Agrárközélet

Sikeres volt a levendulaszedési akció Tihanyban

AM Sajtóiroda

Hatalmas érdeklődés mellett zajlott a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság „Szedd Magad” levendulaakciója Tihanyban. A 3 héten át tartó program idén is sok látogatót vonzott: több mint húszezren éltek a levendulaszedés lehetőségével.

Bár a „Szedd Magad” akció lezárult, az igazgatóság a következő két hétben is folytatja a levendula aratását a kezelésében lévő ültetvényeken, a Tihanyi-félszigeten. Ezután veszi kezdetét a lepárlás, majd a folyamat végén elkészül a Balaton-felvidéki Nemzeti Park védjegyes terméke: a Tihanyi Levendula Lelke olaj és a levendula harmatvíz. A kizárólag helyi alapanyagból készült termékek rendkívül népszerűek a nemzeti park látogatói körében.

Magyarország 10 nemzeti parkja újra teljes kínálattal várja a pihenni, feltöltődni és kirándulni vágyókat. Az érdeklődők olyan izgalmas programokon vehetnek részt, mint például kenutúrák a Fertő nádasában vagy a hódok nyomába eredhetnek a Vén-Dunán, megcsodálhatják a naplementét a Sas-hegyen, eltölthetnek 24 órát a Börzsöny vadregényes tájain, geotúrán vehetnek részt a Káli-medencében, kipróbálhatják, hogy milyen hajóskapitánynak lenni a Tiszán, megismerkedhetnek a vadlovak életével a Hortobágyon, vagy éppen egy kalandos bugaci esti túrán pillanthatnak be a puszta életébe.

A színes programkínálat és a szakvezetéses túrák mellett az érdeklődők önállóan is felfedezhetik hazánk páratlan természeti kincseit a védett területeket átszövő 186 tanösvényen. Országszerte összesen 40 idegenforgalmi hasznosítású barlang, 64 bemutatóhely, 33 látogatóközpont, 6 tájház, 15 erdei iskola mutatja be a nemzeti parkok élő és élettelen természeti-, illetve kulturális értékeit.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az Európai Unió zöld utat adott a Mercosur-megállapodásnak – új korszak jöhet a mezőgazdasági kereskedelemben

2026. január 13. 08:10

Az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást, amely új exportlehetőségeket és komoly agrárvitákat hozhat.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

Legyen saját fűszerkertünk - 1. rész

2019. május 3. 07:36

Hogyan kezdjünk neki saját fűszerkertünk létrehozásához? Mik az igényeik kedvenc fűszernövényeinknek? Mik az ültetési és gondozási szabályok? Hogyan szaporíthatom az egyes fűszernövényeket?

Kerti virágok: 21 könnyen termeszthető fajta kezdőknek

2022. május 13. 14:07

Ezek a könnyen nevelhető virágok segítenek abban, hogy magabiztosabbá váljon a kertjében.

Milyen levendulát ültessünk a kertbe?

2022. május 8. 07:13

A levendula egy sokoldalúan felhasználható fűszer- és dísznövény, a kertek és a szegélyek lenyűgöző kiegészítője.

Jön a tavasz - ehető virágokkal színesebb a konyha

2019. február 28. 04:36

Elsőre bizarr bolondságnak tűnik, hogy a salátánkban, esetleg hidegtálak díszítéseként ibolyát vagy körömvirágszirmot használjunk. De ha belegondolunk, hogy mióta fogyasztunk kamillateát, vagy használunk körömvirág krémet, már nem tűnik annyira ördögtől valónak az ötlet.