Agrárközélet

Nem lát javulást a BASF a piacon

Kép: BASF

A BASF már korábban beszámolt előzetes eredményéről, melyben már jelezte, hogy enyhén sikerült felülmúlni a várakozásokat, így a negyedéves eredmény publikáláskor a befektetők inkább már a kilátásokra koncentráltak.

Mind a 226 millió eurós EBIT, azaz kamatfizetés és adózás előtti eredmény, mind pedig a 12,68 milliárd eurós bevétel az előzetes eredménynek megfelelően alakult. A BASF menedzsmentje nem látja annak jelét, hogy a harmadik negyedévben javulna az iparági környezet, ez pedig csalódást okozott a befektetőknek, így az árfolyam eséssel reagált. A bizonytalan környezet miatt az idei évre a menedzsment nem tud konkrét előrejelzést megfogalmazni – hívta fel a figyelmet az Erste Befektetési Zrt.

A második negyedévben a cég mezőgazdasági megoldások szegmensének értékesítési árbevétele 1,766 milliárd euróra mérséklődött a 2019-es év hasonló időszakának 1,796 milliárd eurójáról. A részleg üzleti eredménye 1 millió euróval 120 millió euróra mérséklődött ugyanezen az időtávon. A teljes első félévet nézve a mezőgazdasági megoldások szegmens árbevétele 4,585 milliárd euróra emelkedett az egy évvel ezelőtti időszak 4,445 milliárd eurójáról. A fél évet nézve 68 millió euróval 929 millió euróra ugrott a részleg üzleti eredménye.

A társaság a gyorsjelentésben a mezőgazdasági megoldások szegmensben eladásainak enyhe javulásáról azt közölte, hogy főleg Észak- és Dél-Amerikában figyeltek meg emelkedést. Ezzel szemben az eladásokat élénkülését tompították a negatív devizahatások, különösen a dél-amerikai, az afrikai és a közel-keleti régió országaiban. A termékek átlagárai megegyeztek az előző évi időszakkal. Kismértékben növelte a cég az EBIT-et, azaz az üzleti eredményt a speciális tételek előtt. Ezt elsősorban a magasabb eladások és az alacsonyabb rögzített költségek okozták.

A BASF csoport mintegy 122 ezer embert foglalkoztat és hat divízióba sorolják a tevékenységeiket. Ezek a Chemicals (vegyi anyagok), a Materials (anyagok), az Industrial Solutions (ipari megoldások), a Surface Technologies (felületi technológiák), a Nutrition & Care (élelmezés és gondozás) és az Agricultural Solutions (mezőgazdasági megoldások).

A BASF részvényeinek árfolyama 29,7 százalékkal zuhant idén a frankfurti értéktőzsdén.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Heti Fórum: Beszéljünk a búza és árpa levélbetegségeiről! II. rész

2021. február 17. 07:38

Az áttelelő gabonatáblák fejtrágyázását követően a betegségekre siklik a gazda szeme. A különböző levélfoltosságok, a rozsdák várható megjelenésére a csapadékos időjárás miatt is érdemes felkészülni. Milyen hatóanyagokkal tudnak a termelők védekezni ezek ellen? Mit kell megfontolni a megfelelő szer kiválasztásánál?

BASF: A mezőgazdaság a legfontosabb hivatás

2020. április 13. 06:36

A gazdálkodás a biztonságos élelmiszer-ellátás kulcsa. A mezőgazdaság a legfontosabb hivatás a világon – főként mostanában.

Intelligens permetezési megoldáson dolgoznak egy együttműködésben

2023. április 8. 07:36

Az AGCO és a BASF Smart Farming 2021 májusában kezdte meg a Bosch BASF Smart Farming innovatív intelligens permetezési megoldásának kipróbálását.

Jól halad a klímasemlegesség felé vezető úton a BASF

2021. április 1. 04:38

A BASF a 2050-re elérendő klímasemlegesség jegyében nagyratörő célt tűzött ki maga elé, hiszen a vállalat meg van győződve ennek hosszútávú stratégiai szükségességéről, valamint műszaki megvalósíthatóságáról.