Gépészet

Új márkával debütált a KITE Zrt. az idei FeHoVa kiállításon

KITE Zrt.

A KITE Zrt. idén is részt vesz a régió legnagyobb Fegyver, horgászat, vadászat (FeHoVa) nemzetközi kiállításon február 6-9. között, melyre a John Deere mellett az olasz MDB márka termékeivel érkezik, ami 2025-től a vállalat portfóliójában megtalálható.

Az együttműködési megállapodás aláírására november 6-10. között az olaszországi EIMA nemzetközi mezőgazdasági és kertészeti gépkiállításon került sor, mely által új kapuk nyíltak a távolról vezérelhető traktorok világába.

Az MDB 45 éves múltra tekint vissza, kezdetben pótkocsik és építőipari gépek gyártására fókuszált. 2008-ban új irányba orientálódott a vállalat, és olyan távirányítású „minitraktorok” fejlesztésén kezdtek el dolgozni, amellyel a meredek, lejtős zöldterületek is biztonságosan, balesetmentesen karbantarthatók.

Így jött létre a Green Climber termékcsalád, melynek 22-140 LE közötti gépportfóliója alkalmas autópályák melletti árkokban a zöldterületek ápolási munkáit végezni, illetve ültetvényekben, erdészeti munkák során is megállják helyüket.

A KITE Zrt. standjánál az MDB LV500 és az MDB F23 termékekkel mutatkozik be a márka. Az MDB LV500 PRO a sorozat csúcsmodelljei közé tartozik, hiszen a legnehezebb és legkomplexebb erdészeti, zöldterületfenntartási munkákat is hatékonyan végezi el.

Ez a gép erőteljes Yanmar motorral szerelt, ami megbízható működést és a hosszú távú teljesítményt ígér. A visszafordítható hűtőventilátor és a túlméretezett hűtőrendszer biztosítja, hogy a motor minden körülmények között megőrizze optimális hőmérsékletét.

A gyártó szabadalmaztatott önbeálló olajszívó csöve biztosítja az extrém meredek, akár 60°-os rézsűjáró képességet motorkárosodás nélkül. A gumilánctalp hosszú élettartamát a 6 görgőkerék garantálja, míg feszességét zsírnyomás biztosítja. A gumilánc hajtásának hidromotorja felül helyezkedik el, így csökkentve a sérülés kockázatát.

Az MDB F23 22 LE-s, elsősorban meredek zöldterületek fenntartására tervezett modell. Kawasaki benzinmotoros rézsűjáró alsó kaszával rendelkezik, mindössze 76 cm-es magasságával napelemparkok zöldterület-karbantartásánál is megállja helyét.

Rendkívüli fordulékony szárzúzó gép, amely mindkét irányba képes a fűnyírásra, akár 60°-os lejtőkön is képes dolgozni szűk és alacsony helyeken. A speciális, nagy szilárdságú acélból készült szárzúzó munkaszélessége 80 cm. A gép rendkívül könnyen és pontosan vezethető, a haladás és a kormányzás egyetlen joystick-kal működtethető.

A kiállításon ugyancsak megtekinthető a John Deere XUV855M S4, amely egy dízelmotorral szerelt többcélra alkalmas, terepre tervezett jármű. Kapcsolható valódi négykerék-hajtás jellemzi, valamint független kettős keresztlengőkaros felfüggesztés és teljesen zárt fokozatmentes sebességváltó.

A KITE Zrt. elkötelezett portfóliója bővítése mellett, hogy partnerei számára a legmodernebb, leginnovatívabb megoldásokat kínálja. Az MDB márka bevezetése egy újabb lépés a hatékony, biztonságos és fenntartható technológiák megismertetése felé, melyről bővebben a KITE szakembereitől tájékozódhat akár személyesen is a FeHoVa kiállításon. 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csökkentett menetszámban, költségtakarékosan termel egy magyar biogazdálkodó a Väderstad gépeivel

2026. október 14. 12:10

Szabályos „flottát” hozott létre Väderstad gépekből egy magyar biogazdálkodó, aki nem véletlenül tette le voksát a svéd márka mellett. Megbízható munkaeszközökre tett így szert a vetés és talajművelés, gyomszabályozás terén.

Az öreg MTZ-t is felokosította a svéd robotkormányzási rendszer, magyar gazda számolt be a hatalmas előrelépésről

2026. október 9. 13:10

Egy öreg MTZ-be és egy modernebb John Deere traktorba is automata kormányzási rendszert szereltetett egy Fejér megyei gazda, aki most megosztotta velünk a tapasztalatait.

Massey Ferguson 7S széria – 6 hengeres erőgépek már 109.990 EUR + áfától, jó felszereltséggel!

2026. október 9. 12:10

A vörös gyártó 7-es számmal kezdődő szériái mindig is hathengeres motorral és olyan tulajdonságokkal voltak ellátva, amelyek révén kiváló univerzális erőgépekké váltak a 150–220 lóerős kategóriában.

Elpusztíthatatlan trágyaszóró univerzális használatra: Farmtech Megafex

2026. október 6. 13:10

Megtorpantak a harmadik negyedévben a magyarországi pótkocsi-értékesítések, amelyek terén a szervestrágyaszórók a piac viszonylag szűk, de annál fontosabb szegmensét jelentik.

A nyári hőstressz ellen is védelmet nyújt a jégvédő háló

2018. február 14. 08:06

A távérzékelésre alapozott technológia lehetővé tette, hogy a gyümölcsösök vízháztartását olyan eszközökkel is mérjék, melyekhez nem szükséges laboratóriumi felszerelés.

Fagyvédelmi szélgép: akár egy éjszaka alatt megtérül

2021. március 4. 10:04

Dr. Apáti Ferencet, a Debreceni Egyetem Kertészettudományi Intézet intézetigazgatóját, egyetemi docenst ez alkalommal a fagyvédelmi beruházásukról, a szélgépről, illetve annak a működési tapasztalatairól kérdeztük.

A tél madarai – ültetvények és kiskerti élőhelyek

2024. január 9. 10:10

A gyümölcsösök, ültetvények, illetve a házikertek madárvilága némileg különbözik a szántóföldi területeken előforduló madarak sokaságától. Nyilvánvalóan vannak azonos fajok, de hiányoznak a nagy nyílt térségeket kedvelő vízimadarak, gázlómadarak és a mezei rágcsálókra vadászó nappali ragadozók jó része.

Üvegházkomplexum: üvegház, oktatóközpont és gyümölcsfarm egyben

2021. május 17. 09:37

A belga vidék működését bemutatni hivatott üvegházkomplexum, melyben felújított gazdasági épületek találhatók egy üvegházszerű szerkezetbe zárva, mostantól - hála az önkormányzat közbenjárásának - látogathatóvá válik.