Agrárközélet

Székács Elemér emléknap

Agrofórum Online

Árpádhalom Község Károlyi-Berchtold kastélya adott otthont az eseménynek.

Előadónk volt: dr. Matuz János professzor, MTA doktora, nyugalmazott igazgatója a Szegedi Gabonakutatónak, dr. Pauk János, magántanár, MTA doktora, a Szegedi Gabonakutató gabonanemesítője. Sajnos a harmadik előadónk nem tudott eljönni az eseményre, dr. Rácz Ferenc kukoricanemesítő.
Nagy örömünkre sok környékbeli agrárszakember, gazda elfogadta meghívásunkat, köztük dr. Csikai Miklós – a szentesi Árpád-Agrár Zrt. elnök vezérigazgatója, Kovács György – az igazgató helyettese, és Magyar Ákos – okl. kertészmérnök, a cégcsoport egyik középvezetője. A törökszentmiklósi Székács Elemér Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Kollégium 4 szaktanára, Horváth Gyula, a szomszédos település Nagymágocsi Farmer Kft. ügyvezető igazgatója, Vecseri Csaba – a Terra-Coop Kft. növényvédelmi szakirányítója, Gila István – Terra DH Kft. vezetője, és az árpádhalmi Hajdú Ferenc – Árpádhalom díszpolgára, az árpádhalmi Zoltántér Kft. ügyvezetője.
Külön öröm volt számunkra, hogy Székács Elemér dédunokája Zsoldos Zsófia és családja is részt vett mind a konferencián, mind a Székács-napi családi programokon.
Vágó Miklós Béla polgármester köszöntő beszédét követően, közös koszorúzás következett, majd a konferencia résztvevői helyet foglaltak a berendezett nagyteremben, a helyiek és kilátogató társaságok a már 11. éve hagyományos Székács-vetélkedőn vettek részt. Dr. Matuz János előadásában Székács Elemér életéről, munkásságáról, a „kalászvadász”ról beszélt a megjelenteknek. Dr. Pauk János pedig arról, hogy mit kutatna ma Székács Elemér – transzgenikus növények és a genomszerkesztés kritikája volt a témája, többször visszatérve, megidézve Székács szellemiségét.
Eseményünkön rendhagyó módon párhuzamosan zajlottak a kötöttebb konferencia és a kötetlen baráti, családi program. A konferencia résztvevőinek visszajelzései alapján, így sokkal családiasabb, barátságosabb volt a hangulat, a koszorúzáson méltó módon az árpádhalmi helyi közösség és a szakma képviselői együtt hajthattak fejet Székács Elemér munkássága és élete előtt.
Elismerésüket fejezték ki, hogy Árpádhalom őrzi Székács emlékét, és mint kiderült az előadók nem jártak még a településen. Ott, ahol Székács a híres búzafajtáit a Károlyi-Berchtold család kötelékében dolgozva nemesítette.
A konferenciát beszélgetés, ebéd, és aki tudott maradni, a délutáni programok várták. A törökszentmiklósi iskola tanárai pedig reményüket fejezték ki, hogy a jövőben minden évben részt vesznek az árpádhalmi emléknapon, és ha lehetőségük nyílik a diákok közül is hoznak tanulmányi kirándulásra többeket, hogy megismerhessék iskolájuk névadójának telephelyét, munkásságának egykori helyszínét.
A fotókat készítette: Vida-Szűcs István
Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

Földvásárlás előtt áll? Ezt a hibát ne kövesse el!

2025. október 8. 10:10

Magyarországon földet csak földműves vásárolhat – ehhez pedig szinte kötelező az aranykalászos gazda végzettség.