Agrárközélet

Nem mindegy, milyen tejet iszunk

SZIE
tej

A Nemzetközi Tejszövetség 1957 óta minden év május utolsó keddjén – idén május 26-án – tartja a tej világnapját. Az egészséges táplálkozás alapvető részei a tej és a tejtermékek fogyasztása. Sajnálatos módon a hazai egy főre vetített átlagos éves tejfogyasztás lényegesen alacsonyabb, mint az Európai Unió állampolgárai által elfogyasztott tej és tejtermékek. A hazai tejfogyasztás növelése, valamint a minőségi tejtermelés és tejtermékek előállítása érdekében a Szent István Egyetem kutatói a tej jelentőségére és fontosabb tulajdonságaira hívják fel a figyelmet.

A tej és a tejkészítmények megítélése rendkívül ellentmondásos napjainkban, egy-egy szempontból megítélni valamit azonban sosem megalapozott. A tej biológiai értelemben az emlősállatok tejmirigye által termelt biológiai folyadék (biológiai mátrix), amely az újszülöttjeik táplálására szolgál. Ennek megfelelően mindent a legoptimálisabb formában tartalmaz, amelyre az újszülöttnek szüksége van, tehát számukra teljes biológia értékű táplálék. Az ember táplálkozásával kapcsolatban régóta számos lelet utal arra, hogy már a történelem előtti időkben is fogyasztotta a tejet és tejtermékeket.

Nem véletlen, hogy a tej és tejtermékek az alapvető élelmiszerek közé tartoznak. A tejben csaknem minden, az emberi szervezet működéséhez, fejlődéséhez szükséges tápanyag benne van. A tej jelentős mennyiségben tartalmaz nagy biológiai értékű fehérjét, tejzsírt, benne több értékes zsírsavat, pl. omega-3 zsírsavak, konjugált linolsav (szív- és érrendszeri, illetve daganatos megbetegedések megelőzése), tejcukrot. Ezen túlmenően jelentős forrása a kalciumnak és egyéb szükséges ásványi anyagoknak (kálium, foszfor, magnézium, cink, réz stb.), zsírban és vízben oldódó vitaminnak (pl. A, D, E, K, B2, B12). Fontos felhívni a figyelmet, hogy a tejben lévő anyagok könnyen emészthető formában vannak jelen. Nem szabad a tejet és a tejtermékeket önmagában csak a különböző tejalkotók alapján megítélni.

Az egyes tejalkotók biológiai mátrixként egymás hatását erősítik, így élettani hatásuk sokkal összetettebb és kedvezőbb, mintha az egyes tejalkotókat külön-külön értékelnénk. A jó minőségű tej és tejtermékek a különböző tejalkotókra nem érzékeny embereknél tehát rendkívül kedvező hatásúak a humán táplálkozás szempontjából. Különösen igaz ez a funkcionális tejtermékekre.

Ugyanakkor fontos azt is megemlíteni, hogy vannak olyanok, akiknek a szervezete valamelyik tejalkotóra érzékeny. Ez nemcsak a tejre, tejtermékekre igaz, hanem más, akár növényi eredetű élelmiszerekre is. Gondoljunk csak a mogyoró-/olaj-, liszt-, de akár az eper érzékenységre. A vaj fogyasztási szokásokban alternatívát jelentő margarinok, noha az alapanyaga növényi olaj, margarinként soha nem fordul elő a természetben, és van olyan ember, akinél nem kívánt hatásokat, allergiát okoz.

A vaj ugyanakkor koncentráltan tartalmazza a tejzsírban természetes módon előforduló bioaktív anyagokat. Azoknak, akiknek szervezete nem tudja lebontani a tejcukrot, és/vagy allergiát okoz, ami a hazai lakosság jelentős, kb. 10-20 %-át érinti, technológiai úton, természetes módon eltávolítják a tejcukrot, így a tejet, és az ebből készült tejtermékeket már fogyaszthatják. Egyik új területe a tehéntejtermelésnek az A2 tej előállítása, ami a normál tejtől eltérően kevésbé okozhat problémát az A1-es típusú béta-kazeinre érzékeny fogyasztóknak.

A világ tehéntejtermelése és az ehhez szorosan kapcsolódó tejfeldolgozás Európában, Észak-Amerikában és újabban Ázsiában koncentrálódik. A világon megtermelt tehéntej mintegy harmada Európából származik, ezt követi kissé lemaradva Ázsia, majd Észak-Amerika. A világ összes tejtermelésének közel kétharmadát adja együttesen Európa és Ázsia (FAO[1]). Jó tudni, hogy az európai országokban a tej döntő hányadában tehéntejet jelent, míg az egyéb állatfajoktól (bivaly, juh, kecske) származó tej részaránya igen szerény.

Fontos megjegyezni, hogy pl. a kecsketej termelése erőteljes fejlődésnek indult a világban, köszönhetően a kecsketej széles körű felhasználhatóságának, valamint kedvező élettani hatásainak. A kecsketej kedvező táplálkozásbiológiai hatásai egyre közismertebbek. A kecsketej tehéntejnél kedvezőbb megítélését, a kecsketej kedvezőbb aminosav-, zsírsav-, ásványi anyag tartalmával, illetve összetételével hozzák összefüggésbe, amit egyre több kutatási eredmény is alátámaszt.

Az Szent István Egyetem Állattenyésztés-tudományi Intézet tejtermeléssel kapcsolatos kutatásainak előterében, napjainkban a kedvezőbb tejösszetétel-előállítás, így a funkcionális (megnövelt bioaktívanyag-tartalmú) és összetételű zsír/zsírsav, és fehérje A2-es tej termelés áll. A funkcionális tej alapanyag előállítási kutatásokat nemcsak a tehén-, hanem a juh- és kecsketej esetében is folytat az Intézet. Az Állattenyésztés-tudományi Intézet szorosan együttműködik a funkcionális élelmiszer, így tejtermékek fejlesztésével összefüggésben is a Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Karának, Hűtő és Állatitermék Technológiai Tanszékével és más szakmai kollektívákkal.

tej
Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

Földvásárlás előtt áll? Ezt a hibát ne kövesse el!

2025. október 8. 10:10

Magyarországon földet csak földműves vásárolhat – ehhez pedig szinte kötelező az aranykalászos gazda végzettség.

Tejfeldolgozó üzemet adtak át Bács-Kiskun megyében

2019. december 15. 07:47

A mintegy 747 millió forint értékű beruházás a Vidékfejlesztési Program 347 millió forintos európai uniós támogatása mellett 400 millió forint önerővel épült meg.

Központban a munkaerő - VII. AXIÁL Gyakorlati Akadémia

2018. április 17. 16:20

Április 11-12-én immáron 7. alkalommal került megrendezésre az AXIÁL Gyakorlati Akadémia szakmai rendezvény a szarvasmarhatartók, azon belül is elsősorban a tejtermelő gazdaságok vezetői részére.

Fontos magyar fejlesztés a bélgyulladások, cukorbetegség megelőzésére

2024. március 31. 10:10

A 32. Magyar Innovációs Nagydíj bíráló bizottsága sikeres innovációnak minősítette a MATE égisze alá tartozó Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Kft. fejlesztését.

Az Aldi megvásárolta az Alföldi Tej Kokárdás márkáját

2018. február 16. 11:00

Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. megvásárolta az Alföldi Tej Kft. Kokárdás márkáját, így hazai története során először szerez tulajdonjogot egy magyar brandben.