Ház, táj blog

BASF: A mezőgazdaság a legfontosabb hivatás

BASF Hungária Kft.

A gazdálkodás a biztonságos élelmiszer-ellátás kulcsa. A mezőgazdaság a legfontosabb hivatás a világon – főként mostanában.

Tisztelt Partnerünk!

Példa nélküli kihívások idejét éljük most. Miközben mind azon vagyunk, hogy alkalmazkodni tudjunk a jelen helyzethez, egyértelműen látszik, hogy a koronavírus-járvány mindannyiunk életére komoly hatással lesz.

A gazdálkodás jövőjét firtató heves vitákról áthelyeződött a hangsúly arra a valós szükségletre, hogy az egészséges élelmiszerek biztonságos ellátása legyen a társadalom egyik legfontosabb feladata. Ennek pedig Ön épp a középpontjában áll! Ön nem teheti meg, hogy egyszerűen otthon marad, hiszen ki kell mennie és el kell a munkát végeznie ahhoz, hogy a boltok polcaira élelmiszerek kerülhessenek.

Az Ön partnereként, de még fogyasztóként is köszönetet mondunk ezért! Azért, hogy ezekben a válságos időkben is megbízható élelmiszer-előállítással tud biztonságot teremteni. Azért, hogy még a váratlan erőpróba ellenére is nap mint nap megtesz mindent. Most még inkább igaz, hogy a mezőgazdaság a legfontosabb hivatás a világon.

Rendkívül fontos most, hogy figyelemmel tudjuk kísérni a szántóföldek állapotát és kihasználjuk a közelgő kezelésekhez optimális időablakot is. Mi a magunk részéről úgy szeretnénk Önt ebben segíteni, hogy a 2020-as idényben ingyenesen biztosítjuk a xarvioTM Field Manager-t. Az eszköz abban hivatott Önt támogatni, hogy sikeresen tudja kezelni a tábláin felmerülő kockázatokat és így biztosítsa a hatékony növénytermesztést. Szaktanácsadójának is lehetővé teszi (az Ön engedélye függvényében), hogy akár távolról, digitális hozzáféréssel figyelhesse az Ön földjeit és Önnel együtt tervezhesse meg javaslatait. Örömmel vesszük, ha minden további kötelezettség nélkül Ön is használja ezt a digitális eszközt!

Biztosíthatjuk Önöket, hogy a tavaszi felhasználású termékeink ellátása zavartalan, kereskedőink megnövekedett igényét folyamatosan ki tudjuk szolgálni. Kereskedőinknél továbbra is a megszokott mennyiségben elérhetőek kiemelt termékeink: Biathlon® 4D, Caramba® Turbo, Dagonis®, Fendona®, Focus® Ultra, Jumbo® Ultra csomag, Jumbo® – Stomp® csomag, Limus®, Osiris®, Pictor®, Priaxor®, Pulsar® 40 SL, Pulsar® Plus, Rafting® Pack, Sercadis®, Tango® Star.

Telefonos egyeztetést követően tanácsadóink természetesen közvetlenül is a rendelkezésére állnak. Főként mostanában – szükség esetén – bármikor elérhetők vagyunk.

Bízunk abban, hogy együttműködésünket hamarosan személyesen is folytathatjuk!

Őszinte tisztelettel,

Roberto Salmito
Agrodivízió vezető
BASF Hungária Kft.

 

Csökkentsük a műanyagok felhasználását a kertészkedés során!

2026. október 17. 05:40

Fontos tudni, hogy melyik műanyag hasznosítható újra: sok olyan műanyag alapú termék létezik, amelyek soha nem bomlanak le és nem hasznosíthatók újra.

Szaporítsunk évelő növényeket ősszel is tőosztással!

2026. október 3. 05:40

A tőosztás egyszerű és biztonságos ivartalan szaporítási mód. Több évelő növényünket is szaporíthatjuk ezzel a módszerrel az őszi hónapokban is.

Figyeljünk a kiskertekben is a kiemelt jelentőségű zárlati növénykárosítókra!

2026. szeptember 30. 05:40

A pöttyös lámpahordó-kabóca esete jól mutatja, milyen nagy szerepe van a lakossági bejelentéseknek a zárlati károsítók mielőbbi észlelésében is.

A vadvirág vetőmagok ideális vetési ideje

2026. szeptember 24. 05:40

A vetési idő a kertben helyet kapó vadvirágok esetében is közvetlenül befolyásolja a csírázás és a virágzás sikerességét.

Növényvédelmi drónpilóta képzést indít Szarvason a MATE és az ABZ Drone

2022. október 20. 10:43

2023. januárjában közösen indít növényvédelmi drónpilóta képzést Szarvason a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és az ABZ Drone Kft.

Az árpa gombás eredetű betegségei és a védekezés lehetőségei

2019. március 30. 04:47

Az árpa gombás eredetű betegségei között megtaláljuk az üszögbetegségeket, a lisztharmatot, a szártőbetegségeket, a levélfoltosság okozókat és a rozsdagombákat.

A szántóföldi kártevők jelentőségének átrendeződése napjainkban (1.) - Termelési viszonyok, vetésszerkezet, növénynemesítés

2019. június 8. 07:33

A cikksorozat első részében a változó termelési szerkezet és a termelésben megjelenő modern fajták szántóföldi kártevők jelentőségének átrendeződésében betöltött szerepét mutatja be a szerző.

A tavaszi repceszezonról

2022. május 12. 06:38

Alighanem egyetértenek velünk abban a repcetermesztők, hogy egyáltalán nem volt egyszerű a tavaszi szezon.