11℃ 1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Agrárközélet

Sok az idős és kevés a nő a magyar mezőgazdaságban

Vitafer Hungária Kft.

A mezőgazdasági irányítók harmada már 65 éves vagy idősebb, valamint 10-ből mindössze 3 nő.

A korosztály öregedő, a nemek aránya pedig még koránt sem egyenlő a hazai mezőgazdaságban. Jó hír viszont, hogy a képzettséggel rendelkezők száma már jelentős ideje emelkedik.

Hamarosan elérkezhet a tömeges generációváltások időszaka

2020 és 2023 között folytatódott a gazdaságok irányítóinak idősödése. Amíg 2020-ban a 65 éves és annál idősebb irányítók aránya 35% volt, addig 2023-ra ez a szám 37%-ra emelkedett.

Az 55–64 éves korcsoportba tartozik az irányítók 23%-a, amely csökkenő tendenciát mutat. A 45–54 éves korcsoportba szintén az irányítók 23%-a tartozik, azonban ez a szám növekvő tendenciát mutat. A 35 év alatti gazdálkodók aránya 2020-ban és 2023-ban is 4,9% volt.

„A magas idősödő mezőgazdasági irányítók száma arra mer következtetni, hogy belátható időn belül egy új generáció léphet a jelenlegi döntéshozók körébe. Ezzel pedig a jól működő hagyományos gazdálkodást még inkább kiegészítheti a fiatalabb szemlélet” – mondta Fülöp László agrármérnök, a Vitafer Hungária Kft. ügyvezetője.

Közel másfél évtizede nő a képzettséggel rendelkezők aránya

Azoknak a gazdaságirányítók aránya, akik mezőgazdasági képzettség nélkül vezetnek gazdaságot, már 2010-től csökken az aránya.

„2023-ban a mezőgazdasági képzettséggel rendelkezők aránya az irányítók körében 45%-volt, ami egy javuló tendencia a korábbiakhoz képest. Azonban még így is mezőgazdasági képzettség nélkül vezetnek több mint 100 ezer gazdaságot, ami nem kis szám. Felsőfokú mezőgazdasági végzettséggel rendelkezett ellenben 2023-ban 10-ből 9 irányító” – hívta fel a figyelmet a Fülöp László agrármérnök.

A növénytermesztő gazdaságok arányának emelkedésével ezek a számok szinkronban vannak. Az állattatókhoz képest, a növénytermesztő tevékenység esetén a felsőfokú mezőgazdasági végzettséggel rendelkezők nagyobb részt képviselnek. Azonban nőtt a legfeljebb középfokú végzettséggel rendelkező irányítók aránya is, 2023-ban meghaladta a 34%-ot arányuk.

Terjedhetnek az új módszerek

A precíziós gazdálkodás, a mesterséges intelligencia és drónok alkalmazása csak néhány olyan viszonylag új terület, amely hamarosan a mezőgazdaságban is még inkább teret kaphat. Emellett pedig a fenntarthatóbb működés, legyen az ökológiai és ökonómiai, a továbbiakban szintén fajsúlyosa szerepet kaphat.

„A magas terméseredmény és a kiváló minőségű termesztés elősegítéséhez pedig új termékek és szolgáltatások kipróbálása, majd akár hosszú távú alkalmazása mellett is elköteleződésnek a fiatalabb gazdák.

Ennek részeként olyan szuszpenziós lomtrágyák is elterjedhetnek az gazdaságokban, amelyek nemcsak költséghatékonyan, de akár ökológiai gazdálkodásban is alkalmazhatók” – tette hozzá a Vitafer Hungária Kft. ügyvezetője, aki azonban kiemelte, hogy nem elegendő a megfelelő termékeket megtalálnia, azok kijuttatási idejéről és módjáról is fontos megfelelő információt beszereznie a gazdáknak.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Különleges magyar megoldásokat díjaztak, amelyek versenyképesebbé tehetik a mezőgazdaságot

2025. február 18. 14:40

Kihirdették a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat nyerteseit. A pályázók az agráriumhoz köthető problémákra keresik a választ.

EU-s agrárpolitikai konfliktust okozhat a lengyel elnökség

2025. január 28. 16:10

Lengyelország az olcsó brazil hústól és cukortól félti az uniós gazdákat. További agrártémák a vetőmag-szabályozás és az állatszállítás.

Több ezer állami ösztöndíjas hely vár a MATE-n!

2025. január 22. 15:10

A MATE minden hallgatónak magas szintű tudást biztosít. Az egyik legjobb agráregyetemen ösztöndíjas helyek várják a jelentkezőket.

Változás az AXIÁL Kft. vezetőségében

2025. január 16. 12:33

Az újonnan létesített részleg a vállalat vezetőségének munkáját segíti tanácsadással, döntéstámogatással a digitalizációs projektekre fókuszálva.

Mezőgazdaság: jöjjenek a fiatalok!

2019. július 24. 09:21

A több évtizede gazdálkodó mezőgazdasági termelők nagy részénél napjainkban egyre sürgetőbbé válik a generációváltás. Mindez óriási kihívás elé állítja az ágazatot, ugyanakkor lehetőséget is jelent, hiszen a fiatalokkal friss, az információs társadalom nyújtotta tudás is bekerülhet a mezőgazdasági gyakorlatba. Az OTP Agrárszakértői szerint célszerű lenne megerősíteni a fiatal gazdákat segítő eszközöket.

Generációváltás kapujában a mezőgazdaság

2023. január 16. 09:26

2023. január 1. napján hatályba lépett „az agrárgazdaságok átadásáról szóló 2021. évi CXLIII. törvény” (a továbbiakban: Törvény), amely megoldási lehetőséget kínál a nemzedékváltásra a mezőgazdaságban.

A gazdálkodásra úgy tekintünk, mint egy családi tradícióra és ezt át szeretnénk adni majd mi is a gyerekeinknek

2018. szeptember 13. 08:00

Miután egy kellemes vasárnap délutánt töltöttem Polyák Dóriék gazdaságában, azon gondolkoztam, hogy édesapja méltán lehet büszke a lányára. Mikor úgy hozta az élet egy váratlan szituációból adódóan, odatette magát Dóri, felvállalt egy számára még teljes új, ismeretlen területet, ugyanis a gazdaság agronómusi feladatait kellett ellátnia.

Gazdaságátadás, nemzedékváltás – az AGRYA és az AgroStratéga közös kutatása

2018. július 17. 13:44

Az agrár-nemzedékváltással, gazdaságátadással kapcsolatos probléma évek óta ismert az ágazat szereplői számára, ám a megoldáshoz nem készültek megfelelő tervek és csak részben történtek érdemi intézkedések.