0℃ -3℃
február 3. Balázs, Oszkár, Celerina
Agrárközélet

Párizs traktoros blokádjára készülnek a francia gazdák

Agrofórum Online

Már egy hete elindultak több mint ezer traktorral az ország több pontjáról, hogy Párizsban tiltakozzanak az árfolyamesések ellen.

A francia gazdák hatalmas erődemonstrációra készülnek csütörtökön: már egy hete elindultak több mint ezer traktorral az ország több pontjáról, hogy Párizsban tiltakozzanak az árfolyamesések ellen. A legjelentősebb agrárszervezet, az FNSA felhívására a francia tejtermelők és állattenyésztők együtt terveznek tiltakozni az ellen, hogy a termelői árak olyan mértékben zuhantak a nyár folyamán, ami már a vállalkozások létét fenyegeti.

„Ha bebizonyítjuk, hogy blokád alá tudjuk venni Párizst, lépni fog a kormány. Elnézést a párizsiaktól, de jönnek a parasztok!” – mondta Sébastien Louzaouen, a breton Finistere megye Fiatal gazdák nevű szervezetének elnöke.

A traktorok már egy hete elindultak a főváros felé, 35 kilométeres óránkénti sebességgel lassú sorokban haladnak. A nyár folyamán már mintegy ötszáz tiltakozást szerveztek a gazdák országszerte. A tüntetők várhatóan csütörtök reggel 6-ra érik el Párizst, ahol előreláthatóan jelentős fennakadások lesznek a közlekedésben. A rendőrség arra kéri az embereket, hogy lehetőleg ne üljenek autóba és inkább a tömegközlekedést vegyék igénybe.

A gazdák mintegy száz fős delegációja hivatalos a nemzetgyűlésbe, ahol „átnyújtják a szétesés szélére jutott vidék és parasztvilág kéréseit”. A tömegben a teljes francia mezőgazdaság képviselteti magát a gabonatermesztőktől a cukorrépa-termelőkig, akik az uniós cukorárindex esése miatt döntöttek a tiltakozás eme módja mellett.

Várhatóan azonban az állattenyésztők hangja lesz a legerősebb. Számukra a kormány július 22-én egy 600 millió eurós sürgősségi tervet jelentett be, ebből 100 millió euró adó- és járulékkedvezmény, 500 millió eurós összeg befizetésére pedig haladékot kaptak. A rövid távú segítség helyett a gazdák azonban azt kérik, hogy csökkentsék a munkára rakodó terheiket, amelyek szerintük európai konkurenseiket erősítik a piacon.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Egy évtized alatt az agráriumban is a mindennapok részévé vált a digitalizáció

2026. január 29. 13:10

A PREGA konferencia idén a már bizonyított precíziós technológiákra fókuszál, amelyek mérhető eredményt hoznak a gazdaságokban.

Az Európai Unió zöld utat adott a Mercosur-megállapodásnak – új korszak jöhet a mezőgazdasági kereskedelemben

2026. január 13. 08:10

Az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást, amely új exportlehetőségeket és komoly agrárvitákat hozhat.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Mit tankolunk a jövőben a traktorokba?

2025. február 1. 10:10

Nagy lehetőségek vannak az újfajta, sokszor még kísérleti fázisban járó üzemanyagokban. Melyek ezek és mi várható tőlük?

Hatalmas energiával tért vissza a kínai traktorgyártó Európába

2024. január 2. 09:10

Az olasz Arbos traktormárka megsínylette a koronavírus-járványt, ám a kínai Weichai részben feltámasztotta az újonnan bemutatott Lovol erőgépek formájában.

Óriástraktor érkezett Kínából, kerekes rakodóból született meg

2024. február 8. 15:40

Pár év alatt fejlesztette ki a kínai LiuGong az óriástraktorát, amely a fő termékei közé tartozó kerekes rakodók alapjaira épült.

Gazdariport: az új Case IH Magnummal nemcsak gépet, de időt is vásárol a gazda

2024. július 24. 12:10

Egy megbízható gép jelentősen csökkentheti a munkaórák és munkafolyamatok számát.