Állattenyésztés

234 tojást eszünk fejenként, évente

MTI

A húsvéti tojásfogyasztás évente átlagosan mintegy 270-280 millió darab, ami az éves fogyasztás 10-11 százaléka - közölte a Baromfi Termék Tanács (BTT) mezőgazdasági titkára.

Molnár Györgyi elmondta, hogy a húsvét előtti hetekben 30-35 százalékkal több tojást vásárolnak a háztartások, mint általában. A teljes tojás-fogyasztás évente megközelíti a 2,5 milliárd darabot – tette hozzá.

Az ágazat tojástermelésből származó árbevétele tavaly 26 milliárd forint volt, az azt megelőző évben 26,5 milliárd forintot tett ki. A csökkenést azzal indokolta, hogy míg a regisztrált termelés nőtt, addig az átlagos termelői ár csökkent. A tojásárakról megjegyezte, hogy a tojás darabonkénti fogyasztói ára 33-45 forint volt a 13. és 15. héten a vidéki és a budapesti piacokon az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) adatai alapján.

A magyar lakosság évente – a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint – fejenként 234 tojást fogyaszt el.

A mezőgazdasági titkár felhívta a vásárlók figyelmét arra, hogy mindig ellenőrizzék a tojásokon a HU jelzést, amely jelzi az eredetet, valamint garantálja a biztonságot, a termék frissességét és a minőséget.

A BTT-n belül működő Tojásszövetség szerdai közleménye szerint országos, ismeretterjesztő iskolai programot indítanak a gyerekek reggelizési szokásainak javítására, amely idén tavasszal 15 iskolába és több mint 4000 felsős diákhoz jut majd el. A szövetség a felnőttek oktatását is fontosnak tartja, ezért HU, de tojás! néven Facebook-oldalt is létrehozott.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Így nem fagy be az állatok itatójában a víz, működik az egyszerű trükk

2026. január 9. 09:10

A házi kedvencek és haszonállatok előtt befagyó víz sokaknak okoz gondot ezekben a hetekben, ennek megelőzésére ajánlunk egy egyszerű ötletet.

Zárlat alá került több sertéstelep: újra felbukkant az Aujeszky-betegség

2026. január 8. 14:10

Somogy vármegyében Aujeszky-betegség vírusát mutatták ki sertésállományokban, a hatóság zárlatot rendelt el.

A tojásba is képesek bemászni ezek a férgek, ügyeljünk a jelekre

2025. december 29. 09:10

A fogyasztók elé ritkán kerülnek sérült vagy szépséghibás nagyüzemi tojások, ám a ház körüli tyúkudvarokban alkalmanként találkozhatunk ilyenekkel.

Váratlanul nagy ugrás az oroszoktól, megcsinálták, amire senki sem számított

2025. december 28. 16:10

Háború és szankciók ide vagy oda, az orosz sertéstenyésztés hatalmas ugrást hajtott végre fél évtized alatt.

Drága lesz a húsvéti tojás Németországban

2023. április 3. 08:03

Idén húsvétkor a német fogyasztóknak a szokásosnál jóval mélyebben kell belenyúlniuk a zsebükbe a tojásért.

Tojás – Biztonságos, finom és egészséges

2021. szeptember 23. 08:40

A Tojás Világnapja alkalmából a tojás fogyasztását népszerűsíti az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (MTTSZ). A tojás fogyasztása az utóbbi években dinamikusan növekszik, ahogy a hazai előállítás volumene is. A mostani promóció célja a tojás kiváló minőségének, értékeinek és sokszínűségének bemutatása.

Módosultak a baromfihús- és tojáságazati irányadó árak

2019. április 3. 14:34

Megjelent az Európai Bizottság 2019/531/EU végrehajtási rendelete az 1484/95/EK rendeletnek a baromfihús- és tojáságazatban alkalmazandó, valamint a tojásalbuminra vonatkozó irányadó árak módosításáról.

Omega-3 tojást tojnak a tyúkok

2020. december 14. 18:06

Elsősorban a várandós kismamák és születendő gyermekeik egészségét szolgálja a Szent István Egyetem és az egyik munkatársával közös, a Blue Seven Group Zrt. által fejlesztett legújabb szabadalom, mely hamarosan a hazai boltok polcain is elérhetővé válik.