25℃ 18℃
szeptember 10. Nikolett, Hunor, Miklós
Agrárközélet

Új állategészségügyi és takarmányozási rendszert fejlesztettek ki

MTI

Új állategészségügyi, szaporodásbiológiai és takarmányozási rendszert fejlesztett ki a komáromi Solum Zrt. és a balatonfüredi Adexgo Kft. 555 millió forintos beruházással - tájékoztatta a komáromi társaság vezérigazgatója az MTI-t.

Vida Sándor elmondta, a két évig tartó munka során takarmány-kiegészítő termékcsaládot hoztak létre, valamint továbbfejlesztették a kényszeritató, úgynevezett drencselő készülékeket, amelyekkel már diagnosztikai vizsgálatok is végezhetők.

A kifejlesztett folyékony és szilárd kiegészítő takarmányok és gyógyhatású anyagok javítják a tejelő tehenek teljesítményét az ellés után, illetve a teljes tejtermelő időszak alatt.

A projekt részeként összeállítottak egy programot, amely adatokat gyűjt az állatok fiziológiai jellemzőiről. Az adatok felhasználásával az állattartók telep- és egyedspecifikus takarmány-kiegészítőket és adagokat állíthatnak össze megelőző, illetve gyógyászati céllal.

A fejlesztés a mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozó Solum Zrt. komáromi tehenészeti telepén, valamint az Adexgo Kft. balatonfüredi takarmánykeverő üzemében valósult meg.

A program 555 millió forintos költségének felét a két társaság vissza nem térítendő támogatásként kapta meg, a másik felét pedig önerőként biztosítják, amelyből kétharmad részt a Solum Zrt. vállalt.

A Solum Zrt. a komáromi Klapka György Termelőszövetkezet utódjaként alakult, 122 résztulajdonosa van, 155 embernek biztosít munkát. A társaság 1600 szarvasmarhát tart, amelyből 770 tejelő tehén. Évente 7 millió liter tejet értékesítenek.

A társaság egyik legjövedelmezőbb ágazata a burgonyatermesztés, 350 hektáron évente 15 ezer tonnát termelnek, a mennyiség 90 százalékát áruházláncoknak értékesítik.

A vállalkozás összesen 1500 hektár szántót művel, ebből 1200 hektáron gépesített öntözőberendezésekkel. A Solum Zrt. 2017-ben 3,7 milliárd forint nettó árbevételt ért el, adózott eredménye 276 millió forint volt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

OMÉK 2025: agrárinnováció és hagyomány a Hungexpón

2025. szeptember 9. 09:10

Modern gépek, őshonos állatok, kézműves ételek és exportpiacokat nyitó üzleti találkozók – szeptemberben ismét megnyílik az OMÉK.

Sztereotípiák helyett teljesítmény: női vezetők az állattenyésztésből

2025. szeptember 7. 08:10

A FarmerExpón először ültek egy asztalhoz női vezetők, hogy őszintén beszéljenek pályájukról, kihívásaikról és sikereikről.

Fiatalok nélkül elapad a vidéki élet – mit léphet az EU?

2025. augusztus 21. 16:10

Az EU agráriuma munkaerőhiánnyal küzd: sürgősen vonzóbbá kell tenni a gazdálkodást a fiatalok számára a jövő élelmiszerbiztonságáért.

Mit hozhat az új KAP ciklus? + podcast

2025. július 15. 16:10

A KAP átalakítása számos kérdést vet fel, ugyanakkor nehéz konkrétumokról beszélni. A BASF és NAK olyan platformot hoztak létre, ahol a témával kapcsolatos kérdéseket vitatták meg a meghívottak.

Sertéstenyésztés - magasabb szintre kell lépni

2021. március 3. 08:36

A Bonafarm Csoporthoz tartozó Bóly Zrt., a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Kaposvári Campusának (jogelőd Kaposvári Egyetem) és a Debreceni Egyetem konzorciuma egy jelentős, 4 éven átívelő növénytermesztési és takarmánygyártási, valamint -felhasználási kutatás-fejlesztési projektet indított 2016 őszén, amit a Széchenyi 2020 Program keretében, az Európai Unió és Magyarország Kormánya társfinanszírozásával – 1,935 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással – valósított meg. A projekt legfontosabb eredményeiről Krzyzewsky Nórával, a Bonafarm Csoport minőségirányítási és kutatásfejlesztési igazgatójával, egyben a projekt vezetőjével, Tossenberger Jánossal, a projekt szakmai vezetőjével, Dobos Attilával, a Debreceni Egyetem AKIT DTTI Agrometeorológiai és Agroökológiai Monitoring Központ vezetőjével és Tenke Jánossal, a Bóly Zrt. sertéságazati takarmányozási vezetőjével beszélgettünk.

A koca kondíciójának objektív értékelése a termelékenység alapja

2024. szeptember 6. 11:10

A kocák megfelelő kondíciójának biztosítása kritikus fontosságú – nemcsak a kocák egészsége és jóléte, hanem a gazdaság jövedelmezősége szempontjából is.

Bővülő lehetőségek a rovarok felhasználhatóságában

2018. február 26. 14:29

Napjainkban egyre nő az igény a gazdasági állatok takarmányozásában az alternatív fehérjeforrások felhasználása iránt a hagyományos fehérjeforrások kiváltására.

Újfajta takarmánnyal spanyol típusú sonkát állítana elő a tiszafüredi cég

2022. július 12. 14:13

Újfajta takarmány kifejlesztésére, ezzel spanyol típusú sonka előállítására nyert el csaknem 309 millió forint uniós támogatást a tiszafüredi Hegedűs-Hús Bt.