Agrárközélet
Agrárközélet

Óvjuk meg a vizes élőhelyeket!

Óvjuk meg a vizes élőhelyeket!

MTI

A vizes élőhelyek megóvása európai és globális szinten is kiemelten fontos, hiszen az éghajlatváltozás következtében a természeti katasztrófák gyakorisága 35 év alatt több mint a duplájára nőtt - figyelmeztet a vizes élőhelyek február 2-i világnapjához kapcsolódva a Természetvédelmi Világalap (WWF) magyarországi szervezete.

A WWF közleménye szerint a katasztrófák 90 százaléka a vizekhez kötődik, a jövőben pedig még több extrém időjárási eseményre lehet számítani. Ennek ellenére a vizes élőhelyek egyensúlyának megtartása vagy helyreállítása egyre inkább háttérbe szorul, pedig az édesvízi ökoszisztémák a legveszélyeztetettebbek a Földön.

Az utóbbi századokban az emberi tevékenység következtében a Föld vizes élőhelyeinek 87 százaléka elpusztult, arányuk az elmúlt 40 évben 30 százalékkal lett kevesebb. 1970 óta az élőhelyekhez kötődő gerinces fajok populációi 83 százalékkal zsugorodtak, Európában pedig csupán a 40 százalékuk egészséges – idézi az összegzés Sipos Katalint, a WWF Magyarország igazgatóját.

Magyarországon a felszíni vizek kevesebb mint 20 százalékának megfelelő az ökológiai állapota. Eredetileg az ország területének 23 százalékát érintették a folyók természetes árterületei, amelynek több mint 90 százaléka elpusztult mára olyan emberi tevékenységek miatt, mint a gátak és víztározók építése, a folyókanyarulatok levágása vagy a vizenyős területek lecsapolása és művelésbe vonása.

Az összegzés szerint az Európai Unió Víz Keretirányelve is célkeresztbe került, így elképzelhető, hogy a vizek megóvása helyett a döntéshozók a szabályozás gyengítése mellett döntenek, amelynek beláthatatlan következményei lennének. Az Európai Bizottság társadalmi konzultáció keretében várja az állampolgárok véleményét a Víz Keretirányelvvel kapcsolatban március 4-ig. „A WWF olyan válaszokat készített elő, amely a leginkább védi a jelenleg hatályos jogszabályt. Ez magyar nyelven a wwf.hu/viz weboldalon érhető el, itt bárki egy kattintással hozzájárulhat vizeink védelméhez” – fejtette ki az igazgató.

A szervezet néhány pozitív példát is említ: Spanyolországnak például az Európai Bíróság előtt kell felelnie a Donana Nemzeti Park területén történt környezetkárosító tevékenységekért, valamint azért, mert nem foglalta jogszabályba az Európai Unió természet- és vízvédelemre vonatkozó irányelveit.

A pozitív intézkedések között említhető továbbá, hogy a tavaly megalakult szlovén kormány döntése szerint nem építenek vízerőműveket a Murára, Magyarországon pedig egy horvát-magyar együttműködés keretében jelenleg is zajlik az Ó-Dráva holtág rehabilitációja.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

5 kategóriában szavazhatunk a természetszeretet és a környezetvédelem élharcosaira

2024. február 22. 11:40

Az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdei Vándortábor Program idén először hirdeti meg a Nagykövet Awardot.

Így áll most a belvízhelyzet Magyarországon

2024. február 21. 16:10

Az országban 2024 elején számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága.

Hazánk vizeinek csak kis része van jó ökológiai állapotban

2018. július 3. 07:05

A felszín alatti vizek hazánkban mennyiségi és kémiai szempontból jobb állapotban vannak, mint a felszíni vizek.

WWF: Van-e elég fenntartható biomassza Magyarországon?

2022. szeptember 15. 10:36

A biomassza felhasználásának növelése lett az egyik válaszreakció az energiaválságra, holott annak döntő részét biztosító erdeink védelme nem csak természetvédelmi, hanem klímavédelmi szempontból is kulcsfontosságú: a hazai erdők éves szinten az ország kibocsátásának közel egytizedét képesek elnyelni.

A klímaváltozás elleni küzdelem itt és az ehhez hasonló erdőkben zajlik

2023. június 25. 08:04

Sokkal nagyobb a fatermő képessége annak az erdőnek, amelynek nagy mennyiségű holt- és elegyfája van és a vízgazdálkodása is megoldott, mint azé, amelyben a hagyományos elvek szerint folytatják az erdőművelést.

Gyakorlati kézikönyvek nagyragadozókhoz

2021. április 20. 08:43

A Nagyragadozók Magyarországon című sorozat kötetei gyakorlati útmutatót adnak a nagyragadozók terepi nyomainak felismeréséhez és vizsgálatához, valamint segítséget nyújtanak a nagyragadozók okozta károk felismeréséhez és megelőzéséhez.