Agrárközélet

Oroszország a műtrágya árának rögzítését fontolgatja

Agrofórum Online

Oroszország felkérheti a műtrágya-gyártókat, hogy rögzítsék áraikat a tavaszi gabonavetési kampány idejére. Ennek aktív szakasza a napokban kezdődik – közölte a moszkvai agrárminisztérium.

Oroszország, a világ egyik legnagyobb búzaexportőre számos gabonaexport-adót és egy sor egyéb intézkedést vezetett be, amellyel a belföldi élelmiszer-infláció stabilizálására törekszik.

„Véleményünk szerint legalább az elkövetkező 2-3 hónapra vonatkozóan meg kellene állapítani az alapvető műtrágyák árát” – közölte Dmitrij Patrusev mezőgazdasági miniszter.

Az orosz műtrágyagyártók szövetsége nem reagált azonnal a Thomson Reuters hírügynökség megkeresésére a témában.

Az idei vetés- és betakarítási szezonban a gazdálkodóknak 35 000 külföldi idénymunkásra lesz szükségük – tette hozzá Dmitrij Patrushev, de megérkezésüket a koronavírus-járvány miatt bevezetett utazási korlátozások nehezítik. A moszkvai minisztérium más tisztviselőkkel együtt keresi a probléma megoldásának lehetőségeit – mondta.

Oroszország őszi gabonavetésének körülbelül 80 százaléka jelenleg jó állapotban van, és ez a részarány növekszik – mondta Dmitrij Patrushev, hozzátéve, hogy minisztériuma részletesebb becslést tesz majd közzé miután a hó minden olyan területen elolvadt, amelynek felmérése szükséges a pontos adat meghatározásához.

Ezzel szakértők szerint azt sugallta a tárcavezető, hogy egyes vélemények alapján a vetés többi része rossz állapotban lehet, és ez a becslés sokkal pesszimistábbnak tűnik, mint az állami időjárás-előrejelzőcég által korábban kiadott prognózis.

Az előrejelzőtársaság a múlt héten azt közölte, hogy az enyhe orosz tél drámaian javította a korábban száraz, csapadékszegény ősz által sújtott őszi gabonavetések állapotát. A hivatalos oroszországi adatok szerint az őszi vetések 7-9 százaléka van jelenleg rossz állapotban, szemben a december elején közölt 22 százalékkal. Az orosz gazdálkodók a 2021-es terméshez 19,3 millió hektárt vetettek őszi gabonával, ami 1,1 millió hektárral több, mint egy évvel ezelőtt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az Európai Unió zöld utat adott a Mercosur-megállapodásnak – új korszak jöhet a mezőgazdasági kereskedelemben

2026. január 13. 08:10

Az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást, amely új exportlehetőségeket és komoly agrárvitákat hozhat.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Műtrágyahiánytól tartanak Ukrajnában

2023. február 16. 08:02

A legtöbb ukrán műtrágyagyárat leállították a konfliktus miatt, a két fennmaradó üzemben a termelés 1,1 millió tonnára esett vissza 2022-ben a 2021-es 5,2 millió tonnáról.

Az orosz búza a világpiaci árakkal együtt emelkedett

2022. május 24. 10:17

A fekete-tengeri kikötőkből származó, 12,5%-os fehérjetartalmú búza ára 395-405 dollár volt a múlt hét végén tonnánként.

Moszkva szerint a fekete-tengeri gabonamegállapodás majdnem véget ért

2023. április 14. 07:36

A követelések közé tartozik a kikötőkhöz való hozzáférés, a Togliatti-Odessza ammóniavezeték újraindítása, amely lehetővé teszi, hogy Oroszország a vegyszert Ukrajna kikötőjébe juttassa.