Agrárközélet
Agrárközélet

Megduplázódott a Bayer peres eseteinek száma

Megduplázódott a Bayer peres eseteinek száma

Agrofórum Online

A Bayer júliusban publikált eredményében is már 18 400 peres ügy szerepelt a Roundup gyomirtó szer miatt, de a harmadik negyedév végére ez már 42 700 ügyre gyarapodott.

Ez azt jelenti, hogy Roundup gyomirtó szerrel kapcsolatos perek kimenetele egyre nagyobb kockázatot jelent a vállalat számára – állapította meg az Erste Befektetési Zrt. A Rounduppal kapcsolatban idén már nem lesznek bírósági döntések, a következő perre január 15-én kerül majd sor.

Maga az eredmény egyébként nem lett rossz, az árbevétel 9,83 milliárd euró lett, szemben a 9,75 milliárdos konszenzussal, a korrigált EBITDA, azaz a kamatfizetés, adózás, értékcsökkenés és amortizáció előtti eredmény pedig 2,29 milliárd euró lett, szintén minimálisan felülmúlva a 2,24 milliárdos várakozást.

A Crop Science divízó, amelybe a növényvédelem, a kártevőirtás, a növény- és vetőmag nemesítés tartozik 5,8 százalékkal 3,95 milliárd euróra növelte árbevételét. A növekedéshez 1 százalékponttal járult hozzá a mennyiség bővülése, míg az árak emelés 3,8 százalékponttal. Európában, illetve az ehhez a régióhoz tartozó Közel-Keleten és Afrikában együttesen 10,3 százalékkal 733 millió euróra csökkentek a bevételek a növényvédelmi üzletágban. Ázsia és a Csendes-óceáni régió sem teljesített jól, itt 7,5 százalékos mínuszt követően 418 millió euró lett a bevétel. Ezeket azonban ellensúlyozta a 11,9 százalékkal 1,06 milliárd euróra növekvő észak-amerikai és a 14,5 százalékkal 1,74 milliárd eurónyira bővülő latin-amerikai értékesítési eredmények a harmadik negyedévben. A növényvédelmi üzletág EBITDA-ja 24,9 százalékkal 527 millió euróra bővült.

Magyarországon is jelen van a Bayer Crop Science növényvédelmi, közegészségügyi és vetőmag üzletága. A haszon-és társállatok egészségével foglalkozó állategészségügyi részleg szervezetileg a Crop Science divízió alá tartozó, ám önálló részleg.

A Bayer árfolyama 2,1 százalékos plusszal reagált a gyorsjelentésre, a papír 67,28 eurón hagyta el a frankfurti parkettet.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ukrajna lefoglalt egy teherhajót a Fekete-tengeren

2024. július 15. 10:40

Az ukrán gabona exportálásában segíthetett az a teherszállító hajó, amelyet lefoglaltak, a kapitányát pedig őrizetbe vették.

Az ivóvizek 94%-a „örök vegyi anyaggal” szennyezett az EU-ban

2024. július 12. 16:10

A teljes Európai Unióra kiterjedő ivóvízvizsgálat a minták 94%-ában TFA „örök vegyi anyag” szennyezést mutatott ki.

Ellenőrzések a Tisza-tónál: már rendesen kezet mosnak a vendéglátósok

2024. július 10. 15:40

A vizsgálatok során mindössze 51 kg terméket vontak ki a forgalomból, és 2 esetben indítottak eljárást.

PANNATURA és Biogazdálkodási napok

2024. július 4. 14:50

Az Esterházy Alapítványok 2024-ben ünneplik fennállásuk 30. évfordulóját. Az utolsó herceg, Esterházy V. Pál örököse, Esterházy Melinda 1994-től kezdődően három megszüntethetetlen magánalapítványt hozott létre, megteremtve ezzel a mai vállalkozási sikert döntően meghatározó, erőteljes növekedésre képes gazdasági vállalkozások előfeltételét.

Csökkent az agrárcégek tőzsdei árfolyama az elmúlt hónapban

2021. december 5. 06:36

Tizennyolc vállalat részvényeinek az árfolyama csökkent a vizsgált huszonöt, agráriumhoz kötődő cég közül a saját devizában nézett tőzsdei árfolyammozgás alapján az elmúlt hónapban.

Az Adengo helye a gyomirtási stratégiámban

2019. február 18. 16:47

Kelet-Baranyában végzem a munkámat, nagyon változatos vetésforgóban, mely a kukorica és a kalászosok mellett szóját, zöldborsót, napraforgót, cukorrépát, őszi káposztarepcét is tartalmaz. A termesztett növények közt van nehezen gyomirtható is.

Újabb pert vesztett a Bayer

2020. október 23. 10:20

A német vállalat épp egy hónapja további több ezer esetet zárt le peren kívüli megállapodással a Roundup növényvédő szerekhez kapcsolódóan.

A Bayer elkötelezett a fenntarthatóbb élelmiszer-termelési rendszer mellett

2019. október 15. 04:37

A Bayer tavaly az összes versenytársánál többet – pro forma számítások szerint 2,3 milliárd eurót – fordított Crop Science üzletága kutatás-fejlesztési tevékenységeire a mezőgazdaságban.