Agrárközélet
Agrárközélet

Visszavonták a földadót Mindszenten

Visszavonták a földadót Mindszenten

Agrofórum Online

Rendkívüli testületi ülést tartott csütörtökön a mindszenti képviselő-testület, amelyen döntöttek a föld- és traktoradó visszavonásáról.

Rendkívüli testületi ülést tartott csütörtökön a mindszenti képviselő-testület, amelyen döntöttek a föld- és traktoradó visszavonásáról. A 2015. évi költségvetést, valamint az építményadóról szóló rendelet módosítását is tárgyalta a grémium.

„Valljuk, hogy az egyéni szabadság csak másokkal együttműködve bontakozhat ki. Valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet, összetartozásunk alapvető értékei a hűség, a hit és a szeretet” – idézett a Nemzeti hitvallásból Zsótér Károly polgármester. „Ezek az alapelvek tükröződnek költségvetésünk gondolatiságában”  – tette hozzá, majd megköszönte a képviselők előkészítő munkáját.

A testületi ülést összbizottsági ülés előzte meg, amely megtárgyalta az önkormányzat 2015. évi költségvetését. Az idei esztendőben a tervezett bevételi és kiadási főösszege 2 milliárd 686 millió forint, amely két fő tételből áll: működési, felhalmozási bevételek és kiadások. Az előbbi tervezett összege 953 millió 355 ezer, míg az utóbbié 1 milliárd 732 millió forint. Költségvetési hiány nincs.

A Pénzügyi és Ügyrendi, a Szociális és Egészségügyi, valamint az Oktatási Bizottság is javasolta a 2015. évi költségvetéshez fűződő határozati javaslat elfogadását, amelyet a képviselő-testület egyhangúlag elfogadott.

„A Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság, Mindszent város 2015. évi költségvetési rendelettervezetét megalkotásra javasolja, 2 milliárd 686 millió forint bevételi és kiadás előirányzat egyező főösszeggel”  – mondta Korom Éva Andrea, a bizottság elnöke. A bizottságok javasolták a rendelet megalkotást, a testület pedig egyhangúlag elfogadta azt.

A második napirendi pont az önkormányzati ingatlanhányad, a tervezett benzinkút építéséhez szükséges terület értékesítése volt. Dr. Megyeri Szilvia jegyző elmondta, hogy a határozati javaslatnak megfelelően a polgármester lefolytatta a vevővel a tárgyalásokat, az ingatlanforgalmi szakértő szakvéleményét elkészítette, amely az előterjesztés mellékletét képezi. Az előszerződés tervezetet a vevő jogi képviselője megküldte, amelyet egyeztetés után, a jelenlegi formában javasol elfogadásra. A Pénzügy és Ügyrendi Bizottság a Hungária-Petrol Kft.-vel megkötendő adásvételi előszerződés jóváhagyását javasolta. A napirendi pontot egyöntetűen megszavazta a grémium.

Dr. Megyeri Szilvia ismertette, hogy szövegcserés módosítást javasol az apparátus annak érdekében, hogy a vállalkozási célú ingatlanokra vonatkozóan is biztosítani lehessen a városképi adómentességet, úgy, hogy a lakóingatlan szövegrész helyére, ingatlan szövegrész kerül. Korom Éva Andrea elmondta, hogy a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság tárgyalta az építményadóról szóló rendelet módosítása című előterjesztést, és öt egyhangú szavazattal javasolta a képviselő-testületnek, hogy ne fogadja el a előterjesztés mellékletét képező rendelettervezet módosítását. Zsótér Károly egyetértett a bizottsági döntéssel, így ezt a javaslatot bocsátotta szavazásra, amelyet a grémium elfogadott.

A testület 2014.december 1-jei hatállyal, január 1-jei bevezetéssel önkormányzati adót fogadott el, föld-és járműadó tárgykörben. A polgármester ehhez kapcsolódóan megemlítette, hogy a kifejezetten vagyon alapú adótól újabb bevételeket vártak. Mindszent külterületét bejárva azonban azt tapasztalta, hogy a művelhető területek közel húsz százaléka víz alatt van. Zsótér Károly a kialakult helyzetre való tekintettel az adórendelet visszavonását javasolta.

Rácz Árpád képviselő véleménye szerint a kis-és nagygazdák egyaránt hibásak, mivel elszántották a vízelvezető, öntöző csatornákat. Szorgalmazta a velük való tárgyalást, hozzátéve: megoldást kell találni a csapadékvíz elvezetésre. A polgármester a hozzászólásra reagálva elmondta, hogy javaslat érkezett egy kb. három km hosszúságú, önkormányzati tulajdonban lévő csatorna felújítására és karbantartására, így egy 150 hektáros terület belvízmentesítése valósulhatna meg.

A Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság javasolta a települési adórendelet hatályon kívül helyezését. A grémium a rendelet visszavonása mellett döntött.

Bagitáné Szécsényi Mária alpolgármester kihelyezett fórum megtartását javasolta a Horváth-kert területén, melynek időpontja február 26, 18 óra lesz. Azt is elmondta, hogy a Mindszenti Napok szervezése elkezdődött.

(promenad.hu)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyarországon fogták be egy sáska legelső példányait

2024. március 23. 10:10

Bár mérete alapján a második legnagyobb hazai sáskafaj a keleti vándorsáska után, az év rovarának járó aranyérmet így is bezsebelte 2024-ben. Ismerjük meg közelebbről a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatójának segítségével a sisakos sáskát!

Lengyelország vezető kertészeti vállalkozása vár gyakorlatra!

2024. március 7. 16:10

Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Primavega lengyel mezőgazdasági vállalat.

5 kategóriában szavazhatunk a természetszeretet és a környezetvédelem élharcosaira

2024. február 22. 11:40

Az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdei Vándortábor Program idén először hirdeti meg a Nagykövet Awardot.

Így áll most a belvízhelyzet Magyarországon

2024. február 21. 16:10

Az országban 2024 elején számottevő, de nem kiemelkedően magas a belvízzel borított mezőgazdasági területek nagysága.

Nem lehet földadót kivetni a jövőben

2023. augusztus 28. 09:40

A törvénymódosítást a földadó eltörlésére az Agrárminisztérium a gazdaszervezetekkel közösen dolgozta ki és nyújtotta be.

NAK-MAGOSZ: utasítsák el a bevezetni kívánt földadót Hódmezővásárhelyen!

2022. november 16. 10:15

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), illetve a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) felszólítja Hódmezővásárhely közgyűlését, hogy utasítsa el a Márki-Zay Péter által bevezetni kívánt földadót.

Agrár-Akadémia: Ez a föld eladó! - A győztes licit után hogyan tovább?

2016. február 8. 19:43

Hogyan szerződjünk a Nemzeti Földalappal? Milyen jogosultságai lesznek a bérlőnek és a tulajdonosnak?

Lassan terjed a traktoradó és a földadó

2016. január 4. 08:16

Az 1200 lakosú Szőlősgyörök 2016-ban vezeti be az adónemet, és 4-5 milliós bevételt vár ettől.