Agrárközélet

Több fiatal gazda jut induló támogatáshoz

Agrofórum Online

Mintegy nyolcszázzal több fiatal gazda részesül induló támogatásban.

Mintegy nyolcszázzal több fiatal gazda részesül induló támogatásban a számukra idén negyedik alkalommal kiírt pályázaton, mivel ponthatárt 90-re csökkentették a korábbi 103 pontról, tekintettel a nagy érdeklődésre – közölte a Miniszterelnökség a kormányzati hírportálon.

A tájékoztatás szerint így a négy támogatási körben összesen mintegy 60 milliárd forint áll rendelkezésre a több mint 5000 ifjú gazdálkodó versenyképességének növelésére. Ebből 24,5 milliárd forint összegű támogatást már a Miniszterelnökség mint irányító hatóság ítélt meg a fiatal agrárszakemberek számára.

A pályázattal a Miniszterelnökség azokat a 18-40 év közötti fiatal gazdákat támogatja, akik először kezdenek gazdálkodni, megfelelő szakmai tudással, végzettséggel rendelkeznek, és vállalják, hogy gazdaságukat legalább 5 évig egyéni vállalkozóként vezetik – tartalmazza a közlemény.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Méhekkel és mézzel hívják fel a figyelmet az ukrán aknamezőkre

2024. október 1. 16:10

Ukrajnában rengeteg az elaknásított terület. Egy projektben az ezeken létrehozott méhlegelővel és termelt mézzel hívják fel a figyelmet az aknákra.

Megvan, kit választott új elnöknek a NAK a lemondott Győrffy Balázs helyére

2024. szeptember 13. 13:13

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) 2024. szeptember 13-án tartotta meg az erről döntő országos küldöttgyűlését.

Ő lehet Győrffy Balázs utóda a NAK élén

2024. augusztus 30. 08:40

Az Agrárminisztérium helyettes államtitkárát, Papp Zsoltot jelölik a NAK élére, a 304 országos küldött szeptember 13-án dönt a javaslatról.

Kátrányka, a kátrányba ragadt sün szerencsés története

2024. augusztus 26. 12:40

Rosszul indult a szerda egy tündéri fiatal sün számára. Szerencsére nem hagyták cserben (azaz kátrányban), így jól végződött az eset.

Fiatal Gazda pályázat és ami mögötte van - Tényfeltáró riportsorozat, 1. rész

2019. október 25. 08:26

A Fiatal Gazda (FIG) néven „elhíresült” pályázat egyre inkább fokozza a kedélyeket. A napi (bulvár)sajtóból hallunk nagy bukásokról, visszafizetésekről, pályázatíró maffiákról, „köcsög” hivatalról, sokat nyert, de keveset teljesített csalókról és a gyors meggazdagodás reményében manikűrösből aranykalászos gyorstalpalón bejutó egyénekről. Vajon ezek városi legendák, vagy van valóságalapjuk?

Fiatal Gazda pályázat és ami mögötte van - Tényfeltáró riportsorozat, 2. rész

2019. november 19. 04:36

A Fiatal Gazda (FIG) néven „elhíresült” pályázat egyre inkább fokozza a kedélyeket. A napi (bulvár)sajtóból hallunk nagy bukásokról, visszafizetésekről, pályázatíró maffiákról, „köcsög” hivatalról, sokat nyert, de keveset teljesített „csalókról” és a gyors meggazdagodás reményében manikűrösből aranykalászos gyorstalpalón bejutó egyénekről.

Módosult a fiatal gazdák induló támogatási pályázata

2019. június 11. 14:37

Módosult „A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás” című felhívás (VP2-6.1.1-16).

Egységes kérelem: ma lejár az utolsó határidő

2020. június 9. 09:08

Június 9. a végső határidő! A beadott kérelmeket június 2-ig lehetett adatváltozás miatt szankciómentesen módosítani. Június 3. és június 9. között jelzett változtatási igény már az érintett táblára járó támogatási összeg munkanaponkénti 1 százalékos csökkentésével járt.