Agrárközélet

Vis maiornak számít-e az árvíz?

NAK

A támogatásokhoz kapcsolódóan a gazdálkodónak lehetősége van vis maior bejelentésére, ha a 94/2015. (XII. 23) Korm. rendelet alapján a támogatások feltételeinek teljesítése akadályba ütközik az elismert vis maior-esemény miatt. Minden bejelentéskor érdemes megfontolni, hogy valóban nem lehet-e az esemény miatt a támogatási feltételeket teljesíteni.

Árvíz, belvíz bekövetkezésekor azonnal kell-e jelenteni vis maiort a minimumkövetelmények (gyomosodás, cserjésedés, veszélyes gyomnövények jelenléte) nem teljesítése miatt? A vis maior-eseményt a kár észlelésétől számított 21 napon belül, de legfeljebb 6 hónapon belül lehet bejelenteni elektronikus úton a Magyar Államkincstár online felületén. Ügyelni kell azonban arra, hogy a jelenlegi szabályok szerint a bejelentés napja egyben a vis maior-esemény lezárásának napját is jelenti.

Fontos az is, hogy az árvízzel, fakadó és szivárgó vizek által veszélyeztetett, valamint vízjárta területeken, illetve a nagyvízi mederben az árvizet vis maiornak nem lehet elismerni, mert az adott egységen ez nem számít rendkívüli eseménynek. (Nagyvízi meder: a vízfolyást vagy állóvizet magában foglaló terület, amelyet az árvíz levonulása során a víz rendszeresen elborít, és amelyet a mértékadó árvízszint vagy az eddig előfordult legnagyobb árvízszint közül a magasabb jelöl ki; 1995. évi LVII. törvény.)

Figyelni kell arra, hogy e területeken nem kell jelenteni vis maiort, főleg ne a minimumkövetelmények nem teljesülése miatt, mert akár el is veszthető az adott nagyvízi mederben lévő terület támogatása. Kiváltó ok hiányában, az előzőekben leírtak szerint, a táblára adható támogatás adott évben lenullázódik, s még a túligénylés szankcióját is magával hozhatja!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az Európai Unió zöld utat adott a Mercosur-megállapodásnak – új korszak jöhet a mezőgazdasági kereskedelemben

2026. január 13. 08:10

Az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást, amely új exportlehetőségeket és komoly agrárvitákat hozhat.

AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2026

2025. december 13. 11:10

2026. január 21-24. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ismét otthont ad a hazai mezőgazdaság legnagyobb éves rendezvényének. Jön a 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow!

Minden forint számít – Jön a PREGA 2026!

2025. december 12. 14:10

Digitalizáció + adatok = mérhető gazdasági eredmény

Indul az egyéni gazdaságok mezőgazdasági összeírása

2025. november 17. 17:20

Több mint 21 ezer egyéni gazdaság adatait gyűjti a KSH november 14. és december 15. között, a válaszadás minden érintettnek kötelező.

Rendkívüli intézkedések az árvíz miatt

2024. szeptember 17. 13:10

A Pilisi Parkerdő felkészült arra, hogy a közutak lezárása esetén erdészeti útjait az árvíz miatt elzárt települések vészhelyzeti ellátását biztosító járművek számára járhatóvá tegye.

Brokkolihiány a klímaváltozás miatt

2025. május 28. 14:10

Az enyhe tél és a spanyol árvizek miatt idén kevesebb brokkoli és karfiol kerülhet a brit boltokba – figyelmeztetnek a termelők.

Milyen lesz a termés a heves áradások után az orosz földeken?

2024. április 19. 14:10

Oroszországban a heves áradások és árvizek ellenére a termőterület nőtt és rekordközeli termést várnak. A búza exportárának emelkedése megállt.

Az árvíz miatt került veszélybe az olasz gyümölcsök betakarítása

2023. május 27. 09:50

A halálos áldozatokkal is járó áradások Észak-Olaszországban tönkre teszik a gyümölcstermést az ország egyik leggazdagabb mezőgazdasági régiójában – közölte a Coldiretti mezőgazdasági lobbi.