Agrárközélet

Pénteken mutatták be a Magyar élelmiszerkönyv honlapját

MTI

Az Agrárminisztérium (AM) pénteken bemutatta a Magyar élelmiszerkönyv honlapját, amely segítséget nyújt a Magyarországon forgalmazott élelmiszerek és élelmiszer-összetevők megismeréséhez és eligazít a különféle termékjelölések között.

Felkai Beáta Olga, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára a bemutatón elmondta: azért hozták létre a honlapot, mert a fogyasztók ugyan egyre tudatosabbá váltak, ám ehhez megfelelő információkra van szükségük.

A Magyar élelmiszerkönyv egy jogszabálygyűjtemény, amely iránymutatást ad a gyártóknak és tájékoztatást a lakosságnak az elvárt, megbízható minőségű termékekről, azok összetevőinek jellemzőiről, a tisztességes gyártási gyakorlatukról és az ellenőrzésük során alkalmazandó vizsgálati módszerekről. A gyűjteményhez kapcsolódó honlap pedig elsősorban a fogyasztóknak szól, információkat nyújt a könyvről, a hozzá kapcsolódó szervezetekről, tudományos bizottságokról, továbbá híreket, érdekességeket tartalmaz – ismertette a helyettes államtitkár.

Kitért arra, hogy a honlap létrejöttét megelőzte a magyar lakosság körében több mint 500 ember megkérdezésével végzett reprezentatív kutatás (életkorra, nemre és lakóhelyre bontva), amelyben a válaszadók 13 százaléka tudta, hogy mi az élelmiszerkönyv, egyharmaduk hallott már róla, de nem tudta mi ez, 50 százalékuk pedig nem is hallott róla.

A honlapról szólva kiemelte, hogy a Mit eszünk? „fülre” kattintva a fogyasztók termékcsoportokra bontva kaphatnak olyan hasznos információkat az élelmiszerekről, amelyek nagy segítséget jelenthetnek egy bevásárlás során a termékek közötti válogatásban. Választ kaphatnak olyan gyakori kérdésekre, mint például, hogy mi a különbség a rozskenyér és a rozsos kenyér között, mit nevezünk gyümölcsszörpnek, vagy mit jelent az UHT tej megnevezés.

Az élelmiszerek megfelelő minőségének biztosítása és a fogyasztók teljes körű, tisztességes tájékoztatása mellett fontos cél a jó minőségű élelmiszerek térhódításának elősegítése, valamint a gyenge, rossz minőségű élelmiszerek piacának visszaszorítása – mondta a helyettes államtitkár.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az Európai Unió zöld utat adott a Mercosur-megállapodásnak – új korszak jöhet a mezőgazdasági kereskedelemben

2026. január 13. 08:10

Az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást, amely új exportlehetőségeket és komoly agrárvitákat hozhat.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

Érdekességek, újdonságok Mezőfalván

2022. június 15. 09:36

Az állógépes kiállításon a hazai mezőgazdaságigép-forgalmazás 80 százalékát lefedő 57 cég (MEGOSZ, MEGFOSZ és független) mutatta be gépeit, eszközeit.

Prémium a zöldsorban: Massey Ferguson szálastakarmány gépek bemutató

2023. április 30. 16:10

Cikkünkben bemutatjuk a legnépszerűbb hazai MF gépeket, amelyek mind elérhetők készletről a hazai márkakereskedőknél!

Integrált tarlózúzó a Corio kukoricaadapterekhez

2022. szeptember 7. 06:37

Az integrált tarlózúzónak köszönhetően egy munkamenet megspórolható, így üzemanyagot és emberi erőforrást tudnak megtakarítani a gazdálkodók.

SAATEN-UNION-hibridkalászosok 2020-ban: hantosi állománymustra (VIDEÓ!)

2020. augusztus 1. 10:33

Nem árulunk zsákbamacskát: egyenként, gyakorlati körülmények között mutatjuk be a hantosi területen növő HySEED-hibridkalászosainkat, amelyek fejlődését Ön is közvetlenül szemügyre veheti.