Agrárközélet

Rendhagyó agrárgazdasági szakmai nappal nyílt meg az OMÉK

Agrofórum Online

Az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár nulladik napján, szeptember 19-én került sor az I. OMÉK Szakmai Napra a Földművelésügyi Minisztérium, az Agrármarketing Centrum és az Agroinform.hu mezőgazdasági portál szervezésében. Az eseményen a legnagyobb hazai agrárszakmai és élelmiszeripari döntéshozókat, termelőket és beszerzőket látták vendégül.

A Szakmai Napon neves szakemberek elemezték az agrárium és az élelmiszer-gazdaság üzleti kockázatait és lehetőségeit. A rendezvény újdonsága és egyedisége abban rejlik, hogy az előadások meghallgatása mellett a résztvevők közösen vitathatták meg a legfontosabb agrárgazdasági kérdéseket az I. Magyar „Nyitott tér” agrár workshop keretében.

Ezen túl a rendezvény célja volt, hogy személyes találkozókon keresztül segítse az újfajta együttműködések létrejöttét a kapcsolódó termékpályák mentén, ezt a szervezők networking programmal is igyekeztek elősegíteni. A Szakmai Napon több mint 800 résztvevő, 6 előadó és 24 moderátor volt jelen.

Az eseményt dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, Daróczi László, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője és Bolyki Bence, az Agroinform.hu mezőgazdasági portál vezetője nyitotta meg.

A mezőgazdaság komoly kihívások előtt áll, amelyek megoldásához a szaktudás, a szakértelem mellett elszántságra és a hagyományok tiszteletén alapuló, a legújabb kutatásokat felhasználó újításokra is szükség van – fogalmazott megnyitójában a földművelésügyi miniszter. Fazekas Sándor az OMÉK Szakmai Napon arról is szólt, hogy a legfelkészültebb szakembereknek is szükségük van partnerekre, ugyanis az egyéni teljesítményeken túl jól működő, összetartó üzleti kapcsolatok, közösségek segíthetik tovább építeni egy-egy vállalkozás menetét. Azért szerveztük meg – az OMÉK történetében először – a szakmai napot – fogalmazott az agrártárca vezetője, hogy teret adjunk az együttgondolkodásnak, hogy segítsük a közös munkát. Az elmúlt hét év a mezőgazdaság stabilizálásáról szólt. A mezőgazdaság célja, hogy megélhetést nyújtson az abból élőknek, hogy egészséges, biztonságos, természetes környezetből származó, GMO-mentes élelmiszert állítson elő. Ezekről a kérdésekről is szól majd a szakmai nap, amelyhez eredményes tanácskozást kívánt a miniszter.

Daróczi László, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője köszöntő beszédében kiemelte: „Az OMÉK Szakmai Napot már megszületése pillanatában hagyományteremtő céllal hívtuk életre. Terveink szerint mostantól minden évben, az OMÉK-ot követő, páros években is megszervezzük a konferenciát a hazai szakmai élet erősödésének támogatására, a szakmaiság, szakmai kapcsolati rendszerek élénkítésére, fejlesztésére.”

“Magyarország első OMÉK Szakmai Napja egyedülálló módon ötvözi az aktuális tematikájú előadásokat, a kapcsolatépítési lehetőségeket és az újszerű, párbeszédre épülő nyitott tér elvet.” – mondta Bolyki Bence az Agroinform.hu portál vezetője köszöntő beszédében.

A délelőtti workshop-előadások olyan témákat jártak körül, mint az agrárium kockázatai és a kockázatkezelés lehetőségei, amelyről Kemény Gábor, az Agrárgazdasági Kutató Intézet igazgatója tartott előadást. Dr. Filippo Codato, az Asnacodi igazgatója pedig az olasz mezőgazdasági közösség példáján keresztül mutatta be a kockázatkezelés elősegítésének lehetőségeit.

Emellett az előadásokon szó volt a mezőgazdaságban lejátszódó technológiai forradalomról, a szakértői kockázatértékelésről az agráriumban és a globalizáció hazai agrárgazdaságra gyakorolt hatásairól is.

A Szakmai Nap délutáni programja az I. Magyar „Nyitott tér” agrár workshop volt, amely új, innovatív módszernek számít hazánkban, mezőgazdasági vonatkozásban pedig most alkalmazták először. A workshop négy szekcióból állt (szántóföld, élelmiszeripar, állattenyésztés és kertészet), az egyes szekciók programja az üzlet, a szabályozás és az erőforrások témái köré szerveződött. A jelenlévők, kisebb csoportokat alkotva, egy-egy témakört az abban igazán érdekelt szereplőkkel együtt bontottak ki.

A workshop jellegű fórum kiváló alkalmat kínált minden résztvevőnek arra, hogy hallathassa a hangját, és a többi jelenlévővel együtt megoldást találjon az ágazat legégetőbb problémáira. A „Nyitott tér”-légkör a gondolatok és vélemények olyan szabad megformálására adott lehetőséget, melyet egyetlen másik fórum vagy konzultációs technika sem biztosít.

A Szakmai Nap szereplői nemcsak fontos információkkal és ismeretekkel, de új üzleti és szakmai kapcsolatokkal is gazdagodtak.

(OMÉK)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hogyan tudja a gazdaság vezetője a jó alkalmazottat megtartani?

2024. december 15. 12:10

A mezőgazdaságban folyamatosan kevés a munkavállaló. A legtöbb gazdaságban probléma ez. Néhány alapvető módszer a foglalkoztatottak megtartására.

Hogyan lesz a jó zongoraművészből kiváló marketinges?

2024. december 13. 11:40

Ahhoz, hogy maradandót alkoss a munkáddal, ki kell tűnnöd az átlagból, ott kell lennie valami plusznak önmagadból is.

Alapítványi Bál

2024. december 2. 09:10

Időpont: 2025. január 24. (péntek), 18:00 óra, Helyszín: Hotel Helikon, 8360 Keszthely, Mikus Gyula sétány 5.

A sáskák tehetik tönkre az afrikai Nagy Zöld Fal-projektet?

2024. november 29. 14:10

A biztonsági helyzet is komoly akadályt jelent, mivel több terrorista csoport a projekt által érintett területeken tevékenykedik.

Megnyitotta kapuit a berlini Nemzetközi Zöld Hét

2020. január 18. 13:02

A vásár 94 éves történetében most mutatkozik be a legtöbb kiállító, 72 országból 1800-an. Önálló nemzeti standdal 36 ország jelentkezik.

Egyre bővülő magyar jelenlét, növekvő színvonal - Áprilisban Techagro kiállítás Csehországban

2018. március 14. 14:20

Az áprilisi rendezvényen ismét nagyon jelentős a magyar részvétel, több mint 800 negyzetméteren állítanak ki magyar cégek.

Megnyílt a 2017-es Szentlőrinci Gazdanapok (+KÉPEK)

2017. augusztus 11. 15:19

Mezei Dávid Csaba: az európai vidék ügye egyre inkább közép-európai ügy.

Szentlőrinci Gazdanapok 2017 - Tovább erősítik a nemzetközi jelleget

2017. július 10. 22:25

A Szentlőrinci Gazdanapok ebben az esztendőben augusztus 11. és 13. között várja a szakmai közönséget és a vásárlátogatókat.