Agrárközélet
Agrárközélet

Megnyílt a 77. OMÉK (+KÉPEK)

Megnyílt a 77. OMÉK (+KÉPEK)

Agrofórum Online

A megnyitón Varga Mihály a magyar gazdaság kulcságazatának nevezte a mezőgazdaságot.

Megnyílt a 77. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) a Budapesti Vásárközpontban szerdán. A megnyitón Varga Mihály a magyar gazdaság kulcságazatának nevezte a mezőgazdaságot, Fazekas Sándor az ágazat eredményeinek növekedését méltatta, Kövér László pedig azt hangsúlyozta, hogy a jó teljesítményhez a jó földön és klímán kívül a magyar állam jó működése is kell.

KÉPGALÉRIA A 77. OMÉK-RÓL >>>

A rendezvényen több mint 900 kiállító mintegy 40 ezer négyzetméteren várja a látogatókat öt napon át, vasárnapig.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a magyar gazdaság kulcságazatának nevezte a mezőgazdaságot, egyben azt is hangsúlyozta, hogy a következő 20 évben az ipar mellett a mezőgazdaságnak is fontos szerepet szán a kormány a gazdaság fejlődésének megalapozásában.

A miniszter méltatta a magyar gazdaságpolitika sikerét, azt, hogy kezelni tudta a pénzügyi válságot, amivel szavai szerint nemcsak helyreállította az államháztartás egyensúlyát, hanem lerakta egy versenyképesebb gazdaság alapjait is.

A gazdasági eredményekhez a mezőgazdaság is hozzájárult: az ágazat 2014-ben újabb rekordot ért el, teljesítménye folyó áron számolva 43 százalékkal haladta meg a 2010. évit – emelte ki. Tény, hogy a korábban nehézségekkel küzdő állattenyésztés helyzete stabilizálódott, növekedési pályára állt.

Az élelmiszeripar helyzete is érezhetően javult: tavaly az ágazat 15 százalékkal bővült, az élelmiszeripari beruházások értéke tavaly 28,5 százalékkal, 2010-2014 között pedig közel felével nőtt – közölte. Mindez a termelés további növekedését vetíti előre, a fejlődés érdekében a kormány az élelmiszer feldolgozást stratégiai ágazattá nyilvánította, és elfogadta az élelmiszeripar fejlesztésének stratégiáját is, ebben a következő években 300 milliárd forint áll rendelkezésre az ágazat fejlesztésére – jelezte.

Az elmúlt évek célzott intézkedéseinek eredményeképpen a kis- és közepes gazdaságok megerősödtek, növekedési pályára álltak. A piacra termelő egyéni gazdaságok száma 2010-2013 között 49 százalékkal nőtt, mára számuk meghaladja a 165 ezret. Az egyéni gazdaságok által előállított bruttó hozzáadott érték 2010-2014 között 42 százalékkal nőtt – sorolta.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a gazdák, élelmiszer előállítók ünnepének és a magyar élelmiszergazdaság legfontosabb bemutatkozási színterének nevezte a kiállítást. Szavai szerint a vidék élelmiszerei legjavát hozza Budapestre a helyi termékek évében. Az ország leghosszabb múltú kiállításán minden eddiginél több, 904 kiállító vesz részt – tette hozzá. A miniszter jelezte: 6-8 évvel ezelőtt a mostanihoz hasonló kiállítást nem lehetett volna megrendezni, mivel az ágazat válságban volt. Az elmúlt öt évben az agrárium termelése másfélszeresére nőtt, és a válságon túljutva növekedési pályára állt.

Kiemelte, hogy az őstermelők, kistermelők, kézműves termékeket előállítók egy-egy régió jellegzetes ízeit, termékeit teszik az asztalra, amelyek széles körben keresettek.

A magyar élelmiszerek kiállják a legkényesebb nemzetközi összehasonlítás próbáját is: tiszta, GMO-mentes környezetben, biztonságos módon termelik azokat. Ez nemcsak a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar jelene, hanem egyben a jövője is – összegezte.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke megnyitó beszédében hangsúlyozta: a gazdaság, benne az agrárium sikeres működéséhez nem elég a jó föld és a jó klíma, mindehhez szükséges az intézmények, köztük kiemelten a magyar állam jó működése is. Hozzátette: az államnak ezért feladata az értékek megőrzése és gyarapítása. Utalt arra, hogy negyedszázaddal ezelőtt a szabad világhoz való csatlakozás után az országban megjelentek az élelmiszeripari tömegcikkek, amelyek a magyar élelmiszeripari kapacitások leépülését, a magyar élelmiszerek piacvesztését, és a magyar élelmiszerek biztonságának csökkenését vonták maguk után.

Az étkezés és az élelmiszer előállítás az emberi kultúra része, amit az is jelez, hogy minden kisebb és nagyobb régió sajátos gasztronómiai és élelmiszer előállító kultúrával rendelkezik. Az OMÉK-on pedig a magyar termőföld, valamint az azt megmunkáló tudás, munka, és szorgalom mutatkozik be a felvonultatott belföldi és határon túli magyar termékek összességében – mondta.

Magyarország olyan államot épít, amely nem az idegen érdekeket képviseli a magyarok között, hanem a magyar érdekeket képviseli az idegen érdekek között – hangsúlyozta. „Olyan államot építünk, amely akár a magyar termőföldet, akár az unió határait kész és képes határozottan és jogszerűen megvédeni” – fogalmazott.

Az ünnepélyes megnyitó után OMÉK-díjakat adtak át.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egyre nyugtalanabbak az európai gazdák, cselekvésre kényszerítik a döntéshozókat

2024. április 8. 08:10

Az európai döntéshozók visszafogták a természet védelmét szolgáló szabályozásokat, korlátozták a vámmentes ukrán gabona behozatalát, és hatályon kívül helyezték a peszticidek használatát korlátozó új jogszabályt.

Magyar gyűrűs vörös vércsét fotóztak Nigériában

2024. április 7. 12:10

A madarat első éves korában, 2023. szeptember 8-án gyűrűzték a Farmosi Madárvártán.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

Holnap nyit a 32. Bábolnai Gazdanapok

2019. szeptember 4. 10:38

A 32. Bábolnai Gazdanapok idén közel 20.000 négyzetméteren, több mint 200 kiállítóval kerül megrendezésre.

Több száz kiló élelmiszert ajánlottak fel jótékony célra az OMÉK kiállítói

2019. október 2. 10:48

Többek között zöldség-gyümölcs, gyümölcslé, pékáru, száraztészta, különböző húskészítmények jutnak majd el a rászorulókhoz a következő napokban.

Hamarosan újra OMÉK

2021. szeptember 7. 08:31

Október 7- 10. között rendezik a 2021. évi Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásárt (OMÉK) az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás kísérőrendezvényeként a HUNGEXPO területén, az E és B pavilonokban az Agrárminisztérium és az Agrármarketing Centrum szervezésében.

Neves élelmiszeripari gyártók hozzák el innovációikat – Októberben OMÉK!

2023. május 17. 11:54

Bejelentették a 81. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás időpontját.