25℃ 18℃
szeptember 10. Nikolett, Hunor, Miklós
Agrárközélet

Szombaton lépett életbe az uniós rendelet az ukrán agrártermékek importtilalma ügyében

MTI

Szombaton lépett életbe az az uniós rendelet, amely felváltja a tagállami rendeleteket az ukrán gabonaimport ügyében - jelentette ki az agrárminiszter a záhonyi magyar-ukrán határátkelőhelyen tartott sajtótájékoztatóján.

Nagy István jó hírnek nevezte, hogy Ukrajnából származó gabonát továbbra sem lehet Magyarország területére beszállítani és itt forgalmazni, vagyis ezzel együtt érvényben maradnak a búzára, a kukoricára, a repcére és a napraforgóra vonatkozó korábbi szabályozások.

Ugyanolyan szigorúan és rendezetten történik ennek a rendeletnek a betartatása, mint a tagállami hatáskörben meghozott intézkedéseké – hangsúlyozta a tárcavezető.

Az agrárminiszter úgy értékelte, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Bulgária és Románia összefogása meghátrálásra késztette a brüsszeli bürokratákat.

Végre megértették azt, hogy olyan nagyfokú belső piaci zavart okoz az ukrán mezőgazdasági termék beáramlása az Európai Unióba, hogy azt mindenképpen kezelni kell”

– fogalmazott Nagy István.

Emlékeztetett arra, Magyarország sokszor felhívta Brüsszel figyelmét a korlátozó intézkedések szükségességére, de kérése mindeddig „süket fülekre talált”. Az öt tagállam bátor döntése, vagyis az egyedi importtilalom hatására azonban Brüsszelben is belátták a közös fellépés fontosságát – mondta.

Hozzátette, az uniós rendelet nem szabályozza a május 2. előtti szerződések kötelezettségeit, ezért a korábbi kontraktusokra a magyar rendelet vonatkozik.

Az agrárminiszter reményét fejezte ki, hogy ezzel a döntéssel végre megindulhat a magyar gabonakereskedelem, és a hazai termelők gabonája olyan piacokra kerülhet, ahová a gazdálkodók szánták.

Megjegyezte, szóbeli megállapodás van arról, hogy ezt az uniós eljárást június 5. után is fenntartja az EU, erre vonatkozóan azonban írásbeli nyilatkozatot vár a brüsszeli döntéshozóktól a magyar agrártárca.

Ahhoz, hogy öt ország elálljon a saját tagállami döntéseitől, kellő garanciák kellenek – jelentette ki Nagy István.

A tárcavezető a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, Magyarország nem hagy nyitva semmilyen kiskaput, és nem engedi továbbra sem, hogy az ukrán gabona ellenőrizetlen módon jusson be az országba.

A tranzitszállítások biztosítottak, a szolidaritási folyosó működik, a határon belépő szállítmányokat dokumentálják, ellenőrzik, plombálják és szigorúan nyomon követik egészen addig, amíg ki nem lépnek az országból – ismertette.

Nagy István közölte, mindenképpen azt kell elérni, hogy az Európába beáramló, sokkal olcsóbb termelési körülmények mellett előállított ukrán gabona a hagyományos piacaira jusson el, és ne borítsa fel a teljes EU-piacot. Ehhez azonban szükség van a tengeri útvonalak felszabadítására, valamint a tengeri kikötők kapacitásának növelésére is – fűzte hozzá.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

OMÉK 2025: agrárinnováció és hagyomány a Hungexpón

2025. szeptember 9. 09:10

Modern gépek, őshonos állatok, kézműves ételek és exportpiacokat nyitó üzleti találkozók – szeptemberben ismét megnyílik az OMÉK.

Sztereotípiák helyett teljesítmény: női vezetők az állattenyésztésből

2025. szeptember 7. 08:10

A FarmerExpón először ültek egy asztalhoz női vezetők, hogy őszintén beszéljenek pályájukról, kihívásaikról és sikereikről.

Fiatalok nélkül elapad a vidéki élet – mit léphet az EU?

2025. augusztus 21. 16:10

Az EU agráriuma munkaerőhiánnyal küzd: sürgősen vonzóbbá kell tenni a gazdálkodást a fiatalok számára a jövő élelmiszerbiztonságáért.

Mit hozhat az új KAP ciklus? + podcast

2025. július 15. 16:10

A KAP átalakítása számos kérdést vet fel, ugyanakkor nehéz konkrétumokról beszélni. A BASF és NAK olyan platformot hoztak létre, ahol a témával kapcsolatos kérdéseket vitatták meg a meghívottak.

Miért korlátozza az EU a gabonaimportot?

2023. május 14. 14:17

Az Európai Bizottság június 5-ig korlátozza az ukrán búza, kukorica, repce és napraforgómag importját Lengyelországban, Magyarországon, Romániában, Szlovákiában és Bulgáriában.

Az EU szerint a gazdálkodóknak jobban kell védeniük a talajt

2023. július 13. 08:10

A tagállamoknak először fel kell mérniük, majd ellenőrizniük kell a területükön található összes talaj egészségügyi állapotát.

EU-s számmisztika: reálértéken akár 15 százalék is lehet az agrártámogatások kurtítása

2018. május 16. 10:21

Az uniós tagállamok kétharmada nem ért egyet azzal a javaslattal, ami 2020 után szerintük aránytalany mértékben megnyirbálná a közös agrárpolitika költségvetését.

Agrárexport: a gabonán áll vagy bukik?

2018. október 13. 03:47

Agrárexportunk 2018 első félévében, az előző év azonos időszakához képest gyengébb teljesítményt mutatott. Elsősorban a feldolgozatlan mezőgazdasági termékek, így például a gabona kivitele csökkent drasztikusan, miközben az exportunk túlnyomó többségét, közel 70%-át kitevő termékek kivitele számottevően bővült.