az Oroszországból és Ukrajnából származó olcsó napraforgóolaj áradata lefelé nyomást gyakorol a pálmaolajárakra, mivel a két vezető termelő kihasználja a valuta leértékelődését, hogy nagyobb részesedést szerezzen az étkezési olajok piacán.

Olcsóbb lett az orosz búza

2023. február 10. 08:03

A fekete-tengeri kikötőkből szállított, 12,5 százalékos fehérjetartalmú orosz búza ára a múlt héten 7 dollárral, 297 dollárra csökkent tonnánként.

Már a gabonaágazatot fenyegeti az infláció megfékezése

2021. július 29. 05:14

Oroszországban egyre nagyobb problémákat, belső feszültséget okoz az élelmiszerek árának emelkedése. A múlt hónapban egy közönséges televíziós műsorban egy nő a magas élelmiszerárak miatt hozta kellemetlen helyzetbe Vlagyimir Putyin elnököt. A mezőgazdasági termelőknek azonban nem tesz jót az árak visszafogása, ugyanis ezzel csökkennek a bevételeik és így kevesebbet költenek beruházásokra. Ennek hosszú távon lehetnek versenyhátrányt okozó hatásai.

Meddig nő a "Medve"?

2021. július 6. 06:38

A felmelegedés hatására kiolvadó talaj több millió hektár felhasználható földet fog eredményezni Oroszországban, amely hozzájárul az ország gazdasági felemelkedéséhez.