Agrárközélet

Nagy a veszély: az ázsiai lódarázs jelentősen csökkenteni fogja a mézelő méhek állományát

MTI / MATE

Magyar fejlesztésű eszköz segíti az ázsiai lódarázs hazai terjedésének lassítását: idén nyáron első ízben figyelték meg Magyarországon az Európa felől érkező invazív darázsfaj egyedeit.

Erről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) tájékoztatta az MTI-t. Mint felidézik, az invazív ázsiai lódarázs (Vespa velutina nigrithorax) az Európai Bizottság invazív fajokat tartalmazó listáján 2016 óta szerepel, első magyarországi egyedeit augusztusban találták meg Kimlén, egy Mosonmagyaróvárhoz közeli településen.

A fajjal kapcsolatos vizsgálatokat a MATE Genetikai és Biotechnológiai Intézetéhez tartozó Festetics Bioinnovációs Csoport méhészeti kutatásokkal foglalkozó munkatársai kezdték meg Kolics Balázs tudományos főmunkatárs vezetésével.

Hat példány szekvenálása alapján, molekuláris genetikai vizsgálatokkal megerősítették a sejtést, hogy a faj Európa felől érkezett hazánkba, egyben megkezdték egy génbank létrehozását is, hiszen hosszabb távon, ha a darázsfaj elterjed, számos értékes genetikai információ ennek segítségével visszakövethető lesz – áll a közleményben.

Az ázsiai lódarázs mezőgazdasági kártevő, táplálékának kétharmada a mézelő méhek (Apis mellifera) közül kerül ki, és egy-egy fészek létrejöttéhez nagyjából 12 kg rovar elfogyasztása szükséges, ami azt jelenti, hogy az érintett rovarfaunát illetően jelentős egyedszám- és diverzitáscsökkenés várható.

A MATE közleményében hangsúlyozza, hogy a tudományos konszenzus a fészek eltávolításának szükségességét emeli ki, ennek egyik leghatékonyabb módja az először 2018-ban alkalmazott rádiótelemetria. Ezzel a módszerrel találták meg az első magyarországi fészket az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) által megbízott holland és belga darázsbefogásra szakosodott vállalkozók.

A MATE szakértői a holland-belga cég rendszerétől teljesen függetlenül, mintegy másfél órával később megtalálták a fészket egy YUPITERU MVT-7100 rádiószkennerrel, saját készítésű antennával, és a darázsra szerelt Dessau 260 mg-os adóval, azaz a magyar szakembereknek sikerült a hazai rádiótelemetriás rendszert a nulláról egy hónap alatt felépíteni. Az elmúlt időszakban pedig Wohlfart Richárddal, a Budapesti Műszaki Egyetem munkatársával együttműködésben kifejlesztettek egy magyar fejlesztésű adót is – áll a közleményben.

Kolics Balázs a közleményben hangsúlyozza, hogy jelenleg a fészek felkutatásának és eltávolításának nincs alternatívája, tehát a cél az, hogy a rádiótelemetriás technológiát minél olcsóbban rendelkezésre bocsáthassák. Ennek elsődleges célterülete a méhészet, másodlagos pedig a szőlészet és gyümölcstermesztés, mivel az ázsiai lódarázs észlelésének ők a kulcsfontosságú szereplői.

A MATE közleményében kiemeli, hogy az európai Vespa velutina lódarázs populáció olyan méretűvé nőtt egyedszámában és kiterjedtségében, hogy távolabbi közép- és kelet-európai pontokon bármikor újra előfordulhat, tartós megtelepedésének veszélyével pedig számolni kell.

A kutatásban a MATE Georgikon Campus részéről Petrovicsné Mátyás Kinga Klára és Kolics-Horváth Éva, a MATE Kaposvári Campus részéről Sipos Tamás működött közre. Külföldi szakemberként Josef Mayr (AGES, Ausztria) és Sophie Kratschmer (BOKU, Ausztria) vett részt a kutatásban, a terepi munkákat 18 önkéntes méhész segítette Magyarországról, Szlovákiából és Ausztriából. A rádiótechnológia területén Hosszú József és Wohlfart Richárd szakemberekkel dolgoztak, és dolgoznak jelenleg is együtt a kutatók.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Kihelyezett innovációs műhelyt alapított a MATE Mezőtúron

2022. augusztus 29. 13:19

Kihelyezett innovációs műhelyt alapított a MATE Szent István Biztonságkutató Központja a MUMGÉP (Magyar Út- és Mezőgépgyár) Kft. mezőtúri telephelyén.

MATE: a legkorszerűbb agrárdigitalizációs eszközök elterjedését segítjük

2022. november 18. 10:12

Ma már nem lehet érzésből színvonalas, versenyképes és fenntartható mezőgazdálkodást folytatni, az agrárium ugyanis komoly csúcstechnológiai és tudásintenzív ágazattá vált – mondta Dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora a Dunapatajon tartott gazdanapon. A MATE, a Közép-Duna Menti Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. és az Agrárközösség Kft. közös projektjének legfőbb célja is az, hogy 99 településen segítse a legkorszerűbb agrárdigitalizációs eszközök elterjedését.

Tavasszal palántanevelési tanfolyam indul

2023. február 24. 12:51

A zöldségek szinte minden házikertben megtalálhatók, ezért a jó minőségű, egészséges palánta előállítása olyan tudást jelent, amelyet széleskörben lehet hasznosítani.

A szőlő lombozatának értékelése vegetációs indexek alapján

2025. május 21. 14:10

A MATE-n fejlesztett program segítségével lehetőség nyílik az egyedi levelek RGB-alapú vegetációs indexeinek értékelésére.