11℃ 1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Agrárközélet

Vidékfejlesztési támogatással nőtt Edelény turisztikai vonzereje

AM Sajtóiroda

Nagy öröm a borsodiaknak, szűkebben az edelényieknek, hogy megvalósulhatott egy olyan beruházás, amely nemcsak a térség turisztikai vonzerejét növeli, de újabb munkalehetőséget is teremt a környéken élőknek, egyúttal hozzájárul a vidéki népesség megtartásához – fogalmazott az Agrárminisztérium közigazgatási államtitkára a Fekete Bárány szálláshely és étterem megnyitóünnepségén.

Szinay Attila az edelényi kastély szomszédságában felépült Fekete Bárány szálláshely és étterem átadásán elmondta: a Vidékfejlesztési Program 50 millió forint támogatása segítette a vállalkozót, hogy létrehozza a város újabb vonzerejét. A tulajdonos és családja Edelény környékén juh- és tojótyúktartással foglalkozik, a juhhús, a szárnyas és a tojás minden bizonnyal szerepelni fog majd az étlapon – fogalmazott. Ezentúl Edelény nevezetességét, a kastélyt felkereső turisták színvonalasabb ellátásához a most átadott étterem és szálláshely is hozzájárul, tovább népszerűsíti a környéket, erősíti a Borsodhoz való kötődést.

Míg korábban Miskolc és környéke elsősorban nehéziparáról volt híres, manapság az észak-magyarországi régiót kulturális és természeti értékeiért, látványosságaiért, vagy éppen világhíres borrégiójáért keresik fel a hazai és a külföldi látogatók. A térség fejlődéséhez az a mintegy 15 milliárd forint vidékfejlesztési forrás is jelentős mértékben hozzájárult, amely az utóbbi években érkezett az országgyűlési választókerületbe. Ebből Edelényben közel 500 millió forintot fordíthattak a fejlesztésre – fogalmazott Szinay Attila.

Az államtitkár a Fekete Bárány szálláshely és étterem átadásán jelezte: a családi vállalkozás további beruházásokat tervez a környéken, élelmiszerüzem-fejlesztésre adtak be pályázatot, amelynek megépülése után maguk is magasabb feldolgozottságú termékekkel láthatják el a piacot.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Különleges magyar megoldásokat díjaztak, amelyek versenyképesebbé tehetik a mezőgazdaságot

2025. február 18. 14:40

Kihirdették a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat nyerteseit. A pályázók az agráriumhoz köthető problémákra keresik a választ.

EU-s agrárpolitikai konfliktust okozhat a lengyel elnökség

2025. január 28. 16:10

Lengyelország az olcsó brazil hústól és cukortól félti az uniós gazdákat. További agrártémák a vetőmag-szabályozás és az állatszállítás.

Több ezer állami ösztöndíjas hely vár a MATE-n!

2025. január 22. 15:10

A MATE minden hallgatónak magas szintű tudást biztosít. Az egyik legjobb agráregyetemen ösztöndíjas helyek várják a jelentkezőket.

Változás az AXIÁL Kft. vezetőségében

2025. január 16. 12:33

Az újonnan létesített részleg a vállalat vezetőségének munkáját segíti tanácsadással, döntéstámogatással a digitalizációs projektekre fókuszálva.

Módosult a vidékfejlesztési projektek megvalósítását segítő tájékoztató

2018. május 25. 11:26

A most megjelent módosítás a már beérkezett kifizetési kérelmek gyakorlati tapasztalataihoz igazodva került kialakításra.

Az EU nem állapodott meg a mezőgazdasági támogatásokról

2021. június 1. 06:03

Az egyik megoldatlan vita az, hogy mennyit kell költeni a környezet védelme érdekében az "ökoszisztémákra".

Fórum a VP-s kifizetésekről

2018. augusztus 28. 07:56

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a Magyar Államkincstárral közösen hét helyszínes rendezvénysorozatot szervez a „Vidékfejlesztési pályázatok kifizetési igényléseivel kapcsolatos általános tájékoztató” címmel.

Idáig 435,7 milliárd forintot fizettek ki a Vidékfejlesztési Programban

2019. június 18. 09:03

A legjelentősebb tétel az agrár-környezetgazdálkodási kifizetéseké, amelyek már csaknem 58 százalékban teljesültek, meghaladva a 118 milliárd forintot.