Növénytermesztés
Növénytermesztés

Martonvásáron bemutatták az első kukoricahibridet…

Martonvásáron bemutatták az első kukoricahibridet…

Agrofórum Online

Ez a nem mindennapi és a kukoricanemesítésben agrártörténelmet írt bejelentés 65 évvel ezelőtt történt. Dr. Marton L. Csaba tudományos osztályvezető ezzel a megdöbbentő hírrel kezdte előadását a MTA-ATK-ban rendezett kukoricabemutatón és szakmai tanácskozáson szeptember 11-dikén, Martonvásáron. A hallgatóság felkapta a fejét, mint ahogy a cím láttán a tisztelt Olvasó is.

A rendezvényt Dr. Balázs Ervin főigazgató nyitotta meg.

Dr. Popp József egyetemi tanár A kukorica termelésének/felhasználásának nemzetközi és hazai kilátásai címmel tartott előadást.

Az USA kukoricatermésének 35%-a etanolgyártásra megy – mondta. A 2030-ig szóló előrejelzések szerint valamennyi gabonaféle vetésterülete stagnálni fog, bár a búzáé szerényen növekedhet. A búza fajlagos hozama évek óta nem változik, a kukoricáé viszont növekszik.

Az igény is a kukorica javára tolódik el, mivel a baromfihús és tejtermelés növekvőben van, akárcsak az izocukor-gyártás és a kukoricából előállított lebomló csomagolóanyagok mennyisége is.

Ugyanakkor a bioetanolgyártás némileg csökken.

Külpiaci pozíciónkra hatással lehet, hogy Ukrajnában 19 millió ha-ról 27 millió ha-ra tervezik a kukorica vetésterületének növelését, ami akár 5 millió tonna kukorica exportot is eredményezhet. Az EU-val kötött megállapodás alapján évi 500 ezer tonnát vámmentesen exportálhat Ukrajna a tagországokba.

Az EU kukoricatermésének 12%-át adja Magyarország. Probléma, hogy éves szinten csak hat hónapig hajózható a Duna, mert vagy alacsony, vagy magas a vízállása, ami az exportot megnehezíti.

A jövőben bővül a termékválaszték, elsősorban a humán és ipari célú felhasználás okán – zárta előadását a professzor.

*

Marton L. Csaba a címben idézett mondattal kezdte Kukorica nemesítési eredmények 2018 című beszámolóját. Összehasonlításul megemlítette, hogy az USA 10 tonnás termésátlaga, az ott hullott – a miénkhez képest – kétszeres csapadéknak köszönhető. Ebben az összehasonlításban nem állunk rossz helyen. A kérdés a jövőben az lesz – mondta –, hogy 100 mm csapadékkal mekkora termésmennyiség állítható elő. Rátérve a jelenlegi helyzetre, az idei év hőmérséklet- és csapadékadatait ismertette, a várható termésekkel összefüggésben. Az érés jóval korábban következett be, az elmúlt évekhez viszonyítva. Augusztus 7-ére, már a korai fajták is beértek és 27-én a többi fajtánál is 25%-kal alacsonyabb volt a víztartalom, mint két évvel ezelőtt ugyanezen a napon.

Megemlítette, hogy az utóbbi öt évben 32 új martonvásári kukoricahibrid részesült állami elismerésben, ami rekordnak számít a megelőző időszakhoz képest.
Az egyes – forgalomba lévő – hibridek ismertetése során kiemelte az Mv-170 rendkívül korai 170-es FAO-számú hibridet, amelyet már igen jó eredménnyel takarítottak be.

*

Egy megjegyzés: Járva az országot meglepő, hogy a kukorica betakarítása csak ímmel-ámmal folyik, pedig a kukoricák java már beérett, bár igaz, hogy néhány helyen még a napraforgó utoljával bajlódnak a gazdák.

*

A silóhibridek ismertetésénél elmondta, hogy az újabb, ún. LEAFY típusú silókukoricák jellemzője, hogy a cső felett jóval magasabb levélszámmal rendelkeznek, mint a hagyományos silóhibridek.
Példaként az 530-es FAO-számú Siloking nevű fajtát említette elsőként. (A fajták részletes leírása a Marton Genetics termékkatalógusában megtalálhatók.)

*

Vida Gyula tudományos osztályvezető Búzanemesítési eredmények 2018 című előadása, mintegy folytatása volt a június 14-én Martonvásáron tartott szakmai napon elmondottaknak – megjelent az Agrofórum augusztusi számában –, mert az eddig feldolgozott adatok már a terméseredményeket is tartalmazták. Ez lényeges lehet a vetési szezon előtt a fajtaválasztáshoz.

*

A Bázismag Kft. és az Elitmag Kft. fajtaajánlata 2018 őszén című előadásokat a társrendező Marton Genetics ügyvezető igazgatója, Oross Dénes vezette be.
Elmondta, hogy a katalógusukban szereplő 18 növényfaj valamennyi fajtájából elegendő vetőmagkészlettel rendelkeznek. Megjegyezte, hogy 100 fajta vetőmagszaporítását koordinálják. Munkatársai a kukorica és gabona fajtaválasztékot ismertették.

Kukoricából itt is elsőként a MV-170-es hibridet emelte ki – Kasza András Géza –, amelyik a legkorábban érett be, ezenkívül több mint harminc fajta vetőmagkínálatával állnak a termelők rendelkezésére. Ezek közül jelentős a silóhibridek, különösen a LEAFY típusúak száma.

A martonvásári vetőmagkínálat a kukoricahibrideken túl kiterjed a napraforgóra, a tavaszi kalászosokra, a zab, a borsó és a szója fajtákra is.
Most azonban az őszi vetésűek vannak soron, ahogy azt Dr. Balla Zoltán kifejtette. Bőséges az őszi búza fajtakínálat. Számos nagy teljesítményű fajta vezeti a rangsort, az Mv Nádor mellett az Mv Nemere, az Mv Ménrót, az Mv Karéj, az Mv Ikva és az Mv Kolompos, amelyek üzemi kísérletekben az idei kedvezőtlen időjárási körülmények ellenére is 8 t/ha feletti termésátlagot értek el.

*

A szántóföldi program két részből állt. Az Agrotechnikai kísérleteket Dr. Árendás Tamás tudományos osztályvezető mutatta be. (Az eredményekről majd a Kukorica Extra kiadványunkban adunk tájékoztatást.)

A fajtakísérletekben már szinte valamennyi fajta beérett, csak a résztvevők kedvéért tartották lábon a már túlérett korai hibrideket is.
Itt győződhettünk meg a katalógusban szereplő hibridek tenyészidő- és teljesítménybeni gazdagságáról.

Növelnék a versenyképes szójatermelést

2019. december 11. 09:33

A gazdálkodók további ösztönzésére, a mind gazdaságosabb termelés érdekében, ez év szeptemberében 100 milliárd forint hitelkeretig elindult a mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházási hitelekhez kapcsolódó, a kamatköltségeket 80 százalékig átvállaló kamattámogatási program.

Magas terméshozamokat produkált idén az angol mezőgazdaság

2019. december 7. 06:41

A terméshozamok egyértelműen mutatják, mennyivel jobb időjárási körülmények között dolgozhattak idén az angol mezőgazdaságban.

Itt van a lista: ilyen kukoricát vegyen, ha nagy termést akar!

2019. december 6. 15:01

A kukorica posztregisztrációs fajtakísérletet ebben az évben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával együttműködésben szervezte meg a Gabonatermesztők Országos Szövetsége és a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.

Második alkalommal állítják össze a kukorica ajánlati fajtalistáját

2019. november 29. 15:03

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a Gabonatermesztők Országos Szövetségével (GOSZ) és a Vetőmag Terméktanáccsal (VSZT) együttműködve immáron második alkalommal állít össze ajánlati fajtalistát kukoricára, amelynek az a célja, hogy a termelők támpontot kapjanak a fajtaválasztáshoz.

A Laudis felhasználásának lehetőségei, tapasztalatai a csemegekukorica gyomirtásában

2019. április 28. 04:46

A Laudis azon kevés gyomirtó szerek egyike, amely engedélyeztetése, regisztrációja párhuzamosan folyt a különböző termesztési célú kukoricákban (hibrid-előállító vonalak, takarmánykukorica és csemegekukorica), és felhasználási engedélyét együtt is kapta meg a különböző termesztési célú kukoricákban.

Kukorica hibridek új generációja

2018. szeptember 19. 11:53

A rendezvény kulcsszavai kukorica, nemesítés, klímaváltozás, aszály, stressztűrés, új hibridek lehetnének egy keresőprogramban. Napjainkban valamennyinek igen fontos jelentése van termelő, termeltető, nemesítő számára egyaránt.

Osztozunk a kockázatvállalásban - AgriClime időjárási garancia a Syngenta termékekre

2018. november 5. 12:55

Az AgriClime révén a Syngenta 2019-től már nem csupán az Artesian hibridekkel és a technológiai ajánlásokkal járul hozzá az eredményesebb kukorica termesztéshez, de pénz visszafizetési garanciával a termelésbe fektetett kockázatvállalásban is osztozik a termelőkkel.

Nagyobb figyelmet kell fordítani az okszerű műtrágyázásra - Yara Nap konferencia, 2019

2019. január 29. 09:14

A konferencia egyik témája volt a digitális megoldások kérdése a mezőgazdaságban, különös tekintettel a tápanyagellátási technológiákra, továbbá az előadások a takarmánynövények – fókuszban a kukorica és a szója – tápanyag-gazdálkodási kérdéseit érintették, de szó volt az aktuális műtrágyapiaci trendekről is.