Agrárközélet

Új technológiák változtatják meg a mezőgazdaságot

Agrofórum Online

Az egyik következő technológiai robbanást az a vállalatát indíthatja majd el a feltételezések szerint az egész világon, amely a vidéki széles sávú internet kapcsolatokat kihasználva fejleszt és kínál majd megoldásokat - vélekedett Robert Saik, az agrárium egyik jövőkutatója, az AGvisorPRO vállalat vezérigazgatója.

„Legyen szó Bezosról, Muskról vagy Loonról, valaki feltöri a kódot, és a mezőgazdaságban is sokkal jobban összekapcsolódhatunk informatikai szempontból. Mindent összekapcsolhatunk majd a szemetes edényektől egészen a talajnedvesség-mérőkig” – mondta.

Robert Saik szerint az algoritmus lesz az új szó minden gazda szókincsében. Algoritmusokat fognak használni a GEO-térképezésben, a távérzékelésben és a virtuális valóság technológiájában.

A robotok jól alkalmazhatók a 3D technológiával kapcsolatban, a piszkos és unalmas munka vár majd rájuk. „Ma a tehetséges fiataljainkat napi 12 órára üvegkalitkába tesszük a gépek vezető fülkéiben a GPS adatok alapján működő, részben precíziós gazdálkodásban, és azt mondjuk nekik, hogy ne nyúljanak a kormányhoz” – hívta fel a figyelmet Saik. „Ha egy kutyát ilyen hosszú időre üvegketrecbe tesznek, akkor kegyetlenséggel kapcsolatos vádak merülnek fel.” A permetezőgépek alatt és körüli kamerák lehetővé teszik a robotika általi precíz permetezését és elkerülik a sorok károsítását.

A mezőgazdaság körüli kérdések a munkaerő tekintetében kritikusak leginkább szerinte. „Nem találunk jó munkavállalókat a távoli területeken, ahol sok farmer él. A robotika lehetővé teszi számunkra, hogy csökkentsék az üzemeltetési költségeket.” Nem az a kérdés, hogy jön-e a robotika, hanem az, hogy mikor jön el, és ki hozza el – tette hozzá.

Amikor Robert Saik egy farmon nőtt fel gyakran hidraulikaolaj borította el a berendezéseket. „Ma már sok ilyen rendszer nem igényel olyan karbantartást, mint régen. Rendszerintegrátorokra van szükségünk ahhoz, hogy ez a technológia a gazdaságban még jobban működjön.”

A jövőkutató szerint komoly kihívás előtt áll az agrárium. Cél, hogy globálisan növekedjen a mezőgazdasági termelők jövedelmezősége és a fenntarthatóság is – számolt be a Successful Farming híroldal. Ez vadonatúj kapcsolódási kihívást jelent a mezőgazdaság számára. Az érzékelőeszközök és a felismerő szoftverek jelzik majd a növényekkel és állatokkal kapcsolatos problémákat a gazdának. Ezeket anélkül lehet majd megállapítani, hogy egy másik embernek meg kellene látogatnia a farmot.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az Európai Unió zöld utat adott a Mercosur-megállapodásnak – új korszak jöhet a mezőgazdasági kereskedelemben

2026. január 13. 08:10

Az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást, amely új exportlehetőségeket és komoly agrárvitákat hozhat.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

Léptesse be a XXI. századba használt vetőgépét!

2020. május 8. 09:41

A komplex helyspecifikus gazdálkodás egyik legfontosabb eleme a precíziós vetés.

Gépészet Videó

Már egy éve működik a KITE Zrt. Precíziós Gazdálkodási Rendszere

2021. március 25. 15:39

Új időket élünk a mezőgazdaságban. A digitális forradalom már jelen van a mindennapjainkban. Olyan változások tanúi lehetünk nap mint nap, amelyek a 70-80-as évek agrotechnológiai fejlesztéseinek horderejét idézik fel. A felhasználók rengeteg információval találkoznak, szembesülhetnek ezek előnyével és jövőbe mutató szerepével. Arról azonban sokkal kevesebbet lehet hallani, hogyan építhetők be ezek a megoldások napjaink agrotechnológiájába.

Bővül a precíziós gazdálkodási csoport az AXIÁL Kft.-nél

2020. december 18. 06:39

A minél rugalmasabb és gyorsabb munkavégzésért a precíziós gazdálkodási csoport létszáma évről évre növekszik, tevékenységi köre pedig folyamatosan bővül.

A szántás mellett igen kevés érvet sorakoztathatunk fel – interjú Dr. Gyuricza Csabával

2023. október 13. 14:10

Dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora lapunk számára adott interjújában feltárta meglátásait, többek között a jelenleg uralkodó talajművelési gyakorlat kapcsán.